HAMLET

Hegyi Réka

TÁNC.MOZDULAT.SZÍNHÁZ

Kölcsönhatások - beszélgetések szűrőjén át

[2012. Sep. 16.]

Gyergyószentmilóson véget ért a dance.movement.theatre fesztivál. Utolsó két napon a tánc teoretikusai is megszólaltak.

Nehéz lenne úgy írni a fesztivál utolsó két napján látott előadásokról, hogy figyelmen kívül hagyom Kútszegi Csaba magyarországi kritikus, szerkesztő, illetve Iulia Popovici bukaresti kritikus előadásait, akik a kortárs táncszínház történetét és jelenlegi helyzetét próbálták összefoglalni szombati, illetve vasárnapi előadásaikban.

Bozsik Yvette társulata például gyakran vesz rész a Figura Stúdió Színház által szervezett fesztiválokon, vezetőjük két sikeres előadást rendezett itt, a gyergyói közönség tehát nyitottsággal, szeretettel várta előadásukat, Az ezeregyéjszaka virágai címűt. A téma is ismert (talán a Pasolini-film kevésbé, de az is Seherezádé mesefüzérből merített ihletet), tehát minden körülmény kedvező befogadást biztosított. Egy-egy duett erejéig bele is zuhantam a táncba, magával vitt szépsége, szenvedélye, az előadók teljes mértékű odaadása.

Jelenet Bozsik Yvette társulatának előadásából

Az egész mégsem akart összeállni, és azokban a jelenetekben, amikor kibillentek a szinkronból, amikor a zene ritmusa ellenére sem tratották a tempót, amikor láthatóan várni kellett a kollégára, hogy szaltóját elkövesse, lesütöttem szememet.

Nem kritikushoz méltó magatartás, de emberi, annak tudatában, hogy milyen háltátlan körülmények között kell megélniük, alkotniuk, hogy az anyagi válság és a támogatási rendszer hiányosságai rányomják bélyegüket a kreatív munkára, hogy szellemi, lelki fásultság nyomai fedezhetők fel a magyarországi kortárs tánc úttörői és "nagyágyúinak" minden előadásában. S hogy mennyire szubjektív egy-egy előadás értékelése, abból is kiderül, hogy a nagyközönség semmin sem fanyalgott: tombolva köszönte meg a táncosok nyújtotta élményt.

Két későbbi, nemhivatalos, programban nem szereplő beszélgetésnek köszönhetően

ülepedett le bennem

nyugtalanító élményként a Hhouaka (A) Méhcsípés is, amelyről kissé csalódottan jöttem ki, mert az alkotók hírneve miatt nagyon nagy elvárásaim voltak. Szép volt, jó volt, talán értettem is a repülésről és bukásról szóló szöveges részek szembeállítását nagyon materiális elemekkel (pl. föld), nagy érdeklődéssel figyeltem a "hangsáv" születését is: a táncosok alkotótársai, a zenészek kétoldalt foglaltak helyet, a játéktéren kívül, de feszült figyelemmel követték őket, a testek legapróbb rezdüléseire is reagáltak akusztikus hangszereikkel .

De nagyon zavartak a hosszan kitartott sötétségek (ilyen volt az első jelenet is, amikor végtelennek tűnő percekig hallgattuk a sötétben botorkálók hangját, vagy a lakoma, ami nem sötétben, hanem a díszletül, vetítővásznul szolgáló nylon paraván mögött zajlott).

A hiányzó kapocs köztem és az előadás között az volt, hogy nem ismertem az alkotók eddigi pályáját, hogy csak utólag derült fény arra, milyen sok önéletrajzi utalást tartalmaz a Méhcsípés: hogy sokat utaznak, ezért nyer más értelmet az előadásbeli, szintén hosszú ágyjelenet vagy a bőröndben cipelt föld szimbolikus értéke (aki minden nap máshol ébred, sehol nincs otthon, soha sem pihentető álma, és vándortarisznyájában kell cipelnie egy kis anyaföldet, ha nem akarja elfelejteni, honnan jött stb.). Az elhangzó szövegek forrása is fontos, hogy további analógiákkal gazdagodjon a néző.

Az Abzu (Mélység) részben kapcsolódik az előző előadáshoz (a jó minőségű, de jogdíjas képek és a gyergyói műsorfüzetből hiányzó rövid önéletrajzi utószó miatt egy másik fesztivál erre vonatkozó oldalát is linkelem). Alkotója, Bicskei Zsuzsanna sok évig dolgozott Nagy József Orléans-i műhelyében (ma nemzeti táncközpont), akárcsak Döbrei Dénes és Varga Henrietta, a Méhcsípés szerzői. Akárcsak generációja sok színészének,

az ő útja is kalandos,

érdekes állomásokon keresztül vezet el a hagyományos, drámai színháztól a butoh elemekből építkező, verset és táncot párbeszédbe állító egyéni előadásokig.

A fesztiválon látott Abzu műfaji megnevezése is butoh szóló, de a kortárs táncban gyakran használt keleti mozdulatsorok mellett nagyon sok réteget vetít egymásra, a sumér mitológiától a környezeti katasztrófákig. Ha valami, talán éppen ez volt a zavaró: nem mindig sikerült több csatornát egyszerre követni, míg a kivetített szöveget böngésztem, nem figyeltem a táncra, ha a bálnavadászatok és olajszennyezések áldozatainak haláltáncával azonosítottam a táncot, nem értettem, hogy jön ide egy teremtés-történet.

Ezek mellé még a személyes "aha!"-pillanat is felsorakozik, hiszen előző este éppen olyan kő-pörgetésről beszélgettünk, mint amit ebben az előadásban, egy végtelenített jelenetben bemutat az előadó, és különös módon ismerősöm éppen a környezettudatosság kapcsán használta a párhuzamot.

Jelenet Nagy József és a Jel Színház előadából (Fotó: Laurent Philippe)

Nagy József és a Jel Színház Woyzeck-előadását fogadta a legnagyobb érdeklődés. Nem csoda, hiszen a 18 éve bemutatott produkció világszám, és úgy tűnik, azok számára is rejteget újabb és újabb, addig fel nem fedezett árnyalatot, előtérbe tolakodó utalást vagy éppen észrevétlen kelléket, akik nem először látják. Persze apró elemeiben az előadás is változhatott, nem lenne meglepő, de míg eddig úgy élt tudatomban, hogy ez egy szavak nélküli előadás, Gyergyószentmiklóson a morgások-nyüstölések közepette is jól kivehető szövegfoszlányokra figyeltem fel.

Számok hangzanak el, a másodperceket, perceket, napokat stb számlálják pálcikákkal, "Nincs más, csak a halál" - mondja az egyik szereplő, végül az utolsó jelenetek egyikében az orvossal beazonosított szereplő faggatja Woyzecket: "Ki vagy te? Mi a te neved?" - elég sok, ahhoz képest, hogy teljesen szövegmentes előadásként tartjuk számon.

Sergiu Matiș (ének, tánc) és Vlaicu Golcea (zene, hangeffektusok)
Két román előadást is láthattunk a fesztivál utolsó napjain. Ezek közül a Duet címűben egy zenész (színházi zeneszerző) és egy táncos-koreográfus bohóckodik, bebizonyítva, hogy a kortárs tánc szabad, műfaji korlátokat nem ismerő, éppen ezért nehezen defineálható. Az akusztikus elemek dominálnak, a humor forrása a különféle műfajok karikírozása, de az egymásra tudatosan épülő etűdök egyre többet mutatnak meg a mikorfon mögött marháskodó srác táncos adottságaiból.

Iulia Popovici színikritikus, bár ő sem tudta meghatározni a hazai kortárs tánc fogalmát, hogy milyen előadások sorolhatók ide, és amit nem, azt miért nem tartja annak, valószínű, hogy a Duettet nem látta volna táncszínháznak. Vasárnapi előladásában viszont említette a külföldi tanulmányutakat, ahol a román alkotóknak lehetőségük adódik összeállítani legújabb produkcióikat: amióta a Nemzeti Táncközpont székhely nélkül maradt, gyakorlatilag ez az egyetlen lehetőségük zavartalanul alkotni. Így jöhetett létre az (anti)aging című is - tudtuk meg az alkotóktól.

Mihaela Dancs és Mădălina Dan (Fotó: Janis Larmanis)

A fesztivál záróelőadása egy vicces, ugyanakkor nagyon őszinte projekt része: a két táncos 30 évre üzen előre a jövőbe, önreflexív módon beszámol arról, ahogyan most mozognak, ahogyan most kinéznek, ahogyan most gondolkodnak alkotói. Vallomások keretezik a koreografált részeket, és talán azok is együttéreznek a válságban alkotó művészekkel, akik csak ezeket hallják, és nincsnek napirenden például azzal az állapottal, amiről a román kritikus beszámolt (gyakorlatilag láthatatlan jelenség, csak a pályázati elszámolások miatt mutatják be előadásaikat egy nagyon szűk körben stb.). A csalódottság és keserűség ellenére a két táncos a zárómondatokban bíztatja magát, saját maguknak címzett jókívánságaik között a tánc mellett prózaibb dolgok is elhangzanak, végül a közönségnek is megadják a lehetőséget, hogy integessen a jövőbe.

kapcsolódó írások

Nagy József történetei Woyzeck avagy a szédület karcolata TÁNC.MOZDULAT.SZÍNHÁZ - 3. TÁNC.MOZDULAT.SZÍNHÁZ - 2. TÁNC.MOZDULAT.SZÍNHÁZ - 1.

» Korábbi cikkek