HAMLET

Fülöp Noémi, Rácz Tímea

VIS-Á-VIS

Eltáncolt játszmák és játékok

[2011. Jan. 20.]

A GroundFloor Group meghívására magyarországi mozgásszínházi produkciókat mutattak be a kolozsvári Ecsetgyárban.

A budapesti Sín Kulturális Központ mutatkozott be Kolozsváron a vis-á-vis mozgásszínházi fesztivál keretében: a központ célja helyet adni független, főként kortárs tánc-produkcióknak, képzéseknek, műhelymunkáknak. A helyet adás pedig a szó legszorosabb értelmében értendő, a központ próba- és előadóteremmel áll a művészek, társulatok rendelkezésére, de emellett produkciós irodai tevékenységgel is segítenek.

Lulu, avagy a rossz tanuló felel

Juhász Kata

Iskolapadokban foglal helyet a közönség egy része, mi vagyunk az osztály, az első padban pedig Lulu. A vetítővásznon, szemben, fekete tábla; az osztályterem fogalma ijesztően nagy méreteket ölt.

Lulu alszik, Lulu felriad. Gurul, vonaglik, padokon hempereg. Szenved még mielőtt felelne, balsorsa elkerülhetetlen. Majd egy láthatatlan kéz a táblára kezdi írni Lulu “mene, tekel, ufarszin”-ját: sokemeletes képletek, matematikai jelek tömkelege. Lulu rángatózik, görcsöt kap, kínjában eltorzul az arca. Fel-alá rohangál, nem tudja, mihez kezdjen. A megváltás hirtelen jön, a tábláról eltűnnek a szörnyű jelek, helyette fénygömbök táncolnak, és Lulu is táncol. Boldog.

Fotók: Sebők Botond

Az eufória nem tarthat soká, a táblán még több kibogozhatatlan képlet jelenik meg, és Lulu hiába próbálja megmászni a matematika hegyeit, visszacsúszik. Majd ismét padokon vonaglik, rohangál kétségbeesetten. Úgy tűnik, csak matekból rossz, mert két József Attila-verset is ledarál egy szuszra (lehet, nem így kell verset mondani, de legalább tudja könyv nélkül), a tábla azonban nem hatódik meg holmi irodalmi ismeretektől.

Lulu ismét elkalandozik néhány percig, megint zene van és tánc, viszont végleg szabadulni most sem lehet, és a matematika szelleme újra és újra visszatér – Lulu kitekeredik, a lába között néz, miközben fenekére vetítik a képletet. Kétségbeesetten pisszeg súgásért, de persze senki nem segít. Végül hátizsákjába nyúl, piros sapkát és magassarkút húz, miközben a vetítővászonról immár ő mosolyog vissza. Cetliket kapunk a másodfokú egyenlet megoldási képletével, mindenkinek kioszt egyet.

Az előadás a kelleténél hamarabb ért véget, Juhász Kata előadóművész sajnos tánc közben megsérült, a helyzetet azonban megoldotta. Nem tudjuk, mi lett volna még, vagy talán más lett volna a zárójelenet, mint a cetliosztás, viszont ezalatt a nézők legfeljebb csak sejthették, hogy valami nincs rendben – a játék alatt fájdalomtól eltorzult arcú művésznő mosolyogva, semmilyen negatív érzést nem tükrözve fejezte be az előadását.

Falling8/Eldőlt8as

Bakó Tamás és Rózsavölgyi Zsuzsa

Bakó Tamás és Rózsavölgyi Zsuzsa egyszerre előadók, világosítók és hangosítók ebben a táncelőadásban; amikor a terembe lépünk, elsőre fel sem tűnik, hogy ők lépnek fel itt ma este, olyan természetesen állítgatják a fényeket, hangokat.

Az előadás kulcsát a több részletben elhangzó beszélgetés adja, amelyben Clive (Clive Wearing, brit zenetudós és karmester) amnéziájáról beszél egy narrátor, Debbie, a feleség és az orvosok. Clive súlyos emlékezetvesztésben szenved, távolabbi múltjából majdnem semmire nem emlékszik, rövidtávú memóriájából pedig legfeljebb fél perc alatt kitörlődnek az emlékek. Ösztöneiben csupán két dolog kódolódott kitörölhetetlenül: a felesége iránt érzett szerelem és a zeneértés.

A Falling8 sem szól másról, mint zenéről és szerelemről, pontosabban elmúló szerelemről. Operaáriára, klasszikus népdalra, mai nyelvezetre átírt népdalra, a popzene nagy slágereire, kesergős és “erőt adó” szakítós dalokra táncolják el az elválást. Különböző szakítási formákat láthatunk, van sértődős, újra és újra egymáshoz visszatérős, hisztisen bőgős.

Van, amikor karácsonyfaégőkkel a fejükön, kissé nevetségesen állnak a világ elé; és van, amikor a padlón fekve táncolnak (búcsúszeretkezés?) A szerelem lendületének elmúlása azonban nem a tánc lendületében mutatkozik meg. A két táncos képes úgy végigpörögni az egy órányi előadást, hogy a nézők a fejüket kapkodják utánuk; csupán néhány üres percnyi szünetet hagynak, amíg a zenét vagy a projektort átállítják.

Gazemberek

Lipka Péter, Bakó Tamás és Nagy Zoltán

Foci. Birkózás. Hatalmi harc. Háború. A leggyakoribb férfijátékok repertoárja a színpadon, ahol három férfi táncol folyamatosan változó felállásokban és szerepekben. A leggyakoribb az, amikor valaki kiszorul a másik kettő közötti mozdulat- és érzelem-adogatásból. Vagy egyetlen mozgó Laokoón-szoborcsoporttá alakulnak.

A piros focistamez hátán mindenki hármast visel – egyszerre utalva a III. Richárdra és arra, hogy a játékosok bármelyik pillanatban felcserélhetők, helyettesíthetők egymással. A Shakespeare-dráma egyébként csupán kiindulópont, vagy keret, amely a hármashoz hasonló apró jelzésekben köszön vissza. Itt egy korona, ott egy kard, néhány mondatnyi alig érthetően elmormogott idézet, egy páncéldarab, egy videobejátszás, ahol az egyik szereplő háta az élő mozivászon.

„Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, mondja III. Richárd a drámában, de a Gazemberek három szereplője nem döntött egyértelműen a gazemberség mellett. Inkább csak emberek, akik emberségük újabb meg újabb aspektusait villantják fel egymásnak és a nézőnek. A kisfiút, a fiatalt, a férfit, a játékost, a barátot, az ellenséget, a bírót (bírát?), a vezetőt, a csalót, a legyőzöttet, az erőst, a gyengét, a bohócot, az áldozatot.

Minden kezdődő érintés egyaránt végződhet simogatásban vagy ütésben, a váltás a pillanat töredéke alatt történik. A cselekmény mikrotörténetek, finom vagy éppen brutális átmenetek izgalmas sorozata, ahol a zene hűen követi a táncosokat (és nem fordítva!). Ám a trackek közötti váltások gyakran esetlegesnek, sutának tűnnek – szolgáljon felmentésül, hogy három emberes produkcióról van szó, ahol Nagy Zoltán koreográfus egyben a táncosok egyike is.

A fesztivált a házigazda GroundFloor Group előadása zárta – beszámolónkat lásd itt.

kapcsolódó írások

TEMPS D'IMAGES TEMPS D'IMAGES KINCSKERESÉS

» Korábbi cikkek