HAMLET

Hegyi Réka

FESZTIVÁLNAPLÓ - BEFEJEZŐ RÉSZ

Éjszakák és nappalok Kisvárdán

[2006. Jul. 3.]

A fesztivál második felében már nem jegyzeteltünk rendszeresen: néhány összefoglaló gondolat és előadásfotók a Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiváljáról.

A helyszíni tudósításokat eredetileg kétnaponként szerettük volna küldeni, de a hiányos technikai feltételek miatt terveink nem sikerültek. A helyszínen készült előadásfotók beszerzése, letöltése és méretre vágása sok akadályba ütközött, a jobb internetkapcsolattal felszerelt számítógépek mindig foglaltak voltak, amikor lett volna idő és munkakedv. Persze éjjel, a harmadik-negyedik előadás után épeszű ember nem is tudott volna dolgozni, a korareggeli órákat pedig a riporterek is úszkálással töltötték, hogy az észveszejtő kánikulát tudják elviselni.

Kárpótlásul idén is olvashatták a Kisvárdai Lapok fesztiválnapilapban megjelent kritikákat, ennél tartalmasabb beszámolót pedig nem tudtunk volna küldeni a helyszínről. (Köszönet a szerzőknek és szerkesztőknek!).

A #i#Godot-ra várva#/i# Kisvárdán (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Nyertesek és vesztesek

A szakmai zsűri (Hegedűs D. Géza színművész, Margittai Ági színművésznő, Faragó Zsuzsa dramaturg, Nánay Isván színházkritikus és Khell Csörsz díszlettervező) méltán ítélte oda a fesztivál legfontosabb díját Tompa Gábor sepsiszentgyörgyi rendezésének, a Godot-ra várva előadásnak. A pontosan értelmezett Beckett-szöveg, a rendkívül jó színészi játék és a sok jelentéssel bíró díszlet a fesztivál legjobb produkciójává szervesült, még akkor is, ha az előadás ritmusa egy árnyalatnyit lassult (talán az elviselhetetlen meleg számlájára kellene írni).

A két Alekszej az #i#Anna Karenina pályaudvar#/i# című székelyudvarhelyi előadásban (Gáspár Tibor és Posta Ervin) (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Cseresznyéskert című előadása Andreea Vulpe rendező eredeti értelmezésével lep meg. Már említettük, hogy a szereplők egytől egyig fiatalok, sokkal fiatalabbak, mint az eddig látott előadásokban. A szakmai beszélgetésen kézbe kaptuk a megfejtéshez keresett kulcsot is: nem a szereplők reális kora jelenik meg, hanem az, ahol leragadtak szellemi-lelki fejlődésükben. Nem csoda, hogy a gondokkal küszködő, józan Várja sokkal idősebbnek néz ki, mint gondtalan gyermekkorában megrekedt anyja.

Minden érdekes részlet és a sok szép színészi pillanat mellett is hiányérzettel távoztunk az előadásról, ezért kicsit meglepő volt a díjátadáson az előadás sokadik említése. Félreértés ne essék: megérdemelt díjakról van szó, de a sok elismerés azt sugallhatja, hogy a vásárhelyi társulat kitűnő évadot zárt. Nem így van. A Cseresznyéskertet tavaly májusban mutatták be, így csak idén lehetett beválogatni a kisvárdai fesztivál programjába. A jelen évad bemutatói közül A szökés képviselte a Tompa Miklós Társulatot a fesztiválon, erről az előadásról viszont díjazáskor szó sem esett (talán méltatlanul). A megítélésben szubjektív tényezők is közrejátszhatnak, de azt bátran kijelenthetjük, hogy sem a Liliomfi, sem a Hallottátok, mi esett meg útban a Fórum felé?! előadás nem aratott volna szakmai sikert.

B. Fülöp Erzsébet a #i#Valahol Szecsuánban#/i# című előadás főszerepében

A másik marosvásárhelyi produkció, Barabás Olga Valahol Szecsuánban előadása nagyon szépen beérett a Színművészeti Akadémia Műhely bemutatója óta. A jelenetek közötti zökkenős átmenetek szépen egymáshoz simultak, egésszé kerekedett az előadás, minden szerepértelmezés a helyére került, és a majdnem két órás játék végén végre hitelesen hangzik a közönség megszólítása (mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ki volt jó, Sen Te vagy Sui Ta). Sen Te / Sui Ta kettős szerepe egy nagyon erős, görcsösen segélykérő és reménykedő gesztussal gazdagodott, ami a két figurát még erősebben egymáshoz láncolta (B. Fülöp Erzsébet díjazása felől azt hiszem, senki sem kételkedett).

#i#Záróra#/i#

A Brecht-darab a Szabadkai Népszínház Záróra című előadásával osztozott a második díjnak számító elismerésen. Mezei Zoltán rendező és színész-alkotótársai több tonna film és jazz elfogyasztása után megírták saját történetüket egy pultosról és a bárzenekarról, az abszolút rosszat megtestesítő gengszterről, piszkos munkát végző emberéről és az álmok asszonyáról, akikhez mindegyiküknek volt valami köze a múltban. Az előadás elsöprő ereje abban rejlik, hogy jó színészek kitűnően zenélnek, pontosabban úgy tudják egymásra erősíteni adottságaikat, hogy pillanatra sem tűnik fel, ha bakiznának.

Vidnyánszky Attila előadása Irina és Szoljonij kapcsolatára fókuszál (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Kis csalódást okozott, hogy a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Három nővér-előadását és a Budapesti Thália Színházzal közösen létrehozott előadásukat, A Pityu bácsi fiát nem díjazta a zsűri. Vidnyánszky Attila gazdag Csehov-rendezésében a tapasztalt kárpátaljai színészek mellett a fiatalabb generáció is fontos szerepekhez jut. Nagyon szívesen idézem fe a szimultán terekben, gyakran párhuzamosan zajló események részleteit... Ahogyan kockacukorból kiragasztgatják a falra Moszkva képét, ahogyan ezt felzabálja az egyre hízó Andrej, ahogyan hozzá nőtt a kisszék, a hegedű és a kefires üveg, ahogyan Mása földhöz szegezi szerelmét, ahogyan Szoljonij szenvedélye megijeszti és megsemmisíti Irinát, ahogyan Natalja a nővérek fölé nő, ahogyan a multimédia belekeveredik ebbe a világba, és mégsem tűnik fölösleges hatáselemnek. Nagyszerű színház!

Csupán Trill Zsolt Soljonij-alakítását díjazta a szakmai zsűri (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

A #i#Három nővér#/i# szereplői a záróképben (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Nappalok

Az előadások kiegészítő programjaként délelőttönként a fiatal színészek és diákok különféle workshopokon vettek részt. Sáry László ritmus- és koncentrációs gyakorlatokból tartott tréninget, a fesztivál utolsó napján pedig nyilvános fellépéssel mutatták be a gyakorlatokat. Jászberényi Éva és Katona Gábor különböző mozgáskultúrák elemeivel ismertették meg a mozgáskurzus résztvevőit, Pályi János bábművész pedig három napos workshop keretében mutatta be a különféle bábtechnikák jellegzetességét. Duró Győző dramaturg a teatrológia-szakos diákokkal elemezte a fesztiválon bemutatott előadásokat, és a Drámaírók Nyílt Fórumán is felolvasott kortárs magyar színpadi műveket.

#i#A sirály#/i# - az Újvidéki Színház előadása (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Az érdeklődők változó számban vettek részt a délelőtti szakmai beszélgetéseken. Elég sok esetben megtörtént, hogy nem az előadásról, hanem a körülményekről folyt a dialógus, a felkért vitaindító is rossz irányba terelhette az értelmezést, és sajnos az is megtörtént, hogy középszerű előadások érdemeit ecsetelték a hozzászólók, hibáira viszont már nem tértek ki. A legkínosabb pillanatokban a temesvári színházigazgató kelt ki társulata előadása ellen, de ugyanazon a beszélgetésen egy kimustrált ítész megmondta, hogy az alkotók hogyan kellett volna „jól” kiosszák a szerepeket. Az utolsó beszélgetés alkalmával kiderült, hogy a szakmai klub megújulására, jobbítására is igény van a résztvevők részéről.

Háy János: #i#A Pityu bácsi fia#/i# (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Háy János: #i#A Senák#/i# (Jani alakításáért díjazták Nagy Orbánt. Lecki Géza szerepében: Péter Attila Zsolt.) (c)fotó: Páll-Gecse Ákos

Egy-egy előadás születésének körülményeiről mégis sok részletet meg lehetett tudni. Különösen érdekes volt a Szulamit és a Záróra keletkezési történetét végighallgatni, vagy Háy Jánossal megismerkedni, akinek két darabját is bemutatták a fesztiválon. Tompa Gábor Beckett-előadása kapcsán is érdekes eszmecsere alakult ki. (Utolsó nap A világjáró rendező címmel meghirdetett beszélgetésen Darvay Nagy Adrienne faggatta a kolozsvári igazgatót külföldi sikereiről.)

A szervezők nem kerülték meg a problémákkal, a kritikával való szembesülést sem. Megoszlanak a vélemények a fesztivál versenyjellegét és seregszemle- és találkozó-jellegét pártolók között, a szakmai válogatás és a színházak által küldött előadásokból összeállított program is vita tárgyát képezte. Régi problémák kerültek ismét felszínre, például a játszóhelyek technikailag nem felelnek meg igényesebb előadások bemutatására. A szervezők úgy látják, hamarosan elkészül majd a Kisvárdára tervezett színházépület, melynek mobil színpada, mobil nézőtere remélhetőleg mindenféle igénynek megfelel majd. A beszélgetés során sokféle problémafelvetés hangzott el, és még nem dőlt el, hogy meg kell-e újulnia a fesztiválnak, és ha igen, milyen téren számíthatunk változásokra.

Éjszakák

Aki bírta szusszal, éjfélkor a hűvös Kamarateremben kapcsolódott ki. Lőrincz Ágnes és Méhes Kati szatmári színművésznők Edith Piaf és Marlene Dietrich dalokat énekeltek, Szabó Tibor (Tibke) ismert slágereket és paródiákat adott elő muzsikus-barátai társaságában, egy másik alkalommal pedig Bicskei Zsuzsanna rendkívüli erejű szóló előadását tekinthettük meg.

Tibke (c) fotó: Páll-Gecse Ákos

Sokan mégis az éjszakai traccspartikat vagy a focimeccseket választották. A fesztivál mondén élete a Művelődési Ház köré felállított sörsátrak köré csoportosult. Szúnyogcsípések és langyosodó itókák fölött aztán lehetett beszélgetni bármiről: szakmáról, fesztivál-kedvencekről, csalódásokról, régi élményekről, vagy csak úgy, az élet hétköznapi dolgairól. Ilyen beszélgetések (és strand) nélkül nem létezhet fesztivál.

kapcsolódó írások

KISVÁRDA 2006. FESZTIVÁLNAPLÓ 1. FESZTIVÁLNAPLÓ 2. Díjak

» Korábbi cikkek