HAMLET

Köllő Katalin

Kisvárda – „Magyarország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye"

Szabadság (Spektákulum), 2006-05-27

Idén június 22–július 1. között rendezik meg a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját. Mai színházi rovatunkban Darvay Nagy Adrienne színháztörténésszel, szakíróval, a fesztivál egyik művészeti tanácsadójával beszélgettem.

– Többen állítják, hogy újításra szorul a fesztivál, át kellene gondolni a működését, a jelenlegi formáját, s ezáltal a jelentését is. Kisebb vita is kialakult ennek kapcsán Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatójának A Hétben tett nyilatkozata miatt. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

– Jelenleg a kisvárdai fesztivál egy olyan magyarországi színházi találkozó, amelynek programját az ország határain kívül működő hivatásos prózai társulatok egy meghatározott időintervallumban bemutatott előadásai közül válogatják ki a fesztivál művészeti tanácsadói, illetve igazgatója. Ők döntik el, hogy mely produkciók versenyezzenek a magyarországi szakemberekből álló zsűri által odaítélt díjakért, illetve melyek azok az alkotások, amelyeket egyéb szakmai szempontok alapján, de versenyen kívül hívnak meg a találkozóra. Az elmúlt években a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja az ország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye lett, amely nem azért nyer el kiemelt támogatásokat a különféle pályázatokon, mert politikai gesztusképpen vendégül látja a határon kívül élő társulatokat, amelyek cserébe ilyen-olyan produkciókat hoznak magukkal, hanem azért, mert – főként egyes színházi műhelyek művészi fejlődésének következtében – a kisvárdai fesztivál végre valódi magyarországi művészeti eseménnyé válhatott. A szerzett tapasztalatok, a résztvevőktől érkező javaslatok, ötletek, illetve bizonyos változások alapján természetesen ezt a nyári rendezvényt is igyekszünk folyamatosan megújítani, javítani, gazdagítani. Az elmúlt négy esztendőben emiatt többször módosítottuk a „színházi olimpia" feltételeit, bővítettük a szakmai programokat. Örvendetesek az olyan kezdeményezések, mint ami például az idén a vásárhelyi egyetem részéről érkezett, hogy mutassunk be egy összeállítást a végzős rendező osztály vizsgamunkáiból. Egyébként négy éve az összes fesztiválon volt alkalom arra, hogy a résztvevő színházak elmondják igényeiket, ötleteiket, beszéljenek a problémáikról, kifogásaikról, esetleges változtatási javaslataikról, hiszen örülnénk, ha a kisvárdai fesztiválra a határon túli színházak konszenzusa volna jellemző. De nem csak, és főleg nem minden áron. Nyilvánvalóan figyelembe kell vennünk azt is, hogy Kisvárda városa sokat áldoz ezért a seregszemléért, tehát bizonyos helyi rétegigényeket szintúgy ki kell elégíteni, például a gyerekelőadásokkal, vagy a zenés-szórakoztató produkciók számának növelésével. Ez utóbbi persze nem a bóvli beengedését jelenti, sőt, éppen ellenkezőleg. Hiszen – miként a „művészelőadások" látogatottságából és fogadtatásából egyértelműen kiderül – a várdai közönség nagyon igényes, és ezen a téren is elvárja az igazi minőséget. Személy szerint én úgy gondolom, hogy habár bizonyos módosításokon vagy a résztvevők körén érdemes elgondolkodni, de azon, hogy a kisvárdai fesztivál igazi művészeti esemény maradjon Magyarországon, amelyre immár a nemzetközi színházi szakma is odafigyel, semmiképp sem szabad változtatni. Sőt, az új színház remélt felépítése és megnyitása után még inkább ki lehetne aknázni az interkulturalitásban rejlő lehetőségeket.

Ami a csíkszeredai intézményvezetővel kapcsolatos „vitát" illeti, én inkább a „vita vitájának" nevezném. Tudniillik Parászka Miklós ugyan az év elején egy kisvárdai fesztivállal kapcsolatos körlevelet juttatott el minden határon túli kollégájának és a fesztiváligazgatónak, de mindaz, amit kifogásol benne, egyszerűen nem jellemző a jelenlegi rendezvényre. Változtatási igényeit ráadásul olyan, már-már bohózatba illő „zsarolásféleséggel" fejelte meg, mintha például én, aki magyar állampolgár vagyok, Budapestről azt üzenném neki, hogy vagy gyökeresen átalakítja a Csíki Játékszín jelenlegi szellemiségét, és olyan előadásokat visz színre, amilyenek az én elképzeléseimnek, ízlésemnek és igényeimnek megfelelnek, vagy nincs jogalapja arra, hogy a romániai költségvetésből támogatást kapjon! Ugye, azért ez elég abszurd volna? Nyakó Béla fesztiváligazgató azonban komolyan vette a levélbe foglaltakat, s nem csak egy-két bizonyító erejű adattal cáfolt, hanem telefonon, e-mailben és személyesen is igyekezett meggyőzni az erdélyi igazgatót nyilvánvaló tévedéseiről. Erre a csíkszeredai intézményvezető a lánya lapjában nyilatkozott: lényegében megismételte, illetve némi önellentmondással kibővítette a körlevél tartalmát, hangsúlyozva, hogy márpedig ő mindenképp „ki akarja kényszeríteni a változást Kisvárdán". A Hét rovatvezetője nyílt vitát kezdeményezett az újság hasábjain. Nekem viszont meggyőződésem, hogy szűk körre tartozó szakmai kérdésekkel a tényeket nem ismerő olvasóközönséget egyáltalán nem szabad traktálni. Hiszen ha például a gyergyói kollokviumról vitáznának egy romániai lapban, akkor is fennállna a veszély, hogy a résztvevők „a kabátlopás" esetét ismétlik meg. Mi lehetne tehát abból, ha mindez egy olyan magyarországi szakmai rendezvény kapcsán bontakozna ki, amelynek a hátterét, valós tényeit stb. még maga a riporter sem ismeri, annak ellenére, hogy eddig ő jelen volt a fesztiválokon?! Mert bizony a kérdései és a reakciói nyomán erősen úgy tűnt, hogy az interjú készítője már azt sem tudja a fesztiválról, amit saját maga tapasztalt. Az interjú elolvasása után pedig pláne nem kívántunk „magyarázkodni". Azonban a nevezett lap mégsem a kisvárdai fesztiváligazgató levelét közölte le, amelyben a visszautasítás okai szerepelnek, még csak nem is Szűcs Katalin Ágnes művészeti tanácsadó kolléganőm szakmai érveit hozták nyilvánosságra, amelyeket a kettőnk „nyaggatása" után írt, noha Nyakó Béla „a munkatársaival közösen" utasította vissza a „nyilvános párbeszédet" a magyarországi rendezvénnyel kapcsolatban. Kizárólag az én magán-válaszomat tisztelték meg ennyire, ráadásul azt a levelet nem publikálták, amire válaszoltam, ellenben egy olyan csattanóval bizonyították „helytelen hozzáállásomat", amely a szimbolikus logika azon tételével analóg, miszerint: „Ha Jancsi szereti Juliskát, akkor Péter zongorista"…

– Milyen újdonságokra lehet számítani idén Kisvárdán? Haladt-e valamelyest az infrastrukturális fejlesztés tavaly óta, vagy maradtak ugyanazok a körülmények?

– Ebben az évben egy elég korszerű, új játszóhellyel, továbbá több magasabb kategóriájú szálláslehetőséggel várják a vendégeket Kisvárdán.

– Fórumokon, különböző baráti beszélgetéseken többen lekezelően nyilatkoznak a fesztiválról, mondván: nincs meg a rangja, szakmai szempontból nem sokat ér a részvétel, nem egy „világszám", de hát eszi-nem eszi, ez van a határon túli magyar színházaknak. Ön szerint miért alakulhatott ki ez a vélemény?

–Erre csak egy ismert Ionesco-idézettel válaszolnék: „Mondják… De mondják az ellenkezőjét is. " S remélem, hogy az utóbbiak vannak többen. Például azok, akiknek az előadását le akarták venni műsorról, ám mi ragaszkodtunk a fesztiválon való részvételükhöz, s előbb Kisvárdán nyertek vele, majd – nem kis mértékben e jelenlétnek köszönhetően – a produkciót és egyes alkotóit UNITER-díjra terjesztették fel. De azok a művészek sem mondhatják, hogy „szakmailag nem ér sokat a részvétel", akiket itt fedeztek fel magyarországi színháznak, filmnek, itt kötöttek szerződést az egyetem után, vagy most a várdai workshopokon tanultakat hasznosítják a színpadon. Persze tisztában vagyok vele, hogy számosan épp azok közül, akik „baráti beszélgetéseken" még jót fanyalognak, rögtön utána lelkesen biztosítanak bennünket arról, hogy számukra milyen hasznos ez a fesztivál… De hát ilyen az emberi természet. Az okait órákig boncolgathatnám, de a lényegen ez sajnos mit sem változtat.

– Idén milyen párhuzamos szakmai programok vannak a fesztivál alatt?

– Tavaly óriási sikert aratott a világhírű zeneszerző és zenepedagógus, Sáry László kreatív ritmusgyakorlat-kurzusa. Nem csupán a tanítványai, de a mester is nagyon jól érezte magát a határon túli művészek körében, az idén tehát az együttlét folytatódik. Csakúgy, mint a jeles dramaturg, Duró Győző teatrológusoknak tartandó dramaturgiai gyakorlata. A bábosoknak reményeink szerint ismét Fodor Tamás tart továbbképzést. Miután játékstílus-történeti műhelymunkájával Szigethy Gábor immár a teljes színháztörténetet átfogta, az idén csak vendégként lesz jelen a fesztiválon, helyette viszont – sokak kérésére – Ladányi Andrea mozgásművészeti tanszékének oktatói tartanak továbbképzést fiatal színészeknek. Most is lesz szakmai klub és fesztiválújság.

– A Szűcs Katalin Ágnessel együtt végzett válogatás után milyen döntés született: kik és milyen előadással vesznek részt a versenyben idén?

– Sajnos ebben az évben, objektív okokból nélkülöznünk kell a Komáromi Jókai Színházat, noha eredetileg két előadást is vártunk tőlük, és technikai nehézségek miatt – legnagyobb bánatomra – ezúttal a Kolozsvári Állami Magyar Színház sem tud saját produkcióval szerepelni Kisvárdán. Eredetileg a kivételes sikerű Doktor Faustus és Woyzeck alkotógárdájának legújabb munkáját, az Oidipusz királyt szerettük volna meghívni, de Az elveszett levélnek, vagy akár a Tanítványoknak is örülnénk, ám sajnos egyikhez sincsenek meg azok a technikai feltételek, amelyek között e produkciókat súlyos kompromisszumok nélkül, maradéktalanul adaptálni lehetne. Ezért is nagyon sürgető már az új színházépület megnyitása, mert sovány vigasz az, hogy Mihai Măniuţiu legújabb antik dráma-rendezését „Európa 2007-es Kulturális Fővárosa", a sokkalta jobb színpadi körülményekkel rendelkező Szeben is hiába hívta meg nemzetközi fesztiváljára. Ily módon ugyanis Erdély fővárosának néhány alkotója idén csak más színházak bemutatói kapcsán lesznek jelen a kisvárdai találkozón. A kontinens egyik legkiválóbb színésze, Bogdán Zsolt például marosvásárhelyi előadásban játszik, mégpedig a kolozsvári Visky András A szökés című ősbemutatójában. Az igazgató, azaz a „világjáró" Tompa Gábor – sepsiszentgyörgyi Godot-rendezése mellett – Franciaországból érkezik a magyarországi városkába, hogy külföldi sikereiről beszélgessünk a fesztivál zárónapján, este pedig Keresztes Attila szintúgy sepsiszentgyörgyi Csárdáskirálynő-rendezését láthatjuk. Amúgy a fiatal kolozsvári színész-rendező állította színre a Csíki Játékszín eddigi történetének szerintem legjobb előadását, a Szerelem című fesztiválnyitót is, amely azonban a csíkszeredai intézmény döntése alapján – a már tárgyalt okokból – csak versenyen kívül szerepelhet a programban, ami azért is szomorú, mert érzésem szerint, az előadás maga, miként nem egy alkotója és szereplője igencsak esélyes volna díjakra.

A nagyváradiak is kérték a versenytől független jelenlétet, a többi állandó társulat azonban egy-két – sőt az off-programban néhányan még több – előadásukat bemutathatják Kisvárdán, ahol a kínálatra mindenekelőtt a klasszikus művek merész megközelítése, „posztmodern" látásmódja, illetve az új magyar darabok túlsúlya a jellemző. A teljes műsor ismertetésére nem vállalkozom, de a versenyelőadások mellett – főként a Várban – számos zenés játékot, operettet és musicalt, sőt két vajdasági musical-ősbemutatót is láthatnak a szórakozni vágyók. Akiket pedig a marosvásárhelyi egyetem végzőseinek vizsgarendezései érdekelnek, többségük ugyancsak megtekinthető a Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválján.

kapcsolódó írások

A jobbítás szándékával Tilos a párbeszéd!