HAMLET

Márton Imola

Párosult magány

fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 4. szám, 2007-12-04

Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál

B. és Feleség találkoznak, egymáséi lesznek, összeházasodnak, végül elválnak.
A Hosszú péntek sok kérdést taglal, a zsidóságtól a gyermekkoron át a társadalmi asszimilációig. Egy fontos rétegét helyezzük mikroszkóp alá: az elválás-történetet.
B. Auschwitzet megélt férfi, aki magyarázatot keres a gyerekkorában tapasztalt jelenségre. B. számot akar vetni emlékeivel. Szabadulni akar a karcertől, a Diritől, a gyerekkortól, Auschwitztől, a zsidóságtól. Mindezeket az emlékezés által akarja feldolgozni. Írni akar. Úgy akar szabadulni ezektől a sérelmektől, hogy örökéletűvé teszi azokat. B. úgy akar fennmaradni ebben a világban, hogy nem asszimilálódik. Mivel ez az újrakezdés tagadását is jelenti, magatartása a Feleség számára elfogadhatatlan. Próbál segíteni B.-n, de a szabadulást másként képzeli el, mint B. Szerinte azt kellene tenniük, hogy megfogják egymás kezét, és új célokat tűznek maguk elé. Tehát elfogadva azt, hogy nem változtathatnak a fennálló világrenden,úgy lépjenek túl a szenvedésen, hogy életet adnak egy gyereknek.
Nem találnak közös megoldást, ellentétek tornyosulnak közöttük. A gyermek kérdése már feloldhatatlan problémát jelent: a Feleség ezt látja az egyetlen járható útnak, míg B. a létező legnagyobb hibának. Nem hajlandó egy gyermeket, a sajátját, kitenni annak, amit ő kénytelen volt megélni: magának a világnak. Ez a „Nem!” annyira mélyről fakad és annyira erős, hogy a két szereplő elválásához vezet.
Tompa Gábor rendezésében minden szó, hang, gesztus, díszletelem teljesebbé teszi a két figurát, és árnyalja a köztük lévő viszonyt. B. és a Feleség között egyetlenegyszer tapasztalhatunk fizikai kontaktust − épp akkor, amikor elhangzik a visszavonhatatlan „Nem!”. Ebben a jelenetben a Feleség biztatja B.-t, megsimogatja az arcát, még reménykedik. A repetitív elemek felerősítik gesztusai jelentését.
B. és a Feleség beszélgetése egyszercsak groteszk táncba, szédületes forgásba vált át. A kihangosítás ekkor válik újra jelentésessé. A kis műszer nem csak felerősíti a hangot, hanem azt a benyomást is kelti, mintha az máshonnan, más térből érkezne hozzánk. Eddig csak B. hangját hallottuk mikroporton keresztül, ami mintha azt jelezné, hogy más regiszterben él, mint a többiek. Ezt hangsúlyozza az is, hogy amikor először meglátjuk, utazótáskát tart a kezében, azaz máshonnan érkezik az imádkozó emberek közé. A közös forgás alatt a Feleség hangját is mikroporton keresztül halljuk, ami azt sugallja, hogy részesülni akar B. problémáiból, közös létezési formát akar találni kettejük számára.
B. azonban kimondja a nemleges választ. A „Nem!”-mel elindul egy folyamat, amely nem fordítható vissza. Dimény Áron B.-je ekkor még ridegebbé, még semlegesebbé válik, míg Péter Hilda továbbra is erős mozgásokkal és gesztusokkal fejezi ki a Feleség törekvését.
B. csak dolgozókuckójában hajlandó létezni. Folyamatosan ír a maga üvegburájában. Nem hajlandó változtatni a gondolkodásmódján, így házassága lassan tönkremegy. A Feleség ennek ellenére többször is nekifutamodik a dolgozófülkének, megpróbálja megszüntetni B. bezártságát. Sorozatos kudarcok után a kuckó mellé roskadva kéri B.-t, hogy mesélje el a Tanító úr történetét. Szükségük volna arra, hogy újra és újra felidézzék, hogy fennmaradhasson vagy feléledhessen bennük a remény a változásra, a jóra. B. azonban már nem hajlandó semmire. Péter Hilda arca bizakodóból szenvedővé, majd reményvesztetté válik. Dimény arca szenvtelen marad. Szereti feleségét, de világképük összeférhetetlensége miatt elválásuk elkerülhetetlen.
Ekkor a Feleségen a sor, hogy fontos döntést hozzon. Elmondja B.-nek, hogy van valakije, aki nem zsidó, és akivel össze fognak házasodni. Ez a valaki megadja neki azt, amit B. nem tudott. B. pedig tovább tépelődik saját létének lehetetlenségén, és kényszeresen ír a kétes szabadulás érdekében.

Hosszú péntek