szerkeszti: 
Lokodi Imre
A Flórián tér sűrűsége
Jelentés Kisvárdáról
Erdélyi Riport, 2004-06-01
Nincs mit tenni, Magyarország egész szúnyogpopulációjával csatlakozott az Unióhoz, úgyhogy jó étvágyú, tisztára európai szúnyogok fogyasztják vérünket. Nem világraszóló történet Kisvárda, a légből sem szórtak alá istentelen mennyiségű anti-szúnyog permetet, mert mindössze ágrólszakadt színésznépség lepte el a Tisza árterületét. Őket (állítólag) nem kell irtani. Van, aki helyileg egészen praktikus: jól jönnének akkor is ezek a kipihent, agyonkoleszterinezett emberek, amikor valahol Vásárosnaménynál tetőzik az ár… Nem vitás, a megjegyzés maga egy kövér szúnyog agyonütve, de arról nincs tudomás, nincs egy kicsi belátó szabolcsi magyar ész, mit nyert a város velem. Persze ezt csak én gondolom eléggé el nem ítélhető módon, én, aki húszezer forintra esztelenül vásároltam fel mindenféle csecsebecsét, plusz hatszor három kosztjegyet hagytam a pincérnek, és mi, akik folyton ott lógtunk a város sörcsecsén… Na jó, belátom, lényegesen nem a művészek hozzák meg a gazdasági növekedést.
Van, aki teljesen másként gondolja – írva és mondva –, tizenöt éve (évről évre) kijárja azt, ami kell. Sok-sok pénz, mindenekelőtt. Küld a miniszternek meghívót, jön is megnyitót tartani Hiller. Megy a szöveg, mindenki rá esküszik, ő lesz az ász, ha a nyárral elfogy Kovács elnöksége.
Mi általában „légi úton”, világot megváltani jövünk Kisvárdára. Hogy ha nem mindig így sikerül, akkor a vámosokat legyen szíves szidni a tisztelt publikum. Lelombozóak tudnak lenni és morcosak, jön, hogy az ember fogja inkább a szódásló kötőfékjét, menjen a búsba el. Mert mi az nekik, hogy színház, Thalia szentsége, mindjárt csóválják a fejüket, sötét emberekkel asszociálják össze a szerencsétlen aktort, amikor ő a határátkelőnél veszi észre, hogy röpke öt hónap múlva érvénytelen lesz útlevele. Nem baj, eljön egyszer Európapa is, ő majd pontot tesz efféle prózai műfajokra.
Kisvárdán van tágas tér, Flórián térnek nevezik, egészen jó centrum egy Szent László királlyal. Négyzetméterre öt színészt számítsanak, akkor még a rendezőkről, dramaturgokról, ügyelőkről, színpadmesterekről, a technikusokról és egykoron színésztanodákat kitartóan ostromló, elvetélt művészemberekről nem is beszéltünk.
Pályafutottak és befutottak
Darvay Nagy Adrienne a célszemély, a fesztivál művészeti tanácsadója, színháztörténész. A színháztörténésznek különösen fontosak a számvetésre alkalmat adó jubileumok. A kisvárdai fesztivál pedig az idén jelentős évfordulóhoz érkezett. Ebben az évadban több határon túli színház is kerek születésnapot ünnepelt. Ötven esztendős a nagybányai-szatmári társulat, meghatározó személyisége volt Ács Alajos. Ő már nem jár Kisvárdára. Harmincéves az Újvidéki Magyar Színház. Mondják, jubileumi évadának műsora annyira jól sikerült, hogy a legújabb produkciók majd mindegyikét beválogathatták volna a versenyprogramba. Szerintem ez túlzás. Egy évtizede aratja sikereit a mostoha sorsú, ám nemzetközi hírű Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is. Kárpátalja magyar hivatásos társulatának története szorosan kapcsolódik a kisvárdai fesztiválhoz. Akárcsak az 1990-ben, Marosvásárhelyen indított első nagyobb létszámú magyar színészosztály tagjainak a pályafutása – és befutása. A tíz éve diplomázott művészek ma már az összmagyar színházi élet élvonalába tartoznak. Ott vannak mind egy szálig, komoly emberek, mert van, aki elment ügyvédnek inkább.
Mindjárt érkezésünk első estéjén be kell ülni a nézőtérre, mondva volt, nem lődörgünk feszt a söntések környékén.
Gyergyószentmiklósiak. Figura Stúdió Színház. Darab címe: A malom. Helyszín: Korona Teátrum. A hangzatosságokkal nincs baj, jól ki van ez találva. Akik már látták, dicsérik az előadást. Uray Péter rendezte, koreografálta. A leírás szerint egy elátkozott molnárral van dolgunk, aki egy kietlen pusztán él, és halott felesége kísérti csupán. Egy éjjel látogatók érkeznek a malomba, három furcsa vándor. A fiú ajtót nyit nekik, küzd, harcol velük, kábulatában asszonnyal szeretkezik. A végkifejlet ezután következik. Nem mondom el, mert minek. Aztán meg kell fontolni, egy táncszínházi darabban kell-e okvetlen történetet keresni? Inkább abbahagyom.
Tisz(t)a paradicsom
ez a Magyarország
Mi a szitu? Nem szituáció, dehogy. A veszprémi egyetemisták szóhasználatában a színháztudomány szakot jelöli. Volt magasröptű színházi elmélkedés. Kisvárdán mindenki arra kíváncsi elsősorban, mit mond Nánay István tanár úr. Van, aki fél, retteg, van, aki túléli a nehéz perceket – simán. Nagy István és Kárp György színművészek megisszák az első sörüket, látom, lesz folytatás. Estére berobban Fábry Sándor showman, nem szereti, hogy mindjárt digitálisan nézem ki szájából az első kortyokat. Azért int, repesszed, öcsi. Keresztes Sándor sem bánja, hogy képileg kívánom a halhatatlanságba röpíteni. Senkálszky Endrére, egy évszázad színházi legendájára tisztelettel néz fel a szakma. Egy lány, bakfiskoron alig túl, Hobót szeretné látni. Azt mondták, már elment.
Mi is. Este meg kell nézni a Tiszát. A legmagyarabb folyót, az alattomost, a gyönyörűt. Lehervadok, mert mi vagyok én, ide egy Petőfi kell. Jó idő lesz, mondják, Abodi bácsi, a vásárhelyi díszletes szállásán hagyta a kalapot. A fényes folyón bejelentkeznek az első vadászó harcsák, és akkor bejelentkeznek a páratlan fantáziával megszőtt halászmesék is. Ami ellenben igaz, Szélyes Ferenc két és fél kilós harcsafiúval tért meg a tavakról. Nem mondom, szép az első premier. Tiszta paradicsom ez a Magyarország.
Amit be lehetett söpörni…
Színház majdnem az egész Kisvárda, még a zsinagóga is. Szabolcsi „csurkafiú” beszaglász, tudakolná, van-e zsidószag. Kis miépes vagány, szót se többet rá. A zsinagógában Falstaffot játszanak a szatmáriak.
A Várszínházban késő este kezd a marosvásárhelyi társulat. Füst Milán: Boldogtalanok. A vásárhelyiek produkciójában a dráma jelentősen átalakul. Bodó Viktor rendező alaposan meghúzta a szöveget – szövegredukcióval tágul a tér –, átrendezte a szituációkat, megváltoztatta a szerepek hierarchiáját. Sűrítve van a cselekmény, s megszüntetve a történet idejének realitása. Felfokozott expresszivitás, tragikus feszültség, groteszk, néhol komikus ötletek viszik a produkciót. A Várszínház deszkáira lépő nézőt csupasz tér fogadja. Falfirkákkal málló vakolat, magosba kúszó csigalépcső, rácscsal elválasztott hátsó tér, bútordarab alig. Aki nem ismerné a darabot, annak elmondjuk röviden: egymás életét durván felzabáló emberekről szól, az elviselhetetlenségig menően. Hihetetlen gyors a világ, amelynek mindig a következményei számítanak. A játék lendülete, a tragikus és komikus színek váltakozása kizárja az egyneműséget, ám az atmoszféra ereje kész őrület: a lét szűkös teréből lehetetlen a kilépés. Fontos figyelmet szentelni arra, hogy az előadást a tér mennyire képes befolyásolni. A tér és a mozgás dinamikájára eső figyelem még mindig jó befektetés. Idők távlatában talán súlytalan és személytelen a köszönetünk, amiért a vásárhelyieknek kiemelten jó szolgálatot tettek az egykori építők egykoron, de hát mi mindig megtesszük a magunkét.
A kiértékelőn mondták el a kritikusok: a marosvásárhelyiek roppant hatásos előadással érkeztek, kiegyensúlyozott színészi ottlétekkel lett szó egy jelentős előadásról. Játékukból borzalmas ismereteket lehet szerezni az emberről. Ha azt mondják a berkekben, szidjon meg Nánay, akkor a vásárhelyiek elkerülték a sorscsapást, Zayzon Zsolt, Tompa Klára, Lőrincz Rita, Ördög Miklós, Darabont Mikold, Sebestyén Aba, Nagy Dorottya, László Csaba egyenként és csoportosan söpörték be a kritikusok dicséretét. A darab persze hangos, Zayzon Zsolt el is mondta: Lényegében Füst Milán is ugyanarról a történetről beszél, mint a mi előadásunk, csak egy kicsit más környezetben, más formában. A mienk egy kicsit durvább lett, de durvább is kell hogy legyen, mert időközben maga az élet durvult el. Ahhoz, hogy megmutassuk a mai állapotot, nekünk is durva előadást kell csinálnunk. Azt hiszem, hogy a jelenkornak ez a Boldogtalanokja. Mondom, minden dicséret készen besöpörve.
A komáromiakról ez nem mondható el. Gogol groteszkjével, a Háztűznézővel jöttek a fesztiválra. A darabban ördögi játszmák sorakoznak, érdekes, mennyire frissen tud megszólalni a nagy orosz író – ha olvassuk a darabot. A komáromiak valami mást, talán Bulgakovot akartak hozni, de szinte bűnrossz gyermekelőadás sikeredett meg. Alkalmatlan a színpad, rossz, megmagyarázhatatlan rendezés. A rendező, Bodolay Géza persze hogy nem így gondolja. Munkáját alpári cinizmussal védte volna meg, de belátható, a kritikusokkal szemben gyenge fegyver az.
A színház mindig tele van meglepetésekkel. Soha nem mehet biztosra sem a néző, sem az alkotó. Érhetik az embert csalódások is, a színház már csak ilyen.
