Hegyi Réka
SZEMFÉNYVESZTŐK ÉS APOKALIPSZISOK
Fesztiváltemetés Nagyváradon
[2012. Nov. 19.]
Az IFESZT utolsó napjain nagykanállal merítettünk a kínálatból: német és magyar előadások, kortársak és klasszikusok, szakmai fórumok, frenetikus és kínos pillanatok kerültek a tálba.
Számunkra pénteken délután kezdődött a nagyváradi fesztivál, a Csíki Játékszín Vaknyugat című előadásával. Parászka Miklós rendező, híven ragaszkodva azon elvéhez, hogy a társulatoknak nem tesz jót a versenyjellegű megmérettetés, ragaszkodott hozzá, hogy színháza az OFF programban szerepeljen.
Kár. McDonaugh figuráit, az ír kisfaluban esztelen ivással és gyűlölködéssel "foglalkozó" embereit, a vénlegény-testvérpárt (Czintos József és Fülöp Zoltán) és a fiatal papot (Veres Albert) alakító színészek alakítását tanítani kellene. Azt, ahogyan Czintos minden gesztusa és hümmögése hozzáír valamit a mackószerű, jókedélyű, huncut, őszhajú gyerek életrajzához. Azt, ahogyan Fülöp Zoltán a poénokat időzíti, ahogyan a mogorva, mindenért bosszús öreg álarca mögött is látni engedi a magánytól irtózó lelket.
Dimény Levente (alakítási különdíj) és Ráczkevei Anna a Jelenekek egy kivégzésből című előadásban
A házigazda társulat előadására épp csak át lehet trappolni, nagyon kevés idő van két előadás között. Igaz, a pontos kezdés sem jellemző és a közönség is lazán sétál be tíz perccel a tényleges kezdés után. A nagyváradi jegyárak a legmagasabbak, legalábbis ez derült ki a délelőtti, hazai magyar társulatok részvételével zajló kerekasztalon. Kérdés, hogy a 70 lejes (bemutatóra érvényes) jegyárak arra jogosítják a közönséget, hogy kénye-kedve szerint sétáljon a nézőtéren?
A Jelenetek egy kivégzésből kezdésekor ez sem zavaró: égnek a nézőtéri fények, a nemrég felújított színházterem teljes pompájában ragyog, barokk zene szól és jelmezes színésznő (Tóth Tünde) áriázva köszönti a publikumot. A színpadi zene (Vlaicu Golcea szerzeményei) az előadás egyik erőssége: a kezdeti hangulatteremtő szerep után a későbbiekben viharokat kavarnak a mai irányzatokhoz közelebb álló akkordok.
Ha már a pozitívumoknál tartunk: a színpadi látvány (Kiss Borbála) is tetszetős: üres képkeretekkel teleaggatott fal, de a keretek a színpad hátsó részére nyíló ablakok, meztelen felsőtestű férfialakokat látunk bokáig érő vízben harcolni (színpadi mozgás: Florin Fieroiu).
Utólag kicsit fura, hogy az előadásban egy kritikusnő szerepében látjuk viszont Tóth Tündét. Talán a rendező, Theodor Cristian Popescu ezzel az attributummal ruházza fel a kritikát (és művelőjét): legyen híd a nézőtér és a színpad között. Hízelgő, hiszen a kritika is ekként szeretné meghatározni magát, ugyanakkor túl didaktikus, mint több más, az előadásban elhangzó szöveg.
Sokat beszélnek, különösen Galactia (Ráczkevei Anna), a velencei festőnő, ami önmagában nem lenne probléma, de a szerző, Howard Baker szerepekre osztott lamentációi mindig ugyanazokat a témaköröket járják körül: művészet és élet viszonya, a művész igazsága, a mecénás és a művész, a hatalom és a vele szembeszálló alkotó örök konfliktusa.
Érezhető, hogy a színészek magukénak érzik ezeket a problémákat, egy-egy teljesen fölösleges (megkockáztatom: hatásvadász) jelenet kivételével (ilyen a "kiégett" öngyújtós poén vagy az albán modelles intermezzo) hitelesen szólalnak meg szereplőik. A fesztivál zsűrije több színészi alakításdíjat is nekik ítélt: Kardos M. Róbertnek a dózse szerepéért a legjobb alakításnak járó elismerést, Dimény Leventének különdíjat a tengernagy megformálásáért.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadása szerepelt a fesztivál programjában: Garaczi László Plazma 2, avagy az Ovibrader
című darab, amit kocsmaszínházi előadásként mutattak be a fesztiválkocsmaként (is) működő Moszkva kávéházban, Tóth Árpád rendezésében, illetve a A fösvény, Csurulya Csongor rendezésében.
A Garaczi-darab vetítette elő az első apokalipszist: hipnotikus álmában a főhős a jövőbe utazik, ahol realista és örökzöld családi (párkapcsolati) konfliktusok után kicsit elidőzhetünk a különféle szemfényvesztők (aurafoltozók és szoftverfejlesztők) világában, hogy végül belássuk, a tudomány jegyében, jó pénzért és divatnak hódolva az emberek akár saját emberi mivoltukat is felcserélhetik más lény identitására.
Barabás Árpád (alakítási különdíj) és Benkő Fóri Zenkő A fösvényben
Moliére darabjában a civil ruhás színészeket cifra jelmezekben látjuk viszont: pörög, pörgetik, hadarják az előadást, szép munkát végeznek (a zsűri is értékeli: a Harpagont alakító Barabás Árpád különdíjat visz haza), de az is feltűnő, hogy a krinolinos ruhát viselő színésznők mennyire nem tudják viselni ezeket a jelmezeket. A fölösleges (pl. banánhéjas) gegekről az udvarhelyi társulat sem tud lemondani.
A kolozsvári Vároterem Projekt Mit csináltál három évig? című produkciója is szerepelt a versenyben. A fiatal alkotógárda arra törekedett, hogy hitelesen mutassa be a kolozsvári diákélet apró örömeit és bosszúságait. Sok a déjà vu, a humor, minden a helyén van, kedves bohóc-intermezzó és élő zene (Iszlai József), a közönség nagyon szereti őket, mi is, de a három óra nagyon sok, hiszen a jelenetek többségében elkelne egy kis tömörítés, feszesség, a képváltásokhoz egy kis ritmus. Ha egy-két jelenetről le tudnának mondani, talán a három óra úgy csökkene felére, hogy nem csorbul az előadás.
Sziporkázó előadást hoztak az IFESZ-re a temesvári német színház művészei: Neil LaBute két és fél egyfelvonásosát, melyet Geschlaechter mutattak be. Radu Alexandru Nica rendezőt elsősorban a párkapcsolatok természetrajza érdekelte: az első részben egy ismerkedés történetét kellett volna eljátszani, de a próbák során lemondtak erről a felvonásról. A másodikban egy szakítás történik jelenidőben, a harmadikban egy kétgyerekes család kegyetlen szétcsúszását szemléljük karnyújtásnyira.
Beteg ez a mai világ, közel az apokalipszis: a sorozatgyilkosok interneten cserkészik be áldozataikat, egy látszólag sima szakításnak is ezeregy deviáns oka lehet (például egy kétes nemi identitású testvér - alakítója, Török Olga a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat érdemelte). A válások tétje már nem csupán a "préda", autók és ingatlanok elosztása, hanem a gyerekek is, csak nem az általunk ismerősnek vélt szcenárió szerint: ebben a kegyetlen (igaz? húsbavágóan őszinte?) világban az a nyerő, aki a másik félre tudja tukmálni őket. A Médeia archetípusából építkező, otthonülő, alkoholizmusából kilábalni igyekvő anyafigura megformálója, Blénessy Enikő a legjobb női alakítás díját nyerte el.
A nagyszebeni német társulat a fesztivál utolsó napján mutatta be Nagyváradon a kortárs katalán szerző, Esteve Soler darabját Alexandru Dabija rendezésében. Sajnos a technikai problémák, a késés de a nehezen követhető felirat sem szolgáltat elég magyarázatot arra, hogy hol csúszott el a produkció. A jelenetek sokkoló témájúak (hernyótestű embereket zabál fel egy behemót szőrős pók, nem tudjuk, mi következik a 6 szám után, szülők próbálják kinyírni 18 éves gyermeküket éppen születése napján stb) látványos kivitelezésűek, de valahol valami mégis hibádzik, hiszen az alíg egy órás előadás is hosszúnak tűnt, és valóságos felüdülést hoztt minden díszletváltás, amikor kitűnő brit zenekarok dalai szóltak.
A fesztivált díjátadó ünnepség, majd a debreceni Csokonai Színház vendégelőadása zárta. A fergeteges produkció egyik leghangsúlyosabb pontjában Scapin megfogalmazza a mai értékvesztett, kultúraellenes világban, gazdasági válságok sodrása ellen úszó művész credóját: bár a középszer (nevezzük politikának, hatalomnak, fenntartónak, bárminek) szemfényvesztőnek nevez, én nem törődöm velük, mert hivatásom szerint művész vagyok.
Fotók: archív / ifeszt2012
Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.