HAMLET

Zsigmond Andrea

A macskanő nem csacska nő

Erdélyi Riport III. evfolyam 7. szám, 2004-02-14

A három Hargita megyei színház (mennyi színházunk van!) gyerekelőadások ügyében egyezséget kötött egymással: a csíkszeredai, a gyergyói és az udvarhelyi színház is létrehoz egy-egy óvodásoknak-kisiskolásoknak szóló produkciót, és ezeket egymás közönsége előtt is bemutatják. Ily módon van mire alapozni az idei évad gyerekbérleteit – Csíkszeredában és Udvarhelyen. (Gyergyószentmiklóson nincs gyerekbérlet. Ott csak a Figura előadását, A gólyakalifát láthatják a nézők.)
A Csíki Játékszín kortárs magyar szerző, Gabnai Katalin darabját vitte színre. A Macskacicó ismert mesei elemekből és motívumokból építkezik.

Igende királyfi (a mesejáték szereplői beszélő névvel rendelkeznek) egy macskával találkozik az erdőben, aki maga sem sejti, hogy ő igazából királylány. Cicelle csak akkor változhat újra emberré, ha valaki macska képében beleszeret. (E megoldásban nemcsak a békává varázsolt királyfi motívumára ismerünk, a gyerekek által manapság nézett rajzfilmek, például az X-Men szereplői is gyakran át tudnak/át kénytelenek változni más lényekké.)

A macska mindig segít a királyfinak az akadályok legyőzésében. Igendének szüksége van a cicára, de nem tudja a macskát – szolgálataiért cserébe sem – a kedvesének tekinteni. A kettejük viszonyában így a hála/kedveskedés és az elhúzódás gesztusai váltakoznak, miközben a fiúnak el kell jutnia különös „mátkája” elfogadásáig és nyílt vállalásáig – a két frissen végzett színésznek (Keresztes Szabolcs, Márton Eszter Naomi) nem könnyű hát a dolga. A két szereplő komplex viszonyából azt látjuk, hogy a darab a sztereotip mesei jellemeket és viszonyaikat kibontja, és összetettebb, emberibb jellegüket mutatja meg.

A színészek általában egy-egy jellemvonást domborítanak ki az általuk alakított figurából. Igende eszerint ügyetlen, álmodozó, idősebbik fivére, Nade erőszakos alkat (Giacomello Roberto), másik bátyja, Nemde hiú (Veress Albert). Giacomello és Veress játéka a gyerekek számára könnyen dekódolható, sztereotip gesztusokból építkezik: Nade kidüllesztett mellkassal járkál, Nemde gyakran megcsodálja a gyűrűjét, rá-rálehel, majd fodros inge ujjában megtörli.

A szomszéd királyné lányai szintén sarkított jellemek: Csíky Csengele (Lina) csúnya hangú, mafla kislányt alakít, Antal Ildikó (Tina) kényeskedő, pipiskedő hercegkisasszonyt.
A Lina-figura groteszkebb lett a többinél. Lina gyakran elbőgi magát: mintha fiatalabb, éretlenebb lenne testvérénél és a szomszéd királyfiaknál. (Kérője viszont – Nemde – nem látszik ezt nehezményezni.) Lina és Tina kettőse ugyanakkor érzékenyen mutatja be két kamaszodó testvérlány viszonyát. A lányok folyton civódnak egymással: egy jelenetben Tina addig csiklandozza Linát, amíg az legurul a trónról; Tina ekkor azonnal diadalmasan a húga helyére ül.

A mesejátékban – amint az gyerekelőadásokban gyakran megfigyelhető és bizonyos fokig érthető – statikusan felépített figurákat, az ezeket bemutató kisebb magánszámokat látunk. A színészek nem a helyzetek pillanatonkénti követésére, viszonyaik folyamatos átértékelésére fordítanak gondot. Talán Dálnoky Csilla figyel a leginkább arra, hogy az általa alakított szereplő (a varjúkomorna) többiekhez való viszonya végig értelmezett és következetes legyen. A varjúnak járása és hangja is sajátos, egyéni.
A statikus jelenetek füzéréből álló előadásba mozgalmasságot visz a forgószínpad (így oldotta meg a helyszínváltásokat a díszlettervező, Deák Barna vagy/és a rendező, Budaházi Attila). A látványt ferde vonalak teszik érdekessé – a trónteremben –, más helyszínen változatos színű és anyagú rongyok elegyét találjuk (ez utóbbiak némelyike az egy évvel korábbi csíkszeredai előadást, A dzsungel könyvét idézi).

Sebaj király jobbkezének, Pedig doktornak a varjak elűzése a feladata (Kozma Attila ismét az ő sajátos stílusában komédiázik). E bohócfigura a közönséggel való kapcsolattartás feladatát is ellátja: többször kiszól az előadásból. Arra is megkéri a nézőket, hogy legyenek segítségére a varjakkal szembeni harcban: gyártsanak madárijesztőket a felvonások közti szünetben.
Amíg a kisebbek szalmából készült, rongyos öltözetű madárijesztőket rajzolnak nagy buzgalommal, a kamaszodó gyerekek jelentős része a rajzfilmes kultúráját bontakoztatja ki az interaktív játékban: az ő kezük (fantáziájuk) nyomán halálfejes, szörnyekre és mutánsokra emlékeztető, lézerfegyverrel támadó madárijesztők születnek.

A macskacicó