HAMLET

Boros Kinga

MENEDZSER, NEM BOHÓ

Az önreflexió jegyében

[2012. Sep. 10.]

Hogyan vezessünk színházat úgy, hogy nézője is legyen? Parászka Miklós színházigazgatóval, rendezővel a Csíki Játékszín kezdődő évada kapcsán beszélgettünk.

Boros Kinga: Összesen huszonöt éve dolgozik színházigazgatóként. Milyen tapasztalatok fogalmazódnak meg ennyi év intézményvezetés alatt, amelyek feltétlen szempontként működnek egy új évad tervezésében?

Parászka Miklós: Huszonöt éven keresztül láncszerűen teremtődnek a különböző helyzetek, amelyeknek meg kell felelni. Az embernek vannak hosszútávú elképzelései, ambíciói, célkitűzései, és igyekszik szörfözni ezek és az adódó helyzetek között. Az első tizennégy évben Szatmáron művészeti vezetőként dolgoztam, minimális gazdasági felelősséggel, ehhez képest Csíkszeredában menedzseri feladatok is hárultak rám. Amikor az ember csak bohó művészeti vezető, akkor körül-belül tudja, hogy mennyi pénzből kell megteremtenie, amit szeretne, de a részletekkel nem kell annyira foglalkoznia. Míg ha menedzser is, akkor az utolsó szegig mindenre oda kell figyelnie, és annak függvényében hozhat művészeti döntéseket. A kezdet kezdetén bennem az a gondolat alakult ki, hogy egy intézményt először gazdaságilag kell talpra állítani, és azután van esélye az értékteremtésnek. Ez fordítva nem működik, az csak ködevés, illúzió.

- A Csíki Játékszín ugyan túl van az alapok megteremtésén, de egy színház költségvetésének megteremtésén folyamatosan dolgozni kell, nem?

- Folyamatszerű munkát igényel. Egyfelől a büzsé, másfelől a társadalom gazdasági helyzete határozza meg a színház anyagi lehetőségeit. Két évvel ezelőtt emeltük a bérletárakat (a négy nagyszínpadi előadásra szóló bérlet tavaly óta 50 lej. - szerk. megj.), és szemmel láthatóan esett is a nézettségünk. Tavaly sikerült visszatornászni a nézőszámot, bár árnyalódott a helyzet, kevesebben vettek bérletet, és többen váltottak jegyet.

- Számokban ez mit jelent?

- A városi bérleteseink száma alulról érinti az ötezret. Az össznézőszámunk egy évadban harminchatezer körül mozog. Ebből a statisztikából kezdi az ember építeni a konkrét helyzetet: hány előadást érdemes játszani egy hónapban ahhoz, hogy a színház működőképesnek mondathassék? Átlag havi tizenöt előadást el kell érnünk nemcsak a nézőszám, hanem a társulat megfelelő foglalkoztatottsága érdekében is. Máskülönben arról szólna az életünk, hogy hébe-hóba létrehozunk egy előadást, és ahol lehet, elsütjük. Nem szabad ilyen ingatag talajra helyezni a színház létét.

Jelenet a Búzakalász című előadásból (Fotók: Sándor Levente)

- Szörfözni kell, ha úgy tetszik, a gazdasági lehetőségek és a művészeti elképzelések közt. A gazdasági lehetőségek végsősoron a közönségigényt jelentik, és a közönségigény óvatosan finomítható. Az évadvégi szavazások eredményéből is mintha ez tűnne ki: míg a korábbi években rendre a zenés előadás volt a csíki nézők kedvence, tavalyelőtt a Finitót, tavaly a Búzakalászt választották.

- Meggyőződésem szerint a közönség nevelése azt jelenti, hogy a színház minőségi kínálatot teremt, amelyben benne van a saját világlátása, a maga esztétikája is, és amelyből a nézőnek esélye kell legyen választani. Én ebben látom a színház organikus működésének a kulcsát egy adott társadalmi környezetben. A színház egyszerre létfilozófiai műhely, a társadalmi élet fontos helyszíne, és a rekreációnak, a társadalmi feszültségektől való megszabadulásnak a helye is. Ezt a három funkciót egyenértékűnek tartom, nem jó, ha az egyensúly eltolódik bármelyik irányba is. A nézők választása lehet, hogy nem véletlen, lehet, hogy sikerült az említett előadásokat annyira élményszerűvé tenni, hogy méltán konkuráltak a zenés műfaj magától értetődő, önfeledt hatásával. De a feladatunk nem az, hogy leszoktassuk a nézőket a szórakoztató színházról, hanem hogy kiegyensúlyozott kínálatot nyújtsunk, illetve műfajtól függetlenül olyan előadásokat, amelyek az emberről szólnak. A szórakoztató színház is, ha nem sztereotípiákból építkezik, ha emberi helyzeteket mutat meg, akkor az ember életéhez szól hozzá a maga eszközeivel, és ez egy fontos művészi gesztus lehet.

- Az induló évad tervében szembetűnő, hogy két darab is, az Othello Gyulaházán és a Képmutatók cselszövése a színház belső életét tárja a nézők elé. Mi teszi most aktuálissá az önreflexiót a csíki színházban?

- Sok gyötrődés és taktikázás vezet odáig, míg az ember dönt egy cím mellett. Személyi feltételek, időegyeztetés, tartalmi szempontok. Az önreflexió sok színházi embert foglalkoztat, vissza-visszatérő motívuma az életünknek a kérdés, hogy mi értelme van a színháznak, ennek a munkának? Mit is csinálunk mi ebben az ablaktalan épületben, mesterséges fényben, gyártjuk a művilágot, és ebből meg is akarunk élni?! A társadalmunkban egyre több olyan dolgot érezni, ami bontja a színházat, és amellyel a színházcsinálók makacssága feszül csak szembe. Mi tudjuk, hogy a színház egyidős az emberrel, az emberré fejlődéssel, hogy alapvető emberi tulajdonságunk, a csoportban létezés és a párbeszéd egyszersmind a színház lényege is. Most épp könnyű megkérdőjelezni a színház létjogosultságát, mert sokba kerül, és sokfelé kellene a pénz másra. Egyre kevésbé vonzó a pálya, csak a fanatikusak, a nagyon erős tehetség által motiváltak döntenek mellette. Ma nem áll a színház mögött az az értékrend, amely a nemzeti kultúrák kialakulása idején, vagy akár a proletár diktatúrában vezető művészetté emelte. Ezek a célok eltűntek, és elindult egy diffúz, áttekinthetetlen folyamat, amelyben el kell igazodnunk. Az említett két darab műsorra tűzése arra is lehetőséget ad, hogy ezeken a kérdéseken elgondolkodjunk.

- Az évadtervezéskor nemcsak darabot, hanem rendezőt, ezáltal játéknyelvet is választ a művészeti vezető. Mely kvalitásaiknak köszönhetően hívta meg Lendvai Zoltánt, Somogyi Szilárdot, Sorin Militarut és Porogi Dorkát?

Parászka Mikós- Néhány éve újra tanítok a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, és ez közelebb hozott a pályakezdő fiatalokhoz, ami a színészállományunkban is megmutatkozik. Somogyit és Porogit ott ismertem meg. Porogi érzékenysége, intelligenciája megfogott, felkeltette az érdeklődésem a „színházi szeme”. Inspiráltan, jól dolgozott tavaly a Tudós nőkben a színészekkel, nagy becsű dolog fiatal rendező esetében, ha nem a forma felől, a színészt nem kivitelező anyagnak tekintve, hanem empatikusan tud dolgozni. Somogyi érti a szórakoztató színház esztétikáját, nem tekinti pótcselekvésnek, hanem fontos számára, hogy ezen a területen alkosson. (Somogyi Szilárd a Budapesti Operettszínház rendezője. - szerk. megj.) Sorin Militaru előadásait ismerem, Parti Nagy Lajos remek Karnebál-átirata régóta áll az asztalomon, Caragiale-év van, és azt szoktuk mondani, hogy a darabjait a románok érzik igazán – ezek a tényezők Lego-kockaként rakódtak össze. Lendvai szép, emberértékű színházat teremt, a szellemisége beleillik ebbe a társulatba. Két éve benne volt a kisvárdai fesztivál zsűrijében, látta és szerette a Finitót, így kerültem vele újra kapcsolatba. A gyerekeknek szóló kínálatunk még alakulóban van a szomszédos színházakkal folyó egyeztetés függvényében. Elindítottunk egy bábszínházi próbálkozást, amellyel az óvodáskorú gyermekeket célozzuk meg. Távlati elképzelésünk, hogy létrehozzunk egy gyerek- és ifjúsági színházi fesztivált, amely tükrözné a Csíki Játékszín ama credóját, hogy a jövőbe szeretnénk építkezni.

- Feltűnő, hogy Ön nem szerepel az évadtervben mint rendező.

- Az évad második felében szeretnék egy kamaratermi előadást rendezni. A pályám kezdetén a színházi életünk egy zsebkendőnyi színpadon kezdődött. A színházépítés évei után most újra szeretném az alkotásnak ezt a szabadságát megtapasztalni.

- Ez azért is fontos, mert a Hunyadi László Kamaraterem kihasználtsága nem valami jó.

- Ennek oka, hogy a nagy szereposztású darabok lefoglalják a társulatot. Az idei rendezésemhez célirányosan a társulat bizonyos színészeire keresek darabot. Másik tényező, hogy a Kamaraterem fölött van a Hargita Nép Együttes próbaterme, velük nagyon pontosan kell egyeztetnünk, mert ha fenn próbálnak, lenn nem lehet dolgozni.

- A rendezőválasztásra visszatérve: lehet egy PR-szempont is abban, hogy ismert rendezőket „importál” a színház? Illetve a Képmutatók cselszövésében Bogdán Zsolt kolozsvári színész alakítja majd Moliére szerepét. Az ő nevükre feltehetőleg eljön Csíkszeredába a szakma, amely nem részesíti nagy figyelemben ezt a színházat.

- Másodlagos szempont, de valóban benne van ez is. Az elmúlt évadokban Victor Ioan Frunză és Adriana Grand többszöri meghívásának is megvolt ez a hozadéka is. Viszont a falat áttörni nem olyan könnyű. Ami a kritikákat, fesztiválokat illeti, meglátásom szerint nem tesz jót a színháznak a versenyhelyzet. Ne tekintsük sportnak a színházat! Itt nem csak egy lécet kell átugorni, rengeteg feladat van, amelynek meg kell felelni.

Jelenet a Tóték című előadásból (rendező: Victor Ioan Frunză)

- Az önkormányzati fenntartású erdélyi színházaknál többnyire azt látjuk, hogy vagy a fenntartó elégedetlen az igazgatóval, vagy az igazgató elégedetlen a város nyújtotta feltételekkel. A Csíki Játékszín és Ön az egyetlen, akinek tizenéve töretlen a jó viszonya a színház fenntartójával.

- Igyekszem a legkomolyabban venni a feladatom, és párbeszédet folytatni a mecenatúrával, hogy ne a számonkérés és konfrontáció jellemezze a viszonyunk. Fontos a közös gondolkodás, a szabályok közös kialakítása, elfogadása. Együtt tudjuk előre vinni a színház ügyét, az önkormányzati tisztviselők és én, a színházi ember is ezt a kulturális helyzetet, ezt a közönséget szolgáljuk.

- Ez a hozzáállás jellemző a városvezetésre is? Magyarán, mit nyer a színház azzal, ha elfogadja a feltételeket? Lehet például a közönségbarát műsorpolitikára hivatkozva nagyobb költségvetést vagy épületfelújítást kérni?

- A színházépület nagyléptékű átépítése régi álmunk. Azt gondolom, eljön ennek is az ideje. Nem vagyok féltékeny sem az uszodára, sem a sportcsarnokra, sem a Mikó-vár felújítására, gyönyörködve nézem, hogy megújul a belváros. Kész a terv a Vigadó (a korábbi Hargita mozi. - szerk. megj.) felújítására, a régi mozi (az öt éve bezárt Transzilvánia mozi. - szerk. megj.) felújítására is, a kör tehát szűkül. A lényeg az, hogy organikusan építkezzünk, várjuk ki az érési folyamatot. Közben a magunk kis pénzéből minden évben teszünk valamit. A laikus szem nem veszi észre: a színpadnak volt néhány konstrukciós hibája, hátrafelé lejtett, és rosszul volt elhelyezve a függönyjárás nyílása. Ezeket korrigáltuk, javítottunk az épület funkcionalitásán. Idén megnagyobbítottuk a színpadot a nézőtér felé, kivettük az első széksort, ezáltal levegősebb, közvetlenebb lett a néző- és a színpadtér viszonya. Ha az én generációm nem, a gyerekeim, az unokáim meg fogják kapni azt a szépen átépített, funkcionális színházépületet, amelyet megérdemel ez a város.

- Az erdélyi színházak többségének nincs jövőképe, nagy problémát jelent a vezetői utánpótlás. Azt látjuk, mint legutóbb a Figura Stúdió Színháznál, hogy egy-egy leköszönő igazgató helyén óriási űr keletkezik. Ön tud valamiképp gondoskodni az Ön által megteremtett színház folytonosságáról?

- Mivel az igazgatóválasztás egy pályázat eredménye, közvetlenül befolyásolni nem tudjuk. Azt gondolom, hogy a szellemiséget lehet átadni. Való igaz, hogy a minőség születéséhez kell egyfajta kritikus tömeg, és Erdélyben nincs meg. Amikor be kell tölteni egy posztot értékes emberekkel, általában krízis van, és nagyon hamar örvendeni tudunk egy felbukkanó embernek. Előfordul, hogy valaki a képességeihez képest túl nagy felhajtóerőt kap, mert hiányzik a konkurencia érlelő, korlátozó funkciója. Ebben valóban szerepe volna a kompetíciónak.

kapcsolódó írások

KÖTÉLTÁNCOSOK MÓKA ÉS KACAGÁS „NEM KICSIBEN GONDOLKODOM” A KULISSZÁK MÖGÖTT

» Korábbi cikkek