Zsigmond Andrea
Szép a rút és rút a szép
A Hét, 2004-01-08
Sepsiszentgyörgy, színházterem. A falakról is emberek csüngnek. Brassóból, Csíkszeredából is jöttek, várják, hogy Hobo újra színpadra lépjen. (A színház nem állított össze szilveszteri műsort, a Hobo Blues Band és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös produkciójával, a Vadászattal lepte meg közönségét.) És Hobo, ki tudja, hányadszor – tényleg, a Vadászat idén, kerek perec 20 éves! – elénekli, hogy kéne egy fiú, de félted a melled, és hogy fut a nyúl a mezőn, és énekel. Meg olyanokat is, hogy zöld sárga, zöld sárga, meg hogy milyen piszok (jó) dolog lenni, megáldva és leköpve mindenütt. Teszi ezt mindenki legnagyobb megelégedésére.
A közönség nagy része csupán azt bánja, hogy ülve nem igazán tud bulizni. Meg hogy valami mitugrászok szinte állandóan ott nyüzsögnek a színpadon, zavarják a képet. Szerencsére néhány komolyabb (értsd: kevesebb iróniát tartalmazó) számnál magára hagyják Hobót a közönséggel. Ilyenkor aztán létrejöhet énekes és rajongói között a kapcsolat!
Van, aki épp ellenkezőleg, azt fájlalja, hogy nem eléggé színházi előadás, hanem túlságosan is koncert amit hall és lát. E néhány ember nem (elsősorban) Hobóra volt kíváncsi, számukra a csali Vidnyánszky Attila rendező neve meg a beregszászi színház két sztárszínésze, Trill Zsolt és Szűcs Nelli.
Vidnyánszky nagymértékben Hobónak engedte át a terepet (szó szerint is). Látva, hogy a zenészek meg hangszereik a színpad felét elfoglalják, – ha lúd, legyen kövér alapon – egy kisebb dobogót is a színpad közepére “engedélyezett”, magas reflektorállványokkal, meg kétoldalt egy-egy sor mikrofonállványt, hogy többnyire ott vokálozzanak a hölgyek (cédák? – Lédák!) meg az urak (hajtók, katonák, nyulak). A fennmaradó zsebkendőnyi helyen a színészek aztán rophatják a néhány orosz, magyar, ír vagy reneszánsz tánc-mozdulatból összeállított mozgássort, és főként a rock- meg diszkó-ugrabugrát. Egymással szinkronban! De nem mereven, ahogy a videoklippekben meg az igénytelen pop-színpadokon szokás, hanem lazán, kései belépésekkel, improvizációkkal.
Hobo albuma egyszerre kemény és szenvelgő, idealista és nihilista (hiszen rockzene), ugyanakkor ironikus és önreflexív. A beregszásziak az utóbbi szálakat próbálják megerősíteni. Ahol lehet. Eltúlozzák, megsokszorozzák az idézett populáris jegyeket az előadásban, ezáltal azok még groteszkebbé válnak. Piroska például meglehetősen megtermett hölgyemény, a mesehősök találkozásán megjelenik Superman, és a 101 dalmát kiskutya bundája is szerepel a produkcióban, méghozzá a vadhúst trancsírozó szakács öltözékeként. Az idézetek/kiszólások sora Hobo szövegében (“domnule”, “Nelli művésznő bekapta a legyet”) és a gesztusok szintjén is folytatódnak: az egyik katona egy zenészre szegezi a gépfegyverét, az a gitárjával “lő” vissza.
A kellékek is mind idézetek vagy populáris viselkedésformák emblematikus hordozói. Láthatjuk Duchamp (vagy Übü király?) vécécsészéjét tartályostól, mutatványosbódék/céllövöldék falemezből készült állatfiguráit, és kedvencemet, a felvállalt giccs megtestesítőjét, a közönséggel végig farkasszemet néző kerti törpét. A legszebb darab mégis a Hobónak átnyújtott virágcsokor-pótlék: egy koszlott karácsonyfa. (Kedves néző, ha belátod, hogy te magad egyszerre vagy a hajtó és a vad, azt is vedd észre, hogy ugyancsak te vagy, aki magad körül és magad alatt kivágsz minden fát, aztán a sápadt levelek és sápadt fényű gömbök alá beülsz, és boldog vigyorral nézed az ajándékod, az egy körben forgó, önmagát kergető játékvonatot.)
A sztereotípiák sora Hobo bohócruhájával kezdődik. Ehhez alkalmazkodik a többi jelmez bájos (mások szerint idegesítő) kavalkádja. Látunk katonai egyenruhát, bőrkabátot, napszemüveget, kis- és nagyestélyit, kombinét, bundát, farmerdzsekit, country-zenét kedvelők rojtos bőrdzsekijét, ferdecsíkos inget meg mindenféle kalpagot – köztük amerikai zászló-mintás sapkát is.
A beregszásziak felismerik, hogy a rockalbumot illusztráló játékuknak magának is illusztratív elemekből lehet/kell építkeznie. Ezzel kifejezhetik saját helyzetük értelmezett voltát, az illusztráló magatartásban ugyanakkor a kívülállás, az irónia lehetősége is benne van. (Hiányolom is ennek jelenlétét a „csendesülős”, világfájdalmas számoknál. Ilyenkor erősen felborul az egyensúly, Hobo javára.)
Ugyanakkor azt a tudást is hordozza az illusztratív játékmód, hogy a populáris alkotások (rockszámok szövegei, karikatúrák, képregények, vásári mutatványok) általában valamiféle közös tudásra támaszkodnak, ezért rengeteg ismert szimbólumot, valami másra utaló, illusztratív elemet tartalmaznak. E szimbólumok persze rettentően porosak. Éppen ezért kiválóan alkalmasak arra, hogy valaki fogja róluk a port, és belehintse a szemünkbe.
Hobo Blues Band (Földes „Hobo” László, Fehér Géza, Gyenge Lajos, Hárs Viktor, Nagy Szabolcs, Tomsits Rudolf) és Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
Vadászat
Rendező: Vidnyánszky Attila
Díszlet- és jelmeztervező: Balla Ildikó
Szereplők: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Kristán Attila, Kátya Alikina, Béres Ildikó, Tóth László, Rácz József, Vass Magdolna, Ivaskovics Viktor, Varga József, Szabó Imre, Sőtér István, Kacsur András
Zsigmond Andrea kritikái
- » Kisvárdai anzix
- » Színház a terepen
- » Illusztrált Tragédia
- » Gyergyó-koktél
- » Szemfényvesztő Médeia
- » Partra vetett halak
- » A színház ünnepei
- » A színház ünnepei
- » A szépség ára
- » Fény hull arcára
- » A macskanő nem csacska nő
- » Szép a rút és rút a szép
- » Amikor rés támad egy felületen
- » „A néző én vagyok”
- » Székelyudvarhely színei
- » Sirályok ideje
- » Cinikus Íphigeneia
- » Csipike és Tipetupa…
- » Kívül-belül leselkedőn…
- » Több mint előadás
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.