HAMLET

szerk.

SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ

A klasszikusok humoros oldala

[2012. Mar. 23.]

REFLEX 2 – Nemzetközi Színházi Biennálé

Oldottabb hangulatban folytatódik a Reflex Színházi Biennálé Sepsiszentgyörgyön: Hauptmann, Shakespeare és Dürrenmatt keserű komédiái.

Hegyi Réka: Túlélési technikák régen és ma

Herbert Fritsch rendező jól ráérzett Hauptmann naturalista színművének aktualitására: Ralph Reichel dramaturg közreműködésével lerövidítették a darabot, Bettina Lauer jelmeztervező pedig erőteljes vonásokkal rajzolta meg a zanzásított darab szereplőit. Az így létrejött, mondhatni antinaturalista előadásban a Mecklenburgisches Staatstheater Schwerin társulata parádézik: a színészek egységes kórusként adják elő a szerzői instrukciókat, majd kikacsintanak, hiszen a színpadon csak egy hatalmas, virágos paraván látható. Előtte, mögötte, körülötte, vele zajlik számtalan, a fordítást követő közönség számára nem mindig tetten érhető sok apró játék. De a harsányabb zsők, a pörgés mindenkit magával ragad.

A Hauptmann-darab elrajzolt szereplői: erős smink, kitömött jelmezek, tupírozott frizurák fotók: Henning János

Sajnálatos módon mégis volt egy pontja az előadásnak, amikor ellankadt a nézők felturbózott figyelme: ismét a fordítások ördöge okolható, hogy a nagy igazságszolgáltatási jelenetben, amikor a fordulatok inkább nyelvi szinten valósulnak meg, mint játékban, néhányan elvesztettük a fonalat. De sebaj, a lényeg mégis kiderült: a minden elszánt családanya, Wolffné (anyafarkas!), aki orvvadászatra, fa- és bundalopásra biztatta nyámnyila, alkoholgőzös urát, megússza a felelősségre vonást, helyette a gyámoltalan, a közösség szemében antipatikus (mert újságokat és könyveket olvas) doktor Fleischeren verik el a port. Mi sem tudjuk elítélni, hiszen tudjuk: bankrészletet fizetni, házat venni, gyermekeket nevelni nem könnyű ma sem.

Még magunkhoz sem térünk, lepörgették az előadást, de nincs vége a shownak: a színészek tangóharmonika hangját követve énekelnek és kígyóznak a nézőtéren, majd az egész színházban, előcsarnokban. A közönségből néhányan bekapcsolódnak, de úgy tűnik, legtöbben ódzkodnak attól, hogy maguk is szerepeljenek.

Jelenet A bunda című előadásból

Wolff és Wolffné

A budapesti HOPPart társulat Shakespeare Coriolanus című művét alkalmazta mai színpadra: a hatvanas-hetvenes években szocializálódott polgárok (melegítőnadrágban, kockás vászoningben és fürdőpapucsban), kezükben reklámtasakkal politizálgatnak. Tribunusaik is akadnak, de a „nagypolitika” nagy ívben tesz rá, hogy mit akar a nép. És ezt a nép is tudja, persze, de mit tehet: megválasztja a hadvezért, a diktátort. Közben követeléseit nem teljesítette senki: sem kenyér, sem olajbogyó, a hadizsákmányt a fejesek őrzik. S ha bukik a kormány? Az elűzöttek lakásából a tribunusok hordják el a berendezést, a nép még mindig éhes, de most már háború is fenyegeti, mert az elűzött hadvezér bosszúért liheg. Végül pedig nincs győztes. Csak vesztes van: a nép, az istenadta, szuvas fogú nép.

Polgárok a Korjolánuszban

Polgár Csaba rendezése kihasználja az egykori zenés színész-osztály (aki HOPPart néven együtt maradt) remek énektudását is. Shakespeare prózában újrafordított darabjában Brecht és Kleist szövegrészletek mellett (szövegkönyv: Gáspár Ildikó és Bánki Gergely) ABBA, Cat Stevens, Monteverdi stb. dalok csendülnek fel, sokszor több szólamban. Ez az előadás egyik fő humorforrása, de pazar ötlettárat vonultatnak fel például testközeli csatából is. Könnyes a szemünk a kacagástól, de amint abbahagyjuk, azonnal elképedünk, mert a politika ugyanarról szólt a darab születésekor, mint ma.

The winner takes it all... - a győztes hadvezér anyja a hadizsákmányul szolgáló mélyhűtőn

Csúcstalálkozó a Korjolánuszban

Bakk-Dávid Tímea: János király

Bevallom, általában fárasztanak a vígjátékok, a mélyebb funkció nélküli, erőltetett komédiázás, az olcsó poénok, a nevettetés a nevettetésért. Dürrenmatt Shakespeare-átirata az Örkény István Színház előadásában, Bagossy László rendezésében szerencse nem ez a kategória volt. Politikai színház a János király, amelyet a magyarországi és a romániai néző is saját hazai közéleti porondjának főszereplőire vonatkoztathat. Rokoni kapcsolatok, érdekszövetségek, intrikák, egymást fúró, a hierarchiában minél magasabbra feltörni igyekvő alakok: nincs szerethető szereplő, minden történés a régi közhelyet igazolja, miszerint a hatalom megront.

Még a címszereplő János király talán a leghitelesebb figura: már ha önuralomhiányát erénynek tekinthetjük, amikor egy ritka őszinteségi rohamában elküldi a búsba a szálakat mozgató katolikus egyházat pápástól, bíborosostól. Még az is megfordul a fejében, hogy a marokkói emírben keres szövetségest, és Angliát iszlám hitre téríti át. Halálos betegen fordul csak igazán a néphez, de már késő bármit is tenni, alaptörvényt, Magna Chartát és jogokat adni, és ráébredni arra, hogy az ország nem valakié vagy egy érdekcsoporté kellene legyen, hanem a polgárok közösségéé.

Jelenet a János királyból: a fattyút lovaggá ütik

Fülöp francia király az örök túlélő veterán politikus prototípusa, nincs olyan helyzet, amiből hasznot ne tudna húzni, igazi helyezkedő. A két király rivális ugyan, de ha érdekük úgy kívánja, életeken – saját rokonaik, vagy népeik egyszerű fiai életén – keresztülgázolva szövetkezik, házasít, kivégez, várost rombol, birtokokat és országrészeket csereberél. A greater good nevében, természetesen. A tét eleinte a gyerek Arthur herceg, János unokaöccse trónigényének érvényesítése: a kis herceget a francia király “pártolja”, és “neki” igyekezne megszerezni Anglia koronáját. A bábkirályfit – “a nagypolitika kis labdája”, aki szintén tragikus véget ér – ténylegesen is egy bábu alakítja a színpadon, és mindig annak a szereplőnek az elvékonyított hangján szólal meg, aki éppen ölébe veszi.

Egy gyereket befolyásolni roppant egyszerű, ám a befolyásolás művészetének mestere az, aki egy király gondolatait irányítja. Oroszlánszívű Richárd fattya, Fülöp a legkomplexebb karakter. Diplomáciai érzéke, élesnyelvű replikái, esze, előrelátása és stratégiai tervezőképessége nélkülözhetetlen tanácsadóvá teszi nagybátyja, János számára, aki ugyanakkor tart is tőle, és okkal.

Csúcstalálkozó a János királyban

Egy mélységesen frusztrált, kegyetlen, szeretetre és hűségre képtelen személyiség, ám nem felejti a népet, amelyből vétetett, észrevétlenül lobbizik azért, amit “érdeküknek” vél. Racionalitást akar vinni a politikai döntések világába, társadalmi konzultációt javasol “a néppel”, alapvető populista ábécét tanít be nagybátyjának, ám hiába a jóakarat: csupán még nagyobb káosz lesz az egészből. A döntésképtelen, gyáva tömegekből és hataloméhes vezetőiből végleg kiábrándulva visszautasítja a rezsimváltás és János halála után az új vezető által felajánlott pozíciót, és önként hajtja fejét a hurokba. Az új vezető pedig “a jó Pembroke”, János másik bizalmasa, a köpönyeg- és nyakkendőforgató gróf, aki saját képmására alakítja Anglia új gyerekkirályát.

A királydrámából lett szatíra színpadi megjelenítése is a szálak kuszaságát emeli ki: vörös bársonyfüggönyökkel háromba osztott térben, plusz a nézőtéren is játszanak a színészek. A kivégzéseket vagy háborút nem látjuk, ilyenkor leengednek néhány függönyt, és alternatív, többé vagy kevésbé poénos megoldásokkal adják tudtunkra: ez vagy az a szereplő kiesett a játékból. A halott pizsamás János királyt is el kell takarítani, és rászólnak: “mész magadtól, vagy kivigyelek?”, mire feltápászkodik és eltűnik a függöny mögött. Mindenkori törpeországok mindenkori népe pedig nevet, tapsol, megkapta a cirkuszt, megkapta a rezsimváltást, és az új bábkormányt.

Lipót, Konstancia és Plantagenet Artúr, a bábgyerek

kapcsolódó írások

SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ

» Korábbi cikkek