szerkeszti: 
Kereskényi Hajnal
A játékosság mint üzenet
Zsollye.hu, 2005-07-13
Anton Pavlovics örömmel tapasztalhatja, hogy még mindig divatban van. Nemcsak metropoliszok színházi divatjának kultikus tárgya ő, szobrát felállítják vidéken is. Jelesül Gyergyószentmiklóson, ahol a Figura társulata egyre gyakrabban nyit világszínházi folyamatok felé.
Florin Vidamski, a sepsiszentgyörgyi román színház ifjú színművésze Csehovot az egyetemessé tágított játékosság égisze alatt vitte színre, a jól ismert kelet-közép-európai mindennapokból való kitörés kontextusában. Vidamski Lakodalma ugyanis egy kitörési kísérlet groteszk, szatirikus átpoetizálása, elsősorban a mozgásszínházat idéző eszköztár, pontosabban mozgás-metaforák segítségével.
A nyitóképben két szolgálólány, Vika (Bálint Éva) és Vera (Tamás Boglár) az asztal körül szorgoskodnak. Minden mozdulatuk tele van játékossággal. Ugyanúgy, ahogy a többi szereplőnek is, mind rengeteget improvizál, ám ezek nem céltalan játékok, ez a fajta nagyon fegyelmezett bohóckodás tudatosan kíséri végig az előadást. A commedia dell’arte elemeivel, a farce-os játékstílus gesztusvilágával jobban tudják érzékeltetni a viszonyokat, a konfliktusokat, mint magával a szöveggel.
Csehov egyfelvonásosát csupán alapanyagnak tekintette a rendező. A szöveg helyett inkább a helyzetek, a figurák bohózatiságára épít. Mindehhez ötletesen, ízlésesen alkalmazkodik a lecsupaszított díszlet: a háttérben ingaként mozgó hatalmas, megmunkálatlan deszkákat rendre meglengetik a színészek, később pedig ezek mögött bújócskázik az esküvői népség. Egyik percben sírnak, a másikban nevetnek. Jellegzetesen csehovi megnyilvánulás, vidám világfájdalom mindez, ahogy a figurák szélsőséges érzelmi állapotok között ingadoznak.
Az esküvő csupán apropó arra, hogy kibontakozzon a történet, amelyben adott egy gyámoltalan vőlegény, Aplombov (Bodea Tibor) és egy jobb sorsra érdemes ara, Dásenyka Zsigalova (Fekete Mária). A makulátlan menyasszony későn lázad fel sorsa ellen, és akkor is hiába. Egy jelenetben a vőlegény és Dásenyka volt szeretője, Jaty (Barabás Árpád) összeverekednek. Erre a menyasszony kétségbeesetten megszabadul ruháitól, meztelenül áll a díszes társaság előtt, de a két férfi értetlenül bámulja.
Az előadás ritmusát a jól megkomponált, pontos és kifejező koreográfia biztosítja. A jelenetek feszültségét a zene (Apostolache Zeno) és a tánc (színpadi mozgás: Fatma Mohamed) oldja. A másfélórás tömény szórakozás annak is köszönhető, hogy a tizenkét színész csapatként létezik a színpadon, együttes játékuk zökkenőmentesen valósítja meg a pontosan végiggondolt koncepciót. Örömteli színházi pillanat például, amikor a közelgő mozdony zajának hallatára a násznépből mindenki a hozzá legközelebb álló asztalhoz rohan, és megfog egy-egy tányért vagy poharat, nehogy a szinte földrengést előidéző dübörgés kárt tegyen az étkészletben. A jelenet többször ismétlődik meg, és az őrületet csak fokozza a piros ruhás díva, Zmejukina (Boros Mária) szexualitástól fűtött megnyilatkozása, mikor a közeledő vonat sípolása hallatán ő is orgiasztikus sikításokat hallat.
