HAMLET

Hegyi Réka

SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ

Három asztaltársaság

[2012. Apr. 2.]

REFLEX 2 – Nemzetközi Színházi Biennálé

Orosz szerzők, orosz rendezők, oroszul zajló közönségtalálkozók: sírtunk és nevettünk a Reflex utolsó előadásain. A kakasnak is vége.

Ki a színész? Mi értelme van annak, hogy estéről estére kiálljon a színpadra? Oskaras Koršunovas Társulata mintha az előző esti Hamletben felvetett kérdést tette volna fel újra, amikor Gorkij darabját játszotta. Magyarul Éjjeli menedékhelyként ismerjük a drámát, de sokkal pontosabb A mélyben fordítás, legalábbis a litván előadás szellemében. (Temesváron is ezzel a címmel rendezte meg Árkosi Árpád, valamikor az 1990-es évek derekán, Hunyadi Lászlóval Szatyin szerepében.)

Hogyan lehet az igazságról beszélni? Egyáltalán fontos? Miért is lenne jobb a társadalom perifériájára sodródott embereknek, ott, lenn a mélyben, ha állandóan az igazat keresnék. Koršunovas előadásának leghangsúlyosabb mondata talán: Az ember az, aki igazán fontos. „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak” – ők, a színészek. Egy asztal körül. Előző este háttal ültek, most szemben ülnek a helyüket kereső közönséggel. Figyelik őket, összesúgnak. Civilek. Még akkor is civilek, amikor elhangzik az első replika.

Vodkázás a mélyben © fotó: Barabás Zsolt

Nagyon nehéz tetten érni azt a pillanatot, amikor megszűnik ez a „civilség” - mert igazából nem is létezik, csak ha nagyon ki akarjuk vonni magunkat az előadás varázsköréből. Násztya előre jön, az asztal elé, úgy meséli el szerelmei történetét, sőt, kedvest is választ magának a publikumból, aki hasonlít a nagy Ő-re. Szatyin pertut iszik egy másik nézővel, Bubnov pedig mindenkit cimborájának fogad, és vodkával kínálja a publikumot. Ennél közelebb nem kerülhet egymáshoz előadás és közönsége, éppen ezért annyira megrázó minden sors, amit, bár Gorkíj írt meg száz évvel ezelőtt, mégis lehetnének mai sztorik is egy hajléktalan-menhelyen.

Nasztya és a Színész (A mélyben) fotók: Henning János

Az előadásnak plusz mélységet adott az a tény, hogy egy nappal korábban ugyanaz a társulat a Hamletet mutatta be a fesztiválon, ugyanis a darabban, de a Koršunovas-adaptációban több utalás történik a dán királyfi tragédiájára. Lehet, hogy a fesztiválközönség is jobban rá volt hangolódva azokra az utalásokra, amik más kontextusban nem erősödtek volna fel ennyire. Tény, hogy a Színész hangtalan sikolya, nyekergésbe fúló kétségbeesése, amikor kedvenc sorai sem jutnak eszébe a fesztivál egyik legemlékezetesebb pillanata, mint ahogy a halálát bejelentő Báró és Natasa arca is, majd a lenni vagy nem lenni kezdetű Hamlet-monológ, aminek újabb, más hangsúlyait fedezzük fel így.

Az asztal rövid időre megjelenik  fesztivál másik orosz darabjában, a Fodrásznőben is. Szergej Medvegyev kortárs orosz író művét Viktor Rizsakov rendezte Debrecenben, és bár az alkotói szándék nem a nevettetés volt, derült ki a közönségtalálkozón, a Reflex közönsége mégis mulatott a naiv vidéki lány történetén, a pasikon, akik körüldongják, de leginkább a pazar játékötleteken, amivel egy-egy kellék újabb meg újabb rendeltetéssel került vissza a figyelem középpontjába. Így a tűzoltólétra börtönráccsá, majd asztallá alakult, például. Izgalmas feladat lehetett tetten érni a Három nővér-utalásokat is: a fodrásznőt Irinának hívják, Moszkvába vágyik, de leginkább szerelemre, szeretetre. A darab utolsó része is a tűzről és következményeiről szól, de groteszk módon itt Irina, akit leszúrtak, feltrancsíroztak, majd benzinnel lelocsoltak és felgyújtottak, túléli a brutális gyilkosságot és egykori udvarlója, megmentője és férje mellett tovább álmodozik arról, hogy bántalmazója mellett új életet kezd majd.

A debreceni előadás érdeme, a már említett játék-kavalkád mellett a pörgő ritmus és a kiváló színészi munka: a főhőst sok finom árnyalattal alakító Szűcs Nelli mellett Thrill Zsolt, Kristán Attila és Tóth László több szerepben villogtatta tudását.

A kéthetes biennálé utolsó előadásában, a bukaresti Bulandra Színház Háztűznézőjében több asztal szerepelt. Kordonszkij rendezésében talán nem volt különösebb jelentősége az asztalnak, de mégis, az egész előadást elmeséli két asztal-jelenet összehasonlítása: az egyikben Agafia Tyihonovna szalonjában a teázó asztalka köré öt kérő, két közvetítő és egy nénike is tömörül, a szegény lány pedig nem tudja, mihez kezdjen ennyi jelölttel. Az előadás végén a színpad teljes szélességét betölti a lakodalomhoz terített asztal, de a menyasszony mellett nem ül senki.

Háztűznéző

Az egyik legrangosabb hazai színház előadásában sztár-szereposztás vonult fel, és rendkívül jó volt látni, hogy a „nagy öregek” és fiatal, de tehetséges kollégáik milyen fegyelemmel követik fiatal rendezőjük instrukcióit: több évvel a bemutató után ebben a produkcióban nem csorbult az alkotói szándék, még a nevetésre hangolt fesztiválközönség miatt sem, és az esendő figurák minden bája szépen kirajzolódott, és minden komédiába illő tettükre elfogadható magyarázattal szolgáltak.

Az idei biennálé záróakkordjának mégsem az előadást tekintjük, hanem az első fellépőként bemutatott kakas rituális elfogyasztását: a színház előcsarnokában az angyal, ezúttal vámpír jelmezében jóízűen falatozott az illatos pecsenyéből. A harmadik Reflexre a szervezők új totemállatot kell majd (ki)találjanak...

kapcsolódó írások

SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ SZÍNHÁZI BIENNÁLÉhirek.php?hir=2242

» Korábbi cikkek