HAMLET

Márton Imola

Billegő Barázda

Hetedik tudósítás (Tizedik nap)

Ellenfény Online, 2009-03-30

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

A fesztivál tizedik napja ismét a lengyeleké volt - Leszek Mądziké és a Scena Plastycznaé. A Lublini Katolikus Egyetem amatőr társulatának előadása, a Barázda újszerűnek és izgalmasnak ígérkezett. Ehhez képest közhelyesnek, kiszámíthatónak, rövidnek és mégis túl hosszúnak bizonyult.

Egy zavart tekintetű öregember behord a játéktérbe négy papírba csomagolt embert. Kissé tojás formájúak. Az idős férfi egyenként életre kelti a tojásokat: búza hull rájuk. Majdnem kopasz, sötétkék zubbonyos emberek kelnek ki belőlük, majd rátérnek az Élet barázdájára. De nem egyszerre. Egymás után. Szép lassan. Négyszer, hogy a néző biztosan észrevegye. Miután egyenként belehuppannak-csobbannak a barázdában összegyűlt vízbe, megtisztuláson mennek át. Az öregúr mindegyiküknek megmossa a fejét vagy a lábát, majd átsegíti őket a barázda végén található papírfüggönyön.

Miután a nézővel ezt is négyszer nézetik végig, végre adatik a szemnek valami új is: egy aprócska, fehérruhás, szőke kislány. Mezítlábasan végigsétál a barázda vizében, majd ő is átlép a másik, titokzatos világba. És akkor a papírfüggöny legördül. A záróképben egy asztalnál, a nézőknek háttal ül a kislány, két oldalán a szinte kopasz, sötétkék zubbonyos emberek.

Picivel több, mint fél óra. Mindent láttunk egyszer. Aztán majdnem mindent láttunk másodszor, aztán harmadszor... és aztán negyedszer is. Mindezt templomi zene kíséretében. Közhely követ közhelyet. Szavak nélkül, nagy mennyiségű szimbólum által mesélnek el egy létezés-történetet. Bemutatták a születést, az életet, a megtisztulást, a halált, a feltámadást - tehát mindent és ugyanakkor semmit. A forma és az eszközök klisé-jellege semmitmondóvá tette, megölte az előadást.

Fontos azonban hangsúlyoznunk azt a ritka őszinteséget, amellyel a társulat eljátszotta az előadást. Minden arcon odaadást, szigorú figyelmet, a mozdulatokban pontosságot és fegyelmet tapasztalhattunk. Ha egyébről nem is, arról meggyőztek minket, hogy komolyan gondolják, amit csinálnak.

Ezt a benyomást erősítette meg az előadás utáni közönségtalálkozó, ahol, be kell vallanunk, merész mondatok is elhangzottak. Leszek Mądzik a társulat munkájának egyik elsődleges céljaként például a nagy lengyelektől, Grotowskitól és Kantortól való elszakadást tekinti. A Barázda lényegének pedig a remény, a boldogság, az isteni élmény keresését, amelyet nehéz elérni, hiszen gyakran megszökik előlünk.

Ezen túl többször hangsúlyozta, hogy a Barázda legfontosabb eleme a fény, a kép, a szakralitás és a titok. Leszek Mądzik szerint az előadás nem vallásos, de bizonyos értelemben szakrális. A produkció arról beszél, hogy a szenvedés, a küzdelem, az elbukás után eljutunk a titok kapujába. Egyedül leszünk. Az előadás ezért a hitre, az optimizmusra hívja fel a figyelmet - arra, hogy mindenkinek megadatott egy kis angyal, csak épp nagyon kell benne hinni.

A Barázda tehát a lélek titkaira, az emberi érzelmekre világít rá. Leszek Mądzik épp ebből kifolyólag bizonyos értelemben terápia-színháznak tekinti a Scena Plastyczna munkáját. A rendező hangsúlyozta, hogy mindig azt akarja kihozni „színészeiből", ami mélyen bennük van. Ilyen őszinteséget hivatásos színészekből nem tudna előhívni, mivel szerinte a színiiskola elvégzése során a hallgatók tele lesznek korlátokkal. Ezért tehát Leszek Mądzik kizárólag amatőrökkel dolgozik.

Furcsa gondolkodásmódot közvetített a közönségtalálkozó. Érdekes módon rá kellett jönnünk, hogy a Barázda egészen pontosan, őszintén, kertelés nélkül az alkotók gondolkodásmódját közvetíti. Az alkotás épp olyan, mint létrehozói. Az őszinteség dícséretes, de nem menti az előadást. A Barázda mindvégig az őszinteség és a közhelyek között billeg. Az alkotók számára csodálatosan telített a produkció, a néző számára viszont közhelyes és üres marad.

kapcsolódó írások

REFLEXIÓK 9.