HAMLET

Kudella Magdolna

Szeretem a jó színházat

Beszélgetés Czintos Józseffel

Kisvárdai Lapok (fesztiválnapilap), 2004-06-24

Hogy szolgál az egészsége?
Köszönöm szépen, hál’ istennek úgy érzem, hogy jól. És ezt azzal tudom bizonyítani, hogy az idén három – vagy négy?, talán négy – főszerepet eljátsztam. A Tartuffe-ből az Orgont, a Falstaffból a Falstaffot és a IV. Henriket. Most IV. Henrikkel mint legjobb epizódalakítás pályázok a Kisvárdai Fesztiválon; ez csak vicc volt. Vendégként elmentem Csíkszeredába, és ott Székely János Caligula helytartójában a Barakiás rabbit játszottam el. És nem érzek semmiféle különösebb fáradtságot. Ez újabb erőt adott, hogy jövő szeptember elsejétől ismét a Bárka művésze legyek. Átszerződöm oda egy kis időre, egy pár évre.

A visszatérés a Bárkából a szatmárnémeti színházba összefüggésben volt a betegségével?
A vicc az, hogy ha nem lett volna infarktusom, akkor lehet, hogy még a mai napig is a Bárkában lennék. De akkor muszáj volt hazajönni, mert Budapesten azért egyedül voltam, és azt gondoltam, családi környezetben csak jobban gyógyul az ember. És ez hál’istennek így is lett, és most megint útra kelek. Minden alakuló színházat nagyon szívesen segítek. Csíkszeredába is azért szerettem menni, mert új a színház. A Bárka is csak hét éves még, amikor odamentem, akkor pedig még csak ötéves volt, vagyis még új színháznak minősül. Szerintem körülbelül két-háromszáz év után mondhatjuk, hogy egy színház régi. Az első száz évet szeretném segíteni.

Mik a tervek a Bárkában?
Azt egyelőre nem tudom, vannak tervek, de nem tudok konkrétumot mondani.

Mennyire volt megterhelő ennek a Falstaffnak, amit ma este láthattunk, a próbaidőszaka?
A rendező és én ellentétes nézeteket vallunk általában a művészetről, a színházról, kultúráról, emberről, esztétikáról. Emiatt ez nehézkes produkció volt, mármint a próbafolyamat. Attól még persze élvezem játszani a darabot. Igaz, hogy harmadik Falstaffom ez: egyet játsztam itt, Kisvárdán A windsori víg nők cím alatt, egyet játsztam két éve nyáron Gyulán, az nagyon szép siker volt. Nagyon szép visszhangja volt, szép sajtója volt, szerettem azt az előadást játszani. Hála istennek abból sikerült nyolc előadást tartani. Igaz, ebből is már tizenhatodiknál vagyunk, de több nem lesz. Nem volt megterhelő, maga a színház, a játék egy színésznek nem lehet megterhelő, csak a létrehozási folyamat volt egy kicsit nehézkes.

Egészen hosszan sorolja a műsorfüzet a Shakespeare-szerepeit. Ez rajongást jelez?
Nem, én azt hiszem, hogy ezek úgy automatikusan jöttek. A Viharral, Calibannal kezdtem, és mivel azzal elég szép sikereket értünk el, a másik évben jött egy másik rendező, hogy ő is szeretne csinálni egy Shakespeare-t, aztán elmentem Debrecenbe, ott Malvoliót játsztam, ami a műsorfüzetben, azt hiszem, nincs is megemlítve. Szóval egyik hozta a másikat. És ez ellen nem is volt mit tiltakozni, mert ezek olyan szép, klasszikus szerepek. És a Shakespeare-darabok talán még arra a stílusú színházra épülnek, amit én nagyon szeretek. A mai rendezők szeretik átírni Shakespeare-t és Molière-t: mert hát kit kell átírni, a nagy klasszikusokat, a zseniket. Gondolják ők. Én úgy gondolom, nem kellene. Meg kéne hagyni a szöveget úgy, ahogy van, és kitalálni, hogy mit is akartak: Shakespeare vagy Molière vagy a többi nagy klasszikus.

Akkor inkább a klasszikus munkához és a klasszikus szövegekhez vonzódik?
Igen, de nagyon szeretem a moderneket is, például Örkény Istvánt, Harold Pintert vagy Mrożeket imádom. Én szeretem a moderneket is, szeretem az abszurdokat is, szeretem a klasszikusokat is. Egy mondatra lefordítva: imádom a jó színházat – játszani is, nézni is. A rosszat nem szeretem se játszani, se nézni.

Czintos József