HAMLET

Sőregi Melinda

Kicsiben óriásit

Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XV. Fesztiválja a Bárkán

KonTextus.hu, 0000-00-00

A színházi évad harmadik éve indul a Bárkán a stúdiószínházi fesztivállal, melyet eredetileg Gödöllőn indított Kapuszta Katalin. Kezd (jó) szokássá válni, hogy itt mutatkoznak be először Budapesten az új vidéki és határon túli produkciók. Ezzel a fesztivállal indult például az újvidéki Pác vagy a sepsiszentgyörgyi A csoda „karrierje” is. Az idei fesztiválra sajnos, elsősorban pénzügyi akadályok miatt kevesebb produkciót tudtak elhívni. A mezőny szűkebb lett ugyan, de gyengébb semmiképpen sem.

Problémahalmozás

A stúdiószínházi fesztivál sajátosságai közé tartozik, hogy minden előadást szakmai megbeszélés követ a zsűri, az alkotók és az érdeklődő közönség részvételével. Kényszerűség az esti időpont, hiszen a társulatok előadás után pakolnak és mennek tovább, nem tudnának másnap is rendelkezésre állni. Szerencsésebb helyzetben vannak a nyári fesztiválok (Kisvárda, Pécs), ahol lehetőség nyílik arra is, hogy az együttesek több napot időzzenek a fesztiválon, lássák egymás előadásait, és részt vegyenek a másnap délelőtti „fejtágítókon”. Így a Bárkán szükségszerűen indulnak esetleg nehézkesebben, álmosabban a viták, és torkollanak kimerültségbe vagy egy-egy lelkesebb néző szólószámába. Természetesen az erős élményt is rögtön „agyonvághatja”, ha egyből, átgondolás nélkül muszáj elemezni egy előadást. Ellenpéldára tavalyról emlékszem, amikor éppen A csoda és a Pác megbeszélésein ihletett hangulat alakult ki és az alkotók is aktívan közreműködtek az előadás titkainak felfejtésében.

Számos kérdést fel már a fesztivál elnevezése is. Mi tekinthető stúdió-előadásnak? Mit jelent az, hogy műhely? Milyen jövője lehet az egyre kisebb terekbe szoruló előadásoknak? Van-e egyáltalán értelme a színházi előadásokat a játszóhely nagysága alapján megkülönböztetni? Ezekre a problémákra (is) keresték a választ a fesztivál kapcsán az OSZMI-ban, Sándor L. István kritikus vezetésével szerveződött beszélgetés résztvevői. Egyetértés bontakozott ki abban, hogy ott szerveződhet műhely, ahol "működik" egy-egy meghatározó színházi (műhelyteremtő) egyéniség. Így műhely a sepsiszentgyörgyi színház Bocsárdi László, a beregszászi pedig Vidnyánszky Attila vezetésével. Szorosan vett műhelymunka folyik az Artus-ban is, hiszen több hónapot tudnak szánni előadásaik létrehozására, és minden szereplő társalkotó is egyben. Munkájukat folyamatnak tekintik: soha sincs véglegesen kész előadás. Hasonló szellemű műhely a Fodor Tamás vezette Stúdió “K” is, noha minimális lehetőségei ellenére igyekszik bemutatóival és repertoárjával pontos színházi üzemként létezni. Nem tekinthető viszont műhelynek Nyíregyháza, Zalaegerszeg vagy Kecskemét, ahol szerencsés pillanatokban létrejönnek fontos előadások a stúdióban. De az egész üzem működését más elvek irányítják: sajnálatos módon elválik egymástól a nagyszínpadi szórakoztatás és a stúdióbeli minőségi munka, ami nem lenne feltétlenül törvényszerű. A minőséget nem a színpad mérete határozza meg. Itt érdemes Bocsárdi Lászlóra utalni, aki egyértelműsítette, hogy a nagyszínpad és a stúdió szemlélete nem lehet ellentétes. Számára a tér csak eszköz, nem értékválasztás. Említette még azt is, mennyire fontos az igazgató személye. Sepsiszentgyörgyön Nemes Levente igazgatása jelent "védőszárnyakat" az elmélyült munkához.

Szerencsések, akik viszonylagosan állandó körülmények között, állandó csapattal dolgozhatnak egy színházban. Bérczes László kifejezését átvéve vannak "háton cipelt" műhelyek is: olyan alkotók, akik egyik színházból a másikba vándorolnak, de sehol sem elég a bátorság a véglegesítésükhöz. Példának lehet Pinczés István vagy Zsótér Sándor nevét említeni. Amikor éppen rendeznek valahol, ott kis időre műhely is teremtődik.

A mezőny

A rendkívül alacsony színvonalú kecskeméti Malacbefőttet kivéve erős és fontos előadások szerepeltek a fesztivál műsorában. Tasnádi István fiatalkori szocio-vígjátékát Tasnádi Csaba rendezésében mutatta be a kecskeméti színház. Zenés-táncos blődli a lakásharc frontján. Két család küzd egy idős asszony öröklakásáért, súlyosbítva erdélyi rokonnal és a trendi ügyvéddel. Primér szövegpoénokra épül a darab, amire a színészek még "rá is lapátolnak" bőségesen. Zajos közönségsikert aratott a végletekig lebutított figurák csetlés-botlása, természetesen.

Az Artus Osiris tudósítások című előadását mutatta be, Goda Gábor rendezésében. Kiss Erzsi érzéki hangfoszlányaira a szemünk előtt ástak a múlt homokjába, és igyekeztek a mítoszt a maguk számára értelmezhetővé tenni. Az előadás keretét egy kvázi-tévéműsor adja. Egy vituális világ áll szemben a régmúlt leleteivel. Komplex színházi nyelvet teremtenek, melybe természetesen szervesülnek táncos, vizuális vagy akár prózai elemek. Az idővel játszanak. "Felpróbálják" a leleteket, miközben a saját mítoszukat is építik. A szín hátterében keleti stílusú árnyjátékkal képezik le a középponti történéseket. Lefegyverző előadás.

A beregszásziak a Gyulai Várszínházzal közösen készült, Juhász Ferenc monumentális költeményét feldolgozó előadásukkal érkeztek: A szarvassá változott fiú - kiáltás a titkok kapujából. A szöveg költői hullámzását követően szilaj és megzabolázhatatlan a produkció. Az anya szerepében Törőcsik Mari a szarvas-csapat vadságával szemben a szelíd kitartás megtestesülése. Tűzön-vízen át hívja haza fiát (Trill Zsolt), aki hányódik az otthon, a falusi környezet, és a városi, urbanizált lét hívása között. A beregszászi társulat élő testként mozog egyszerre: megjeleníti létével a történetet. Totális színházi élményt keltenek a maximumig futtatott képi és verbális elemek, mint általában a Vidnyánszky-előadásokban. Gyönyörű a zárókép, melyben a fiú óriási, bizonytalan, gyertyafénytől varázslatos póznákon át halad egy más világ felé.

Ismét Pinczés István nevéhez kötődik Háy János egy új darabjának bemutatása. A Gézagyerek sikere után most Zalaegerszegen (miután Debrecenből távoznia kellett) rendezte meg a Herner Ferike faterját. Ismerősek a figurák, az elcsúszott életek, a földhözagadt, mégis a világot érteni akaró egyszerű emberek. A szöveg, ha lehet így fogalamzni, kompaktabb, mint a Gézagyerek volt. A poénok egyértelműek. Az értelmezésnek nem nyílik tág tere itt. A történet azonban gyengébbnek mutatkozik. Kevésbé sikerült a közmunkások mellé a transzcendenciát is becsempészni. A zalaegerszegi színészek (Kiss Ernő, Kricsár Kamill, Szegezdi Róbert, György János, Gábor László) ízes, életteli karaktereket formálnak. Nagy munka fekszik ebben a pontos előadásban. Jól működik az idősíkok érzékeltetésére Pinczés relédíszlete is: az előtérben az árokpart, amit vég nélkül kell ásni; hátul pedig a reteszek mögött kocsma, rendőrlakás, utca tűnik elő.
A zenés műfajban egyedülálló a Pintér Béla Társulat Parsztopera című bemutatója. Erősen stilizált mozgásrendszerrel és énekbeszéddel mesélnek el egy balladisztikusan tragikus történetet. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy itt minden élő: zene és ének is. Népszínmű kicsavarva, felpörgetve, vásárian eltúlozva. Az elblődlisedett népiesség karikatúrája anélkül, hogy megalázná a figurákat. Inkább az egyszerűség tragédiáját érzékelteti.

Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című regényének (?) Forgách András által A görény dala címmel készített adaptációjával mutatkozott be a Stúdió K társulata. Nem szorosan vett adaptáció, hanem önálló mű született, egy sajátos struktúrájú, az időben csalingázó színdarab. Fodor Tamás rendezése egyszerű eszközökkel, játékosan jeleníti meg a mozaikos szöveget. Mindössze néhány salgó-polc, szék, asztal a díszlet, mely átlényegülhet svájci szanatóriummá, fegyencteleppé vagy sörgyárrá aljasított ortodox templommá is. Bíznak az alkotók a néző képzeletében. Magam a szocialista múlt hamisításaiból keveset élhettem meg, de ijesztő, hogy a jelent erre az ingoványos talajra kellene építeni. Az előadás utolsó jelenetében készül egy fénykép, ami talán fennmarad az utókor számára. A hazugságot rögzíti valóságként a fotó…

Felkavaró oknyomozó előadás ez, nyugtalanságot kelt, elevenbe hasít, és igazolja, hogy nemcsak magánéleti történetek, családi drámák lehetnek érdekesek a kortárs színház számára.
Tóth Miklós rendezésében az Oidipusz király modern értelemzésével próbálkozik a nyíregyházi színház csapata. Az előadás részeredményeket és számos kortárs hatást mutat. Megoldatlan a kar szerepeltetése: itt furcsa, utazóknak tűnő, festett arcú, nagykabátos vándorok, akik ijesztő hangokon szólalnak meg. Kilógnak az előadásból, nem kerülnek valós kapcsolatba a szereplőkkel. Nagyon erős viszont Theiresziász jelenléte (Szabó Tünde), aki csak ül mozdulatlanul, végzetszerűen, de a levegő ettől is megremeg. Kokics Péter hetyke, ifjú Oidipuszt formál, akit túlzott magabiztossága, gyengesége visz előre az igazság feltárásában. Szép megoldás a végén a király magáramaradása, akit a rendező nem valóságosan, hanem szellemileg vakít meg.

Görög darabot hoztak a sepsiszentgyörgyiek is: Bocsárdi László Antigoné-rendezésének felújítását, melyet tavaly nyáron Zsámbékon mutattak be. Humor és tragikum egyszerre jelenik meg itt: folytonos ellensúlyokkal dolgozik az előadás. A színen mutatkozik például a halott Polüneikész, sőt bekapcsolódik a játékba. Élet és halál karöltve taszigálja a szereplőket sorsuk felé. Hosszú elemzést érdemelne ez az előadás: néhány szó kevéssé világíthatja meg átgondolt komplexitását, mellyel letaglózza nézőjét. Nemes Leventét (Theiresziász) mindenképpen muszáj kiemelni, aki éppen akkor szabadul meg vakszemüvegétől, amikor Kreónt az igazsággal szembesíti. Fanyar fricska ez. A jós józan, humánus alakja visszaidézi Tamási Áron figuráját A csodából. Gyönyörűségesen épülnek egymásra, és felelnek egymásnak Bocsárdi előadásai.

Összegzés

Nehéz ennyi különféle előadás kapcsán okos zárszót fogalmazni. Szembetűnő mindenesetre, amit Nánay István is említett az OSZMI-beli beszélgetésen, hogy az idei fesztiválprogram több előadása is a mítoszhoz való viszonyunkról igyekszik közölni valamit. Lehet ez magántörténelem, magánmitológia, vagy görög sorstragédia is. A ma embere szeretne a múlt hátrahagyott jelei közt értelmesen eligazodni. Ehhez mérten a megszólaló színpadi szövegek java része is adaptáció vagy saját textus: a klasszikus színdarabok a kisebb részt képviselték a programban. Konklúzió nincs, mert nem lehet. Legfeljebb annyi, hogy a Bárkán a magyar színház naposabb oldalát láthattuk egy héten át. A szürke hétköznapok még ezután következnek.

A MAGYAR STÚDIÓSZÍNHÁZI MŰHELYEK XV.FESZTIVÁLJA DÍJAZOTTJAI

A fővárosi önkormányzat díja – Szarvassá változott fiú
A NKÖM megosztott díja – Osiris tudósítások és Antigoné
Bárka egyéni díjak – Darvas Bence (Parasztopera zenéjéért), Forgách András (A görény dala szövegéért), Kiss Erzsi (Osris tudósítások zenéjéért és az előadásban nyújtott színészi alakításért)
A Hajónapló Műhely egyéni díja – Trill Zsolt (a Szarvassá változott fiú címszerepéért)

A zsűri tagjai voltak: Nánay István (kritikus), Koltai Tamás (kritikus), Malgorzata Semil (kritikus, Lengyelország), Lubomir Vajdicka (rendező, Szlovákia)

A cikk it olvasható a KonTextuson