HAMLET

Bakk Ágnes

A KDF BRAND

Selmeczi Nóra: „...nem csak a fesztiváli hétből áll az élet”

[2009. Dec. 18.]

Pintér Béláékat nehéz kihagyni a programból úgyis rákérdeznek a külföldiek - mondja a budapesti fesztivál menedzsere.

Nemrég fejeződött be a Kortárs Drámafesztivál (KDF) idei, nyolcadik kiadása. A budapesti rendezvény rendkívül ismertté nőtte ki magát: évről évre összetettebbé válik a program, amely úgy az idelátogató szakmabeli meghívottaknak, mint a magyar közönségnek pillanatképet nyújt a magyarországi színházi helyzetről. Emellett bemutat egy-egy ínyencséget vagy megvitatásra váró külföldi előadást, amelyről még hetekkel később is lehet beszélgetni. Egy ilyen beszélgetésre kértem fel a Selmeczi Nórát, a fesztivál menedzserét.

Bakk Ágnes: Most fejeződött be a fesztivál, de máris nagy a pörgés felétek. Ez minek köszönhető?

Selmeczi Nóra: Nagyon hamar el kellett kezdenünk előkészíteni a jövő évi fesztivált, számtalan pályázati lehetőség miatt is, de nem is mondanék róla többet, hogy maradjon meglepetés; nagyon jól állunk, gyakorlatilag már megvan a jövő évi vendégországprogramunk váza.

Idén nem volt a fesztiválnak vendégországa...

Valóban nem, ennek több oka is van: sokat kutattunk, kerestünk országot, több lehetőség is felmerült, például Belgium vagy Skócia. Egyrészt egyeztetési problémák adódtak, másrészt pedig nem találtunk annyira erős előadásokat, amelyekről ki lehetett volna jelenteni, hogy reprezentatív és felelősségteljes módon be tudják mutatni az adott ország színházi kultúráját.

Az észt #i#Tamás bátya kunyhója#/i# (Fotó: Ene-Liis Semper)

A Kortárs Drámafesztivál a neve alapján a kortárs drámáról szól. De az elnevezés pontosan mit takar?

Ezt az elnevezést így lehet a legjobban megtölteni tartalommal: keressük a dráma írásának az új módjait (erről szól a felolvasószínházi sorozatunk), drámát importálunk, gyarmatáruként – ez a szakmát érdekelheti. Azokat az új utakat és tendenciákat igyekszünk bemutatni a fesztiválon, amelyek benne foglaltatnak általában a színházművészetben, de Magyarországon az adott esetben idegennek hatnak, és az újdonság erejével képesek ütni. Erről szólt idén az észt vendégjáték és Pippo Delbono előadása is. Ezek olyan formák, amelyek itthon nincsenek jelen: az észt színház elég erőteljesen épít a fizikalitásra, a mozgásos improvizációkra, azon túl, hogy egy regényt adaptáltak színpadra. A Pippo pedig ilyen értelemben hasonló vonulat.

És miért nem gondoltatok arra, hogy Olaszország vagy Észtország legyen az idei díszmeghívott?

#i#20/20#/i# (Fotó: Maria Drăgici) A fesztiváligazgatónk, Szilágyi Mária volt Észtországban egy három fesztivált magába foglaló sorozaton, Tartuban, de annyira későn jött a meghívás, és annyira későn láttuk az észt társulatot is, hogy időben nem fért volna bele egy reprezentatív bemutatóprogram összeállítása, amely akár négy különböző profilú előadást is felvonultatna. Olaszországban pedig a Pippo Delbono-féle színház teljesen egyedülálló. A másik akadályozó tényező az volt, hogy van egy olyan tendencia, mely szerint szinte csak óriásprodukciók vagy one-man-show jellegű alkotások, szkeccsjellegű produkciók készülnek. A kettő között pedig egy szakadék tátong, de számunkra pont ez a szakadék lenne érdekes. Tehát, olyan előadásokat keresünk, melyek közepes nagyságú és technikai igényű produkciók, és amelyeknek könnyen megoldható a szállítása, egyszerűek a technikai igényei, és el lehet hozni őket Magyarországra. Nagyon sok olyan előadás van, melyet kulturális vagy anyagi nehézségek miatt nem lehet egy itthoni játszóhelyen elhelyezni.

Pedig az olasz vendégjáték „nagy falatnak” tűnt...

Igen, valóban felmerültek technikai nehézségek, olyan értelemben, hogy ez az előadás egy óriási térben játszódik, amelyet bár fájó szívvel, de "össze kellett zsugorítani". De ez nem volt megoldhatatlan probléma.

A magyar program „összetevőit” milyen szempontok alapján választottátok ki?

#i#Tojáshéj#/i# (Fotó: Kállai-Tóth Anett) Itt egy hosszú válogatási folyamaton estek át az idei bemutatók. Munkatársaim, köztük Sors Vera, a magyar program szervezője, igyekeztek megtalálni azokat az előadásokat, társulatokat, amelyek az idén a legnagyobb és legminőségibb aktivitásnak adták jelét, azért, hogy meg tudjuk mutatni, kifejezetten az itt élő és az ide látogató külfödieknek, mi az, ami most a legjellemzőbb a magyar színházi életre. Az idei magyar programban az a feltűnő, hogy rengeteg a fiatal társulat, nagyon nagy az átjárás a kőszínházak és az alternatív társulatok között, de az alternatív társulatok vezetői nem feltétlenül akarnak betagozódni a kőszínházi struktúrába. Nagyon érdekes pillanatfelvételt sikerült megragadni, látszik, hogy valami felbolydult, valami kezd átrendeződni: ez az, ami érdekel minket. A nagyon fiatalok, a nagyon újító szándékkal rendelkező színházi alkotók iránt volt a legnagyobb érdeklődés külföldi vendégeink irányából. Például Pintér Béláékat nehéz is lenne kihagyni a programból úgyis rákérdeznek a külföldiek. Vannak társulatok, akiket ismernek külföldön, és vannak akiket szeretnénk, hogy ha megismernének külföldön. S ez a két tábor le is fedte nagyjából a magyar programot.

Tehát nem volt kötelező, hogy kortárs dráma vagy dramatizált szöveg legyen, például tekintve a Maladype Társulat Tojáséj című előadását?

Nem, semmiképpen sem. Érdekes tendencia az is, hogy megjelentek a drámaírók rendezői státuszban, itt például Kárpáti Péter Szörprájzparti vagy Tasnádi István FédraFitness című előadására gondolok. Túl azon, hogy két helyspecifikus előadásról van szó, azért arra is rámutat, hogy van drámaíró aktivitás is.

A Compagnia Pippo Delbo előadása (Fotó: Gianluigi di Napoli)

Milyen visszhangja volt a külföldiek között a magyar programnak?

Bár készítettünk egy felmérést a külföldi vendégeink körében, amelyből világossá vált, mely előadást könyvelhetjük el abszolút sikerként és melyet nem. De informális beszélgetesékből már lehet tudni, hogy kik iránt volt a legnagyobb érdeklődés. De ez azért mégis a jövő zenéje.

De mégis, bulvárújságíróként érdeklődnék, mi volt így „lepel alatt” nagy siker?

Nagy érdeklődés övezte Pintér Béla társulatát és a Maladype Társulatát is. De egyértelmű siker volt a Nemzetközi Programban futó marosvásárhelyi 20/20 előadás. Itt szabályos tolongás volt, és a kritikai visszajelzések is kiemelkedően pozitívak voltak. Azért is örültünk nagyon ennek az előadásnak, mivel nagyon illett a rendszerváltás-tematikájú konferenciánkhoz.

Az itthoni közönséget hogyan sikerült becsábítani az előadásokra?

Próbáltunk egy nagyon kiterjedt és koncentrált kampányt folytatni. Azoknak a fiatal, budapesti felnőtteknek próbáltuk felhívni a figyelmét, akik munkájuk miatt vagy tanulmányaikból kifolyólag nehezen jutnak el színházba. Ugyanakkor a színházi-nevelési programunk keretén belül a középiskolásokat igyekeztünk megszólítani. Arra is figyeltünk, hogy a Budapesten élő külföldieket is értesítsük, egyrészt mert ők nekünk nagyon fontos célközönségünk, másrészt mert a magyar szemleprogramunk előadásai feliratozás által vagy szinkrontolmácsolással a külföldiek számára is érthetővé váltak.

A kampánynak különböző elemei voltak. A kortárs törekvésekkel párhuzamban szerettünk volna marketingstratégiánkban is nagyon kortársak lenni, tehát a socialmedia és a web 2.0 eszközeit vettük igénybe. Készítettünk twitter accountot, ahol rövidhíreket közöltünk, blogot, amelyen a háttérinformációkról lehetett olvasni, a facebookon pedig hirdetés formájában ajánlottuk a budapesti fiataloknak programjainkat. Most is a sajtóvisszhangot igyekszünk reklámozni a twitterren, hogy lássák: nem csak a fesztiváli hétből áll az élet.

A KDF hamarosan brandként lesz jelen a magyar kulturális életben. Ez például abban is tükröződik, hogy beneveztetek „az év slágfertig menedzsere” versenybe...

Igen, Krupa Zsófia kolléganőm nevezett be. Ez egy játékos verseny, amely azt próbálja felmérni, kik azok a menedzserek az országban, akik az üzleti tárgyalásokon kívül is ügyesen kommunikálnak és ilyen játékban is szívesen részt vesznek. A kérdőív, melyet kitöltöttem, azt hivatott tükrözni, hogy a KDF nem multi, nem – a szó szigorú értelmében vett termelőtevékenységet folytató – cég, hanem egy sokkal lazább, informálisabb közeg, ahol a munkatársak is nyilván szabadabban, nyitottabban tudnak létezni. És amit sugallni próbáltam a válaszaimban, munkánk során a humor volt a legfontosabb tényező. Mert azt, ahogyan mi látjuk a világot, azt igyekeztem tükrözni.

kapcsolódó írások

FESZTIVÁL-PÁRBESZÉD

» Korábbi cikkek