
szerk.
KISVÁRDA 2006.
Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválja
[2006. May. 29.]
A kolozsvári társulat egyáltalán, a csíki és a nagyváradi színház csak versenyen kívül szerepel a kisvárdai seregszemlén.
Részletek Darvay Nagy Adrienne-el, a kisvárdai színházi találkozó művészeti tanácsadójával készített interjúból (Szabadság 2006. május 27. A teljes cikk a "kapcsolódó" anyagok között is olvasható.
Jelenleg a kisvárdai fesztivál egy olyan magyarországi színházi találkozó, amelynek programját az ország határain kívül működő hivatásos prózai társulatok egy meghatározott időintervallumban bemutatott előadásai közül válogatják ki a fesztivál művészeti tanácsadói, illetve igazgatója. Ők döntik el, hogy mely produkciók versenyezzenek a magyarországi szakemberekből álló zsűri által odaítélt díjakért, illetve melyek azok az alkotások, amelyeket egyéb szakmai szempontok alapján, de versenyen kívül hívnak meg a találkozóra.
Az elmúlt években a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja az ország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye lett, amely nem azért nyer el kiemelt támogatásokat a különféle pályázatokon, mert politikai gesztusképpen vendégül látja a határon kívül élő társulatokat, amelyek cserébe ilyen-olyan produkciókat hoznak magukkal, hanem azért, mert – főként egyes színházi műhelyek művészi fejlődésének következtében – a kisvárdai fesztivál végre valódi magyarországi művészeti eseménnyé válhatott.[...]
Oidipusz király
Sajnos ebben az évben, objektív okokból nélkülöznünk kell a Komáromi Jókai Színházat, noha eredetileg két előadást is vártunk tőlük, és technikai nehézségek miatt ezúttal a Kolozsvári Állami Magyar Színház sem tud saját produkcióval szerepelni Kisvárdán. Eredetileg a kivételes sikerű Doktor Faustus és Woyzeck alkotógárdájának legújabb munkáját, az Oidipusz királyt szerettük volna meghívni, de Az elveszett levélnek, vagy akár a Tanítványoknak is örülnénk, ám sajnos egyikhez sincsenek meg azok a technikai feltételek, amelyek között e produkciókat súlyos kompromisszumok nélkül, maradéktalanul adaptálni lehetne. Ezért is nagyon sürgető már az új színházépület megnyitása, mert sovány vigasz az, hogy Mihai Măniuţiu legújabb antik dráma-rendezését „Európa 2007-es Kulturális Fővárosa", a sokkalta jobb színpadi körülményekkel rendelkező Szeben is hiába hívta meg nemzetközi fesztiváljára. [...]
A fesztivál zárónapján Keresztes Attila sepsiszentgyörgyi Csárdáskirálynő-rendezését láthatjuk. Amúgy a fiatal kolozsvári színész-rendező állította színre a Csíki Játékszín eddigi történetének szerintem legjobb előadását, a Szerelem című fesztiválnyitót is, amely azonban a csíkszeredai intézmény döntése alapján csak versenyen kívül szerepelhet a programban, ami azért is szomorú, mert érzésem szerint, az előadás maga, miként nem egy alkotója és szereplője igencsak esélyes volna díjakra.
A nagyváradiak is kérték a versenytől független jelenlétet, a többi állandó társulat azonban egy-két – sőt az off-programban néhányan még több – előadásukat bemutathatják Kisvárdán, ahol a kínálatra mindenekelőtt a klasszikus művek merész megközelítése, „posztmodern" látásmódja, illetve az új magyar darabok túlsúlya a jellemző. A teljes műsor ismertetésére nem vállalkozom, de a versenyelőadások mellett – főként a Várban – számos zenés játékot, operettet és musicalt, sőt két vajdasági musical-ősbemutatót is láthatnak a szórakozni vágyók. Akiket pedig a marosvásárhelyi egyetem végzőseinek vizsgarendezései érdekelnek, többségük ugyancsak megtekinthető a Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválján.
PROGRAM
Június 22. (csütörtök):
18 óra: Művészetek Háza színházterme – Ünnepélyes megnyitó.
Barta Lajos: Szerelem, a csíkszeredai Csíki Játékszín előadása.
21 óra: Várszínpad: Várkonyi Mátyás – Nagy Viktor: Szép új világ (Újvidéki Színház).
Június 23. (péntek):
15 óra: Művészetek Háza Kamaraterme: Lúdas Matyi (Vajdasági Tanyaszínház).
17 óra 30 perc: Művészetek Háza színházterme (stúdióelőadás) Csehov: Cseresznyéskert (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata).
20 óra 30 perc: Várszínpad: Gábor Andor–Szirmai Albert–Bakonyi Károly: Mágnás Miska (Temesvári Csiky Gergely Színház).
23 óra: Rákóczi-stúdióterem – Háy János: A Pityu bácsi fia (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház).
A szökés
Június 24. (szombat)
17 óra 30 perc: Rákóczi-stúdióterem – Visky András: A szökés (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata).
19 óra 30 perc: Művészetek Háza színházterme – Brian Friel: Pogánytánc (Újvidéki Színház).
22 óra: Várkert – Grabbe: Don Juan és Faust (Temesvári Csiky Gergely Színház).
Június 25. (vasárnap)
16 óra: Rákóczi-stúdióterem – Csehov: Három nővér (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház).
19 óra: Művészetek Háza színházterme – Spiró György: Kvartett (Kassai Thália Színház).
21 óra 30 perc: Várszínpad – Zalán Tibor–Bakos Árpád: Szulamit (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata).
Június 26. (hétfő)
16 óra 30 perc: Rákóczi-stúdióterem – Mezei–Pálfi–Szőke–Brestyánszki: Záróra (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata).
19 óra: Művészetek Háza színházterme (stúdióelőadás): Anna Karenina pályaudvar (Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház).
19.30 óra: Mártírok útja, II. Rákóczi Szakiskola előtt: A Kormorán és a P. Mobil együttesek koncertje.
Június 27. (kedd)
16 óra 30 perc: Rákóczi-stúdióterem – Csehov: Sirály (Újvidéki Színház).
19 óra: Művészetek Háza színházterme (stúdióelőadás) – Valahol Szecsuánban (Marosvásárhelyi Színművészti Egyetem Akadémiai Műhelye).
21 óra: Várszínpad – Siegfried Geyer – Katscher Rudolf: Gyertyafény-keringő (Kassai Thália Színhz).
24 óra: Művészetek Háza kamaraterme – Sanzonest Edith Piaf és Marlene Dietrich dalaiból (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata).
Zsákbamacska (c) Balázs Áron
Június 28. (szerda)
15 óra 30 perc: Rákóczi-stúdióterem – Dorfman: A halál és a lányka (Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata).
17 óra 30 perc: Művészetek Háza színházterme – Feydeau: Zsákbamacska (Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház).
21 óra: Várszínpad – Háy János: A Senák (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata).
Június 29. (csütörtök)
17 óra: Művészetek Háza színházterme – Beckett: Godot-ra várva (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház).
20 óra 30 perc: Várszínpad – Dan Goggin: Apácák (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata).
22 óra 30 perc: Rákóczi-stúdióterem
Történetek a láthatatlan városból (A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása).
24 óra: Művészetek Háza kamaraterme – Szabó Tibor (Sepsiszentgyörgy) zenés műsora
Június 30. (péntek)
16 óra 30perc: Rákóczi-stúdióterem – Paul Portner: Hajmeresztő (Újvidéki Művészeti Akadémia).
19 óra: Művészetek Háza színházterme (stúdióelőadás) – Tamási Áron: Boldog nyárfalevél (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház).
21 óra: Várszínpad – Mayenburg: A hideg gyermek (Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozata).
23 óra: Művészetek háza kamaraterme: Asszonytánc – Bicskey Zsuzsanna táncestje (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
A cselédek
Július 1. (szombat)
16 óra: Művészetek Háza színházterme (stúdióelőadás) – Színészi kísérletek (Részletek Ibsen: Nóra, valamint Genet: A cselédek című művekből). A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Tagozata hallgatóinak előadása.
19.30 óra: Várszínpad – Záróünnepség – Díjátadás. Kálmán Imre–Békeffy István–Kellér Dezső: Csárdáskirálynő (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház).
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!


Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.