HAMLET

Biró Réka

NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON

Hetedik, egyben utolsó hangulatjelentés az Eurorégiós Fesztiválról

[2012. May. 28.]

TESZT - Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó

Képekben gondolkozunk. Az életünket is így építjük fel. A nagy halmazból választunk egy képet és azt kimerevítjük. Szelekció és megőrzés. Így emlékezünk. [TESZT-napló]

Én például a TESZTről ezeket viszem magammal: a gondnok sapkájáról a csipeszek, Gézáék asztalterítője, a Godot kötele, az Alibi alibije, Kvartett és a szoknya, Kant papagája, Hamlet és az eredetiség, a Furnitur sárgája, szelektív hulladékgyűjtés, fehér pókok a pincében, a büfés néni szeme, román indiánok, a Fal, Upor László hátizsákja, a Gasztro-Teszt színházreceptjei,  Mady tekintete, de az nagyon, zsíros kenyér, Teszt-villamos, reggeli színházajtó, kamera és fényképezőgép, Vincze Andrea kék ruhája, a kávéautomata hangja, apáca, biciklipedál, bőr és test, találkozások. Ezeket őrzöm.

(Egyébként megtudtam az apácajárás rejtélyét. Köszi!)

Van, amit az ember nem őriz meg a halomból.

A tegnap esti Mit tudjátok ti előadás válasza: nem tudjuk. Karádi Katalin és a kortárs tánc ötvözése érdekes kísérletnek tűnik, de nem válik működőképessé. Az alkotók az előadás utáni beszélgetésen mintha az előadásban sokat hallott „Csak egy szóban” mondatra válaszolnának: ellenpontozás, emlékezés, Karádi Katalin, ízlés dolga. Ezekből egyik sem élt meg. Az ellenpontozás nem elég éles, átgondolt. Csak egy szóban: puha. Az emlékezés hangulatilag sincs megteremtve. Csak egy szóban: nyomtalan. Karádi Katalin meg tényleg ízlés dolga. Csak egy szóban: semleges. S amúgy is, én gyűlölöm a vadvirágos rétet.

Mit tudjátok ti

Mondj nekem egy Karádit!

Én szimpatizálok a musicallel. S a musical-paródiákkal még jobban. Jól működnek a felnagyított gesztusok, a kiforgatott közhelyek. Azt szeretem a színházban, ha a komikum és a tragikum találkozik. Nincs szétválasztva, nem csúszik el egymás mellett, hanem egybemosódik, s a néző észrevétlenül ér át egyikből a másikba. Az átvezetésben van egy vékony átbillentő pillanat, amikor minden megfordul. Bennem ekkor történik a találkozás. Én találkoztam a Furniturral. Már ismerem és szeretem.

Furnitur

Milyen szép is az, ha egy színház saját előadásával menti meg a fesztivált a hetedik napon.

Switch! és Frenák Pál.

Az előadás nőket dolgoz át. Nem valami másba, hanem magukba. Az egyforma öltözékből átvedlenek színes, egyéniségükhöz illő ruhába. Mindkét esetben rugalmas maszkot viselnek, mintha a fejüket belemártották volna valamilyen anyagba. Azon gondolkozom, hogy mennyire tud leválni a fej a testről, az értelem az érzelemről. Meg azon, hogy mi miért nem tudjuk úgy csodálni a testet, ahogy a férfiak tudják.

Switch!

A Die Mountainbiker terében energia van.

A bicikliszöktetők közül kinő egy fa, ágai biciklikerekek, törzsére kígyó kunkorodik. Két család tagjai közti viszonyok kombinációit látjuk, s az elmúlás elfogadása előtti utolsó rugdalózást. Mint a test rángása, mielőtt halottá válik. Az előadáson érződik az átgondoltság és az erős kéz. A Die Mountainbiker utáni beszélgetésen a színészek elmondják, hogy olyannak kellett lenniük, mint egy elem, ami lassan lemerül. És ez is történik.

Die Mountinebiker

A TESZT, azt hiszem, próbára tette mindenkinek az elemét, de nem szükséges az újratöltés. Kaptunk tartalmat a feldolgozásra. S amúgy is elveszett a töltő.

Szóval mit mondjak? Neked kellett bicikli, most pedálozzál.

(Mondj nekem egy pedált!)

Fotók: Bíró Márton, tm-t.ro

kapcsolódó írások

NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (I.) NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (II.) NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (III.) NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (IV.) NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (V.) NAPLÓ(PÓ) TEMESVÁRON (VI.)

» Korábbi cikkek