HAMLET

Mezei Krisztina Nelli

OEDIPUSZ A WEEKEND-TELEPEN

Az Excalibur (Báb)Theátrum produkciója a Félszigeten

[2007. Jul. 27.]

Oedipusz tragédiája bábjáték? Miért nem tudhatják a nézők, a kolonoszi polgárok a beavatás titkát?

Téves felfogás, hogy a bábszínház kizárólag gyermekekhez szólhat. A kolozsvári Excalibur (Báb)Theátrum arra tesz kísérletet, hogy Oedipusz király tragédiáját a bábozás eszközeivel mutassa be: a Félsziget fesztiválon bemutatott produkciójuk árnyjáték és bábszínház ötvözete. A darabban szereplők közül egyedül Thészeusz élő ember (Demeter Ferenc), a többi szereplő,

Oedipusz, Kreón és Polüneikész: bábu.

Jelképesen is értelmezhető ez a szereposztás: Thészeusz a beavatás határán áll, a vak, bekötött szemű Oedipusz vezeti át az emberi lét beavatási szertartásán, a földi poklon, amit átélhet egy ember, amikor szembesül bűneivel és meghatározott sorsával, egészen a megtisztult létig. Végül maga Thészeusz is a fizikai vakságot választja, jelezve, hogy az "igazi" látás nem a fizikai, hanem a lelki, és hogy a fizikai világ eltakarja az "igazi" valóságot, tudást – legalábbis az időskori Szophoklész utolsó drámájában erre a következtetésre jut egy egész élet tapasztalatai alapján.

A mester és tanítvány viszonyában érzékelhető, hogy a tudás átadása Oedipusz (és Szophoklész) számára lelki szükséglet. Oedipusz sikerrel jár, Thészeusz hűséges tanítványnak bizonyul.

A hatást a gyönyörűen kitalált fény-árnyék-kompozíció erősíti. A mesterséges és természetes fények kombinációja, a világos és árnyékos részek követik és aláhúzzák a darab mondanivalóját: a színpadon akkor van a legvilágosabb, amikor beteljesedik a jóslat (Oedipusz megtagadja fiát, aki elűzte őt, beteljesítve ezzel családja sorsát, akiket a jóslat értelmében Oedipusz pusztulásra ítél). A családi átok egyetlen feloldási lehetősége, ha a család kipusztul; Oedipusz "világosan látja" a fáklya fényében, hogy nem tér vissza családjához, bár hozzátartozói minden elkövetnek, hogy ez megtörténjen.

Megtagadja fiát, majd Thészeusz szeme láttára meghal.

A görög tragédiák – éppen mert annyira engesztelhetetlen a görög sors/végzet fogalom, és mert a szereplők egyénisége annyira tragikus – a nehezen előadható drámák közé tartoznak, mert ma már nincsenek ilyen "nagy", sorsszerű, statikus, megváltoztathatatlan tragédiák; a többek között a keresztény megbocsátás-eszmén nevelődött keresztény kultúrkör számára ez az engesztelhetetlenség nehezen értelmezhető.

Oedipusz számára nem marad más megtisztulási lehetőség, minthogy belenyugodjon sorsába, "vakon" elfogadja, amit az istenek rámértek; ez a passzív beletörődés jelenti tulajdonképpen a megtisztulás lehetőségét. A beavatás tulajdonképpeni titkát azonban, amit Thészeusz Oedipusz halála pillanatában tud meg, a nézők, a kolonoszi polgárok nem tudhatják meg.

A színészi játék (Demeter Ferenc) és a rendezés (K. Kovács István és Demeter Ferenc) a legapróbb részletig kidolgozott,

nüasznyi dolgokkal jelzi a tragédia alakulását, súlypontját.

A bejáratnál osztogatott kendő, amivel a néző a darab végén Thészeuszhoz hasonlóan bekötheti a szemét, a Kreón maszkját megvilágító "fejlámpa", amit a szereplő eltűnésekor lekapcsolnak, Oedipusz gyertyaoltó botja, amellyek sorra kioltja a gyertyákat, jelezve élete elmúlását, és végül halálát – mind olyan jelképek, amelyek többletet adnak a darab nehéz, filozofikus szövegéhez.

A játék természetes, mellőzi a széles gesztusokat és rosszul értelmezett színpadiasságot. Mindenképpen jól sikerül színházi-bánszínházi-árnyjátékszínházi kísérlet.

Excalibur (Báb)Theátrum, Kolozsvár
Oedipusz Kolonoszban
Rendező: K. Kovács István és Demeter Ferenc
Dramaturg: K. Kovács István
Báb- és maszktervező: Liviu Bora
Jelmeztervező: Venczel Attila
Zeneszerző: Kötő Áron
Előadja: Demeter Ferenc

Fotók: Biró István

kapcsolódó írások

A FAL, AMI KÖZTÜNK VAN Exi-T-heatre - a színház visszatér a Félszigetre!

» Korábbi cikkek