HAMLET

Sőregi Melinda

Egy hét Kolozsvár – Pesten

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka Budapesten

KonTextus.hu, 0000-00-00

Szerencsére immár rendszeresnek mondható, hogy a határon túli színházak Pesten is bemutatkoznak. Hiszen erősen centralizált országunkban csak az számíthat elismerésre, amire a fővárosban rábólintanak, különben a kutya sem figyel oda, mi történik a végeken. És nem holmi elavult, régi bemutatókat hoznak, hanem a legújabb termést. Februárban a marosvásárhelyi Ariel volt soron, márciusban pedig a kolozsvári magyar társulat három előadását láthattuk a Tháliában és a Nemzeti Színházban.

A Tompa Gábor vezette kolozsvári teátrum kivételes szigete a magyar színjátszásnak. Kívülről természetesen folytonos támadások érik elitizmusa miatt, hogy túlságosan vékony rétegnek szólnak az előadásai. A színház és igazgatója azonban nem enged a minőségből a konzervatívabb nézők nyomására. Népszínház ez abban az értelemben, hogy igyekszik művészileg a legmagasabb szintete tartani, és bekapcsolni Kolozsvárt Európa haladó kulturális vérkeringésébe.

Ősszel mutatták be Tompa Gábor rendezésében Ionesco Jacques vagy a behódolás című darabját. Aki látta az előadást a Thália nagyszínpadán kialakított stúdió-térben, az meggyőződhetett az abszurd máig ható aktualitásáról. Magyarországi színházakban általában kevés abszurdot játszanak, de azt is inkább szürke rutinból, ami olyan látszatot kelt, mintha ez a fajta színházi gondolkodás elvesztette volna hitelét. Tompa rendezései rendre bebizonyítják e tétel ellenkezőjét, és egy lehetséges kiutat mutatnak a hazai színpadokat eluraló kvázi realista mintha-színjátszásból.

Ugyancsak a Thália adott otthont a tavalyi kisvárdai fesztiválon is nagy sikerrel szereplő Faust-előadásnak (lásd a KonTextus fesztivál-beszámolóját!), melyet a neves román művész, Mihai Măniuţiu rendezett. Jó volna, ha végre bevésődne a színházi köztudatba olyan színészek neve, mint Hatházi András (aki A dilis Resner című darabjával nemrég Marosvásárhelyen drámaíróként is bemutatkozott; lásd Hegyi Réka írását a KonTextuson!) vagy Bogdán Zsolt, aki a fiatal Faust szerepében nyújtott erőteljes, felkavaró alakítást. Az előadás szerencsésen ötvözi a magyar színházra jellemző színészcentrikus gondolkodást a román iskola formalizmusával. Különleges és lenyűgöző elegy született a két hagyomány termékeny találkozásából. Megjegyzendő: az erdélyi színház kivételes szerencséje, hogy nemcsak a saját állóvizében tapicskol, hanem a nagy múltú román színház karnyújtásnyi közelségében működik.

A Nemzeti Színház monstruózus színpadára volt szükség A vasárnapi iskola, avagy Noé bárkája című előadás színre állításához. A vasárnapi iskola egészen friss mű, Britten gyermek-operájának ihletésére született. A szövegét Visky András írta, zenéjét Selmeczi György szerezte. Visky darabja a teremtéstől egészen a vízözönig eleveníti fel a bibliai történetet, sajátosan töredezett, mozaikos formában, melyben emelkedett pillanatok és vaskos népi játékok egyaránt megférnek. A játszók a pásztor (Csíky András) óvó tekintetétől vigyázva villantanak fel epizódokat a Bibliából. Különösen emlékezetes a Siratóasszonyok (Albert Júlia, Panek Kati, Gajzágó Zsuzsa) ízesen éltes jelenléte, amint a maguk (erősen parasztbiblikus) szája íze szerint mesélnek el egy-egy történetet. A Noéból a szemünk előtt felépített, hatalmas fa hajóra emlékszem, és a gyermekek tömegére, akik szinte eltelítik a színpadot. Felemelő látvány, és remek példa arra, hogy az opera igenis tud jó színházként működni: nem szükségszerűen ásatag és unalmas.

A három előadás a kolozsvári társulat több arcát villantotta fel. A kép persze korántsem teljes, de most legyen ennyi elég a következő vendégeskedésig.

A cikk a KonTextus.hu-n

Jacques vagy a behódolás
Doktor Faustus tragikus históriája
A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája