HAMLET

Hegyi Réka

PUCK BÁBFESZT 2008

Röntgenkép arról, hogy merre tart a hazai bábjátszás

[2008. Oct. 27.]

Bár a szervezők „nemzetközi normákat” és „újító jelleget” ígértek, sok hazai előadás minősíthetetlen színvonalat képviselt. És díjat is kapott.

Öt napig zajlott Kolozsváron a Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja. A hetedik alkalommal megszervezett rendezvényen a résztvevők jogosan elvárhatták, hogy a gyerekbetegségeknek és a szervezési malőröknek nyoma se legyen... Sajnos nem így történt. Az eredetileg meghirdetett programban szereplő két előadás (az albán és a bukaresti bábos diákoké) maradt el, illetve legutolsó percben változott egy helyszín: a szakmai konferenciára és a díjkiosztó ünnepségre nem a Puck Bábszínház székhelyén került sor, hanem Gyaluban.

Ezek a kis buktatók valóban semmiségek. Ettől még lehetett volna sok színvonalas előadás. Hiszen a fesztivál népszerűsítő anyagaiban a szervezők is azzal bíztattak, hogy a rendezvény nemzetközi normáknak felel meg, a produkciókat pedig újító jellegük alapján válogatták be a programba. Sajnos egyik ígéretet sem sikerült beváltaniuk, sőt, a hazai előadások zöme minősíthetetlen művészi színvonalat képviselt. S ami még rosszabb: a szakmai zsűri némelyiküket mégis díjazásra érdemesnek találta.

A fesztivál mélypontja a Lădiţa fermecată (Varázslatos ládikó) című piteşti-i produkció volt: a szereplők szegényes, igénytelen bábok voltak, szövegük hangszalagról volt bejátszva, még a Varázsló, azaz a mesélő szerepe is, ezért kénytelen volt a gyermekektől karnyújtásnyira tátogni a látszat kedvéért.

A botoşani-i színház körülbelül tíz éve feketedobozban játszott, UV-fényre visszaverődő, foszforeszkáló színekkel ejti ámulatba a gyermekeket. A műfaj valóban új volt sok évvel ezelőtt, de lassan már nincs olyan hazai társulat, aki nem mutatta volna be a maga bábelőadását fekete dobozban. Újtási szándéknak nyoma sincs tehát abban az előadásban, amit a fesztiválon mutattak be. Ghiocelul şi Omul de zăpadă (A hóvirág és A hóember – két Andersen-mese alapján) című előadásuk, kicsit előrelapozva a naptárban, a karácsonyt és a tavaszt idézte meg. A zsűri a színpadi nyelv költőiségét díjazta. Nagy valószínűséggel ez is felvételről szólt.

#i#Fehér szerecsen#/i#

#i#Ég veled, XX. század!#/i#

A marosvásárhelyi Ariel Színház román társulata mutatta be a Harap alb (Fehér szerecsen) című előadást. A szerepeket egytől egyig hús-vér színészek játszották, alakjukat csak a jelmezek és egy-egy esetben maszkjuk változtatta animációs figurává. Ebben az előadásban, akár a másik, felnőtteknek szóló vásárhelyi produkcióban (Adio secol XX./ Isten veled XX. század) a dramaturgiai következetességet hiányoltam leginkább. A fehér szerecsenben a táltos paripa tűnik el nyomtalanul, amikor más jelmezben kell bevonuljon a bábos, a felnőtt-előadásban az írnok hasonmásaként megjelenő báb megjelenése, illetve gyors színpadi „kivégzése” a legproblematikusabb.

#i#Pinocchio#/i#

#i#Három elvarázsolt királykisasszony#/i# (a háttérfüggönyön számítgépes animáció)

A Pepino-házaspár fesztiválon bemutatott előadásai, a craiovai Pinocchio és a gyulafehérvári Trei prinţese fermecate (Három elvarázsolt királykisasszony) valóban a bábos előadásokban viszonylag új technikai megoldást mutattak be: a minimálisra redukált díszletet a háttérfüggönyre vetített animációkkal egészítik ki. A szegényesen kivitelezett ötlet sajnos nem feledteti az alakítások középszerűségét.

A fesztivál legnagyobb megdöbbenését a Csizmás kandúr címszereplőjének díjazása okozta. Az előadásban egyetlen bábot sem lehetett látni, de tulajdonképpen végig sem lehetett nézni, mert a kandúrt alakító Alina Mangra minden jelenet után a függöny előtt elénekelte ugyanazt a butácska dalt a kandúrról. Értékelhető színészi teljesítményről csak akkor beszélhetnénk, ha nem ugyanazokat a sematikus gesztusokat és koreográfiai közhelyeket láttuk volna minden öt percben.

#i#Apó lánya, anyó lánya#/i#

A jászvásári Luceafărul Színház Fata moşului şi fata babei (Apó lánya, anyó lánya) című marionettelőadás szereplői népi motívumokkal tarkított jelmezeket viselnek, és ehhez alkalmazkodva ízes moldvai nyelvjárásban beszélnek. A dramaturgiai munkát jegyző Constantin Brehnescu munkáját méltán értékelte a zsűri. Mint ahogy Edi és Liliana Laşoc díszleteit a Dumbrava minunată (Csodálatos berek) című bákói előadáshoz is. Az utóbbi ellen mégis elég komoly kifogást lehet emelni, hiszen annyira sötét a színpad, hogy sok esetben semmit sem látni a tizedik sortól: ebben a produkcióban is sok UV-fényt használnak, ez csak teljes sötétségben emeli ki a fényvisszaverő felületeket, az előadást viszont a Román Nemzeti Színház termében mutatták be, amely túl nagy ahhoz, hogy minden helyről egyformán élvezhető legyen a látvány.

A (sötét) #i#Csodálatos berek#/i#

Díjazták a Puck Bábszínház román tagozatán bemutatott Hänsel şi Gretel (Jancsi és Juliska, rendező Varga Ibolya) előadás díszlet- és bábtervezőjét, Epaminonda Tiotiut is. A klasszikus mese hősei több képi világot egyesítenek: a két kisgyerek és szülei Grimm meséskönyvek illusztrációját elevenítik fel, Jancsi viszont, mint sok mai gyerek, szemüveget is visel. Az asztali bábokat mozgató színészek egyenruhája törpe-jelmez, közülük való a hol álarc nélkül, hol commedia dell’arte maszkkal megjelenő, kalapos-köpenyes mesélő. A boszorka élénk lila színeket visel, két hajtincse is ciklámen színben pompázik. Alakítója pedig, Dana Bonţidean megérdemelte az alakítás-díjat, hiszen sok humorral, esendően hiúnak mutatta be a vén satrafát.

Problematikus, ha a gyermekközönség a gonosz szereplőket zárja szívébe... Míg a Jancsi és Juliskában bekövetkezett ez a jelenség, a Dănilă Prepeleac (Sütő András fordításában Karó Dani) című előadásban a gyerekek a főhőssel tartanak. Az interaktív játék során a remek Ovidiu Crişan egyetlen bekiabálást sem enged el a füle mögött, percek alatt felsorakoztatja maga mögé a közönséget, így le is győzi a Pokol minden küldöttét. Az előadás végén pedig megosztja a gyerekekkel az ördögöktől szerzett kincsét: minden kis marékban aranypapírba csomagolt csoki-tallérok lapulnak. A zsűri értékelt az egész társulat munkáját, így a Puck román tagozata a kollektív alakítás-díjat is bezsebelte ezért az előadásért.

A legjobb felnőtteknek szóló előadásért járó díjat is a szervező-házigazda bábszínház tudhatja magáénak. Az ókori szerzők, a Carmina Burana és Francois Villon verseiből összeállított eredeti szövegkönyv, a Camera oglinzilor (Tükörterem) Ramona Atănăsoaie egyszemélyes előadása: maszkokkal, tárgyakkal és színészi lényével mutatja be a női lét különböző pillanatait: szülést, csalódást, szerelmet stb.

#i#A hókirálynő#/i# A fesztivál legjobb hazai előadása vitathatatlanul az Aradi Marionettszínház előadása, a Crăiasa zăpezii (Hókirálynő). Victor Ioan Frunză rendező és Adriana Grand díszlettervező nagyszínházi előadásaiban már sokszor kápráztatott el bonyolult színpadi mechanizmusokkal és pazar jelmezekkel. Aradi előadásuk sok, nagyszínpadról ismert elemet vonultat fel, kicsiben (ilyen például a vasúti sín és a holtvágányon futó hajtókaros kocsi, amin egykor a temesvári Hamlet mondta el monológját, vagy a motoros-bőrszerkós rablólány és családja, akik a Peachum családot juttatják eszünkbe egy temesvári német produkcióból). Az összes marionett a legapróbb részletekig ki van találva, Gerdának például kis walkmanje is van. Az alkotók azzal is hangsúlyozzák az Andersen-mese aktualitását, hogy a főhősök mai tinédzserek. De az előadás érdeme a bábosok kitűnő interpretációja is. Kár, hogy a kis doboz-színpadban zajló előadást kevesen láthatták...

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona romantikus meséjét a marosvásárhelyi Ariel Színház magyar társulata mutatta be a fesztiválon. Lengyel Pál rendezése bizonyára nem a legkisebbeket, az óvodás és kisiskolás gyermekeket célozta meg, hanem a nagyobbakat, akik már találkoztak a történettel, és a hátulról mozgatott, kecses fabábok „gesztusnyelvét” is értették, értékelték. Az előadásban a legszebb pillanatok azok, amikor Tündérszép Ilona és pajtásai madárból emberré változnak (a díszletet és a bábokat Orosz Klaudia tervezte), a legbosszantóbbak pedig Zalán Tibor szövegének mondva-csinált poénjai (pl. „Az árgyélusát!”), de ha már itt tartunk, hadd tegyük hozzá, hogy a két évvel ezelőtt bemutatott Mirkó királyfihoz képest sokkal feszesebb volt a cselekményszövés és nem vesztünk el az enjambement-ok megfejtésében.

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a Csipike című előadással szerepelt a fesztivál műsorában. Fodor Sándor dramatizálása több meséjéből átvett elemeket, Ioana Olăhuţ bábtervei pedig Rusz Lívia klasszikus illusztrációi alapján készültek, így nemcsak a legkisebbek élvezték az erdei manó kedves történeteit, hanem a felnőttek is nosztalgiázhattak keveset. A megduplázott, kétszintes paraván nyújtotta lehetőséget azonban nem használja ki Varga Ibolya rendező, Csipike sem nyílt színen veti le először hálóruháját... A nyelvöltögető mérges galóca viszont leleményes bábos megoldás.

#i#Pöttöm Panna#/i# Két magyarországi előadás is szerepelt a fesztivál műsorában: a veszprémi Kabóca Bábszínház Pöttöm Pannája (Futó Ákos egyszemélyes előadásában) és két pécsi társulat, a Levendulaszínház és az Évkerék Társulat koprodukciója, A lánghordozó lovag.

A Pöttöm Panna szinte kínálja magát bábszínházi előadáshoz: főhőse kicsi, esetlen, világa tele van félelmetes lényekkel – a kisgyerekek könnyen azonosulnak vele. A veszprémi előadás Panni kiszolgáltatottságát kijátszotta ugyan, de egy mozgatója lévén a sok bábnak, a cselekmény néha lelassult.

A lánghordozó lovag Raniero Ranieri firenzei keresztes lovag kalandjait regéli el bábokkal, képmutogatással, élő zenével. A színpad mívesen kidolgozott fakeretében egyszerű, pálcán mozgatott marionettek ügyködnek, de fontos szerephez jut a zenész-mesélő is, aki minden jelenetet felvezet, így a gyerekközönség tudja, mit lát majd. Az alkotók kihasználják az árnyjáték kínálta lehetőséget is, és jó érzékkel szabják ki a jelenetek szélét-hosszát. A szakmai zsűri a pécsi előadás következetes művészi koncepcióját és zenei illusztrációját díjazta.

#i#A lánghordozó lovag#/i#

A fesztivál rövid intermezzója volt a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem harmadéves bábszakos hallgatóinak Metamorfózis című előadása. A csupasz kezekkel bemutatott etűdök ismét bebizonyították – Obrazcov mestert parafrazálva –, hogy a bábok szíve a bábos tenyerében nyugszik, és gyakorlatilag semmi másra nincs szükség, hogy képzeletbeli lényeket életre keltsenek a paraván mögött. A diákok ügyessége vitathatatlan, azonban elgondolkoztató, hogy két tanulmányi év elteltével csak ennyit tudnak felmutatni tudásukból. A hátralevő egy év alatt igen sok műfajt kell majd pótolniuk, hogy méltán állíthassák: szakmát tanultak.

A fesztivál programjában szerepelt továbbá egy felnőtteknek szóló bohócelőadás is, a portugál Pedro Correia e se..: című rendhagyó produkciója. Háttérfüggönyre vetített animációkat, pontosabban 18+ jelzésű filmfelvételeket ő is alkalmaz előadása első részében. Bemutatja, hogyan jön világra hőse, majd a közönség bevonásával süti el tréfáit. Az előadás végén az első három sorban ülő nézők mind a kis színpadon zsúfolódtak, táncoltak a bohóc irányításával.

Két muzeális értékű előadást is láthatott a fesztiválközönség, de éppen ezekről mondható el, hogy modern, a mai világ kihívásaira is reagáló, újító elemeket tartalmaznak. Furcsa kettősség.

#i#Sybelle et Mario#/i# (à la planchette) A Sybelle et Mario utcai bábtáncoltató produkciót a belga zenész-táncos Arnaud Degimbe előadásában láthattuk, akit az à la planchette műfaj ihletett meg: beszerzett két hagyományos fabábot, megtanult játszani a sajátos dudán, de maga találta ki, hogyan és mit táncoljon két hőse. Míg a színháztörténeti dokumentumoknak számító illusztrációkon a bábtáncoltatók egy zsinegre függesztették fel szereplőiket, és állva mozgatták őket, a belga zenész két zsineget alkalmaz és ülve táncoltatja őket. Arnaud bárkivel szívesen szóba elegyedett, aki művészetéről faggatta, és így derült ki, hogy szerinte a bábozás sokkal közelebb áll a tánchoz, a ritmushoz, a zenéhez, mint a drámai színházhoz. Ő is azért választotta ezt a műfajt.

Akik láttak már hagyományos európai vásári bábelőadást, azok szinte ismerősként köszönthették a L’antica tradizione di Pulcinella című előadás olasz főhősét, a fekete állarcot viselő commedia dell’arte figurát, aki a „nagyszínpadról” vándorolt át a paraván mögé, majd onnan európai körútra indult... valamikor a XIV. században. Legtöbb kollégája, mint Polichinelle, Punch, Kasparek, de még Vitéz László és Vasilache is utódjának számít.

Pulcinella tarantellát táncol szerelmének

Gaspare Nasuto előadása egy másodpercig sem szakad el vásári játék harsány hagyományaitól, poénjai ihletforrása viszont kimeríthetetlen, a filmektől (Mátrix) az előadást megzavaró külső tényezőkig (kattogó fotós, zúgó repülőgép). És hiába is próbálnánk elmesélni a szédületes csihi-puhi jeleneteket, a bábos virtuozitása csak élő előadásban értékes, érdekes és mindenek előtt szórakoztató.

Kár, hogy nem láthattunk több, Arnaudhoz és Gasparehoz hasonló újítót a Puck fesztiválon.

(Fotók: a szerző felvételei.)

kapcsolódó írások

KRITIKÁN ALULI KESZTYŰBEN DUDÁLNI PUCK BÁBFESZT PUCK BÁBFESZT 2. VISSZA AZ ÉLVONALBA

» Korábbi cikkek