HAMLET

Köllő Katalin

Szabálytalan beszámoló egy MULATSÁG-ról

Szabadság, 2001-12-08

Meghívtak a Mulatság-ra. Elmegyek-e, kérdezték? Na ná, hogy elmegyek, mondtam. Akkor is elmennék, ha nem hívnának, mert ez egy olyan Mulatság, amire hívás nélkül is elmennék. Persze hívás nélkül egy kicsit "snassz", de az a fontos, hogy ott van az ember. Hogy nem marad le. Vagy ki. Mindegy. Szóval, hogy ott legyen. Tehát meghívtak. És én készültem rá, megfelelôen.

Napokkal elôtte próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz. Nem a Mulatság, azt ismertem, az olyan, amilyennek megírták. Vagyis remek. Azt nem lehet elrontani. Bár, ha jól meggondolom, mégiscsak tudnék példát mondani rá. Szóval, hogy milyenek lesznek a fiúk, azt fontolgattam. Hiszen külön-külön ismertem mindeniket, tudtam, hogy mire képesek, de így együtt még nem láttam ôket. Azt is ismertem, aki egybe gyûjtötte a fiúkat, remélvén, hogy ha együtt mulatoznak majd, nem csak idô múlatás lesz, hanem valóságos Mulatság, pálinkával, násznéppel, kolbásszal, savanyúsággal, egyszóval mindennel, úgy, ahogy kell. Ahogy dukál.

Aztán eljött a nap, a Mulatság napja. És én felöltöztem, ha nem is ünneplôbe, mert az nincs, nem nagyon futja, csak úgy egyszerûen, amolyan "nem éppen hétköznapiasan", s nem titkolt várakozással elindultam a helyszínre. Persze sokan voltunk. De ez a jó egy Mulatságban, nem? Hogy sokan vagyunk. Hogy szinte tapodjuk le egymás lábát, és azon vitatkozunk, hogy ki fog bejutni elôbb, ki fog hamarabb odaérni, ha nem is az asztalhoz, de legalább az ülôhelyhez. Na, és az ismerôsök! Nem gyôztem köszöngetni, jé, ez is itt van, az is, jézusom, ez hogy kerül ide, na, ennek meg minek Mulatság? Végre elhelyezkedünk, megnyugszunk, most már jöhetnek a legények. S ôk jönnek is. Illetve jönnének, mármint be, mert nekik azt mondták, hogy itt mulatság lesz, de zárt ajtókra találnak. A legények kopognak, illedelmesen, aztán kiabálnak, majd dörömbölnek, már egyáltalán nem illedelmesen, s végül betörik az ajtót, nem másért, de ha nekik megmondták, akkor megmondták, s ôk ahhoz tartják magukat. Csak azért is.

Szóval, betörik az ajtót, s szinte beesnek, vagyis inkább "e világba esnek". Olyan ez, mint egy születés, vérrel-kínnal tele, s hirtelenjében ott állnak mindhárman, a legények, a számukra idegen térben, kicsit rá is csodálkoznak, szóval ilyen ez a hely, ahova minket hívtak. De hol vannak ôk, akik hívtak, miért nincsenek itt? Na jó, lehet, hogy túl korán jöttünk, mondja az egyik legény, s megpróbálják felfedezni, majd birtokba venni a teret, vagy legalábbis belehelyezkedni, ki-ki a maga módján. Hát, ami azt illeti, ôk sincsenek nagyon kiöltözve, sôt. Ott van például S legény (Mucsi Zoltán), Úristen, hogy néz ki, nem bírok ránézni röhögés nélkül. Bokáig érô, kinôtt, elnyûtt öltöny, hórihorgas alakja meggörnyedve, mintha tüdôbajos lenne, vagy mi, olyan "girhes", mondaná anyám, s a cipôje, jézusom, hát azt nem lehet elmondani, azt látni kellene. Zseniális alak. Mindig fél valamitôl, mozdulatai gyámoltalanok, amikor lázad, akkor is csak félig, s ahogy ez lebír ülni az asztal melletti kisszékre, a könnyeim csorognak a nevetéstôl, vagy a szomorúságtól? Amit ez végigmûvel a Mulatság alatt, hát "nem semmi".

Na és ott van N legény (Scherer Péter), ôt sem "skatulyából húzták ki", öltönye legalább két számmal nagyobb, mint kellene, ahogy ott téblábol, szerencsétlenkedik, az újonnan vásárolt cipôjével büszkélkedve — ami, így kapásból megsaccolva is 43-as lehet, az ô körülbelül 39-es lábára — az ember szinte megsajnálja. Olyan gyerekesen tud örülni mindennek, s olyan dacosan, mindent-akarással követeli a maga mulatság-részét. Amikor rájön, hogy nincs mulatság, hogy átverték ôket, a kétségbeeséstôl már-már sírni tudna. Végsô elkeseredésében fel is kötné magát, aztán, mikor mindenféle ál-mulatságokkal kecsegtetik, "na, ezt még megnézem" elhatározással kivárja a próbálkozásokat, végül meggondolja magát.

Csakhogy akkor már a többiek bíztatják, na, mi lesz, miért nem kötöd fel magad, történjen már valami. A leginkább B legény (Szikszai Rémusz) bíztatja, ô a harmadik a legények közül. Vagy inkább az elsô, hiszen olyan "líder-típus", vezéregyéniség. Valahogy a ruháján is látszik. Hármójuk közül az övé a majdnem-jó, a bakancsa is kicsit katonásra vall. Ô tartja a frontot, ha kell erôszakosan is, a legkülönfélébb érveket sorakoztatja fel, ha arról van szó, hogy meg kell védenie igazát, mármint azt, hogy ha ôk ide jöttek, akkor itt mulatságnak kell lennie, törik-szakad. Társai kicsit félnek is tôle, de mindig jól jönnek az érvei, a kellô pillanatban, nem mintha ô nem félne, vagy nem tudná, hogy meglehet itt valóban nincs mulatság, de aki felvállalta a vezérséget, annak végig kell csinálni. Persze ô is belefárad a hiábavaló harcba, s leül, magába roskadtan, semmibe bámuló tekintettel várja, hogy mi lesz.

Szóval nevetséges Mulatság, torokszorító, hang nélküli mulatás, csujogatós mulatás, Üresek a pajták / Hol vannak a balták / Gyertek ide marhák / Véresek a szajhák.. És a legények csak járják, járják a táncot, "zeneszó, énekszó nélkül", " mintha tutajon, billegôn, / járnák süllyedô háztetôn, / alámerülô szigeten, / úszó koporsófödelen" (Kányádi Sándor), mi pedig nézzük, nem bírjuk ki nevetés nélkül, de majdnem sírunk, szinte bíztatjuk ôket, nem baj, legények, ha nincs mulatság, ha csak volt és lesz mulatság, ha ezek megvonták tôlünk a mulatás-jogot, akkor mi majd csapunk hetedhét-országra szólót, csak nem kell feladni, menni kell tovább, ha, a jelek szerint, nincs lakodalom, akkor van temetés, s ha nincs kit temetni, mi majd hozunk áldozatot is, úgyis minden mulatságnak temetés a vége. S a legények hisznek, a hitük falakat dönt le, megszólal a várva-várt muzsika, és ôk átlépnek a meghasadt falon, rogyadozva, nagy-nagy szomorúsággal beállnak a megtisztító esô alá.
Hát ennyi volt a vigadós-bús Mulatság.

A budapesti Bárka Színház Mulatság címû elôadását a Malom utcai Tranzit Házban nézhettük meg, ahol egy idô óta egyre több színházi elôadás kap helyet. Amikor évekkel ezelôtt valami tevékenység -féle kezdôdött el a szinte romos, elhanyagolt, rég elfelejtett zsinagógában, titokban reméltük, hogy nem csak egy egyszeri ötlet megvalósításához rázták fel Csipkerózsika-álmából ezt az épületet, hanem egyfajta kultúrközponttá válik majd. Eltelt néhány év, és a reménység valóra vált, a Malom utcai Tranzit Ház az elsô a top-listán, fiatalok és idôsebbek kedvenc helye lett, ha ott valami történik, oda érdemes elmenni. Persze így leírva egyszerûnek tûnik a folyamat, de, mint minden sikeres megvalósításnak, iszonyú munka van mögötte. A Tranzit Ház ötlete a Könczei Csilla fejében született meg, és a terveket is ô szôtte hozzá, vagy inkább köré, s most, mikor már kezd alakot ölteni a terv, a Házzal együtt, s lassan a munkatársak is kezdenek állandósulni, menetrendszerûen programokat szervez, lüktetôvé téve, megpezsdítve Kolozsvár kulturális életét. Amikor Könczei Csillát megkerestem a most következô beszélgetés végett, nyilván ennek a központnak leginkább a színházzal kapcsolatos tervei érdekeltek. Elsô kérdésem tehát arra vonatkozott, hogy annak idején, az induláskor már eleve tervbe vették-e a színházi elôadásokat:

— Már az elsô rendezvényünk alkalmával, 1997 októberében, a Mi és Ôk címû nyitó-fesztivállal szimbolikusan elôre szerettük volna vetíteni azokat az irányokat, amerre haladni fogunk, vagyis az interdiszciplinaritást, mind intellektuális, mind mûvészi értelemben. Az akkori háromnapos rendezvényben már jelen volt a színház, nem is akármilyen szinten, hiszen Maia Morgenstern "Lola Blau" címû elôadása került sorra. Egy másik színházi vonatkozása ennek a tervnek, amely azóta is folyamatosan jelen van, a Színmûvészeti Fôiskolával való együttmûködés. Az évek során mindvégig lehetôséget adtunk a különbözô vizsgaelôadások megtartására, például ezen a héten is megkerestek két ilyenfajta produkció végett. Ezt az együttmûködést is folytatni szeretnénk. Nagyon fontosnak tartom a Magyar Színházzal való együttmûködésünket, és szakmai sikernek könyvelhetô el, hogy a Tompa Gábor által rendezett Mrozek darabot a Károlyt rendszeresen a Tranzit Házban játszák.

— Próbáljuk meg értelmezni a tranzit szót, a ti szempontotokból, hiszen ennek a szónak többféle jelentése is lehet. Mondjuk átmenet, várakozás, útonlevés, valahova-haladás...

— Nyilván benne van a mozgás, és ez volt a szándékunk kezdettôl fogva, ezt meg is szeretnénk tartani, tehát azt is jelenti, hogy igazából nincs kijelölve egy célpont, ahova majd megérkezünk, hiszen akkor át is kellene keresztelni a Tranzit Házat. Ez az a hely, amely a szó szoros értelmében folyamatosan átereszt magán különbözô mûvészeti rendezvényeket, azzal a céllal, hogy egy mozgást idézzen elô. Azt gondolom, ebben a térben nagy szükség van egy ilyen helyre, szellemiségre, amely megmozgatja a kulturális életet.

— Ezt az épületet, a korábbi állapotához képest, újjá varázsoltátok. A rendezvények bevételébôl szinte biztos, hogy nem futja erre, mi a titka a varázslatnak?

— Valóban nem lehet a bevételekbôl fedezni, hiszen azok minimálisak, de azt is komolyan vesszük, és nagyon örülünk, hogyha a látogatók pénzt szánnak az épületre. Azért tudtunk idáig jutni, mert megkaptunk néhány jelentôs támogatást, az egyik legfontosabb, most már két éve mûködô alapforrás a Pro Helvetia Alapítványtól származik, tavaly pedig volt egy Euro-Art projektünk, amellyel ugyancsak sok mindent el tudtunk érni. Ezenkívül támogat bennünket az Illyés Alapítvány is, infrastrukturális befektetéssel, és még számos más támogatónk van, például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Soros Open Network, a Román Mûvelôdési Minisztérium, Megyei Mûvelôdési és Vallásügyi Igazgatóság, valamint a Tájékoztatási Minisztérium. Ezeket a pályázati pénzeket természetesen csak igen kis mértékben lehet az épület javítására használni. A zsinagóga épületét a Zsidó Hitközségtôl béreljük, remélem meg vannak elégedve a munkánkkal, és hosszú távú lesz a kapcsolat, annál is inkább, mert elsô pillanattól kezdve tisztáztuk, hogy itt kulturális-mûvészeti rendezvényekre kerül sor, amit mi be is tartunk.

— Most már rendszeressé váltak a rendezvények a Tranzit Házban, a csapat is megvan hozzá, arra lennék kiváncsi, hogy hogyan áll össze a program?

— Szerencsére ott tartunk, hogy már 2002 ôszére is vannak elôirányzott tevékenységeink, persze ez egyelôre egy nagyon összetett folyamat. Elsôsorban a miénk egy úgynevezett alulról felfejlôdô kezdeményezés, így mi magunknak kell kitalálnunk, illetve megtapasztalnunk mindent, például azt is hogy milyen az irodai munka, hogy hogyan mûködik egy munkaközösség. Ami a Ház mûködését illeti, természetesen megvannak a saját elképzeléseink, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy kizárólag egy meghatározott elv szerint tervezzük meg a jövôt. Ez már csak azért sem volna lehetséges, mert a projektjeinkhez minekünk kell megteremteni az anyagi hátteret, úgyis mondhatnám "a piacról élünk". Ezenkívül egyre több a kívülrôl jövô ajánlat, és mi nyitottak vagyunk ezek irányában.

— Lenne egy kicsit merésznek tûnô kérdésem: nem gondoltál arra, hogy létrehozzál egy Tranzit-társulatot, amely saját színházi elôadásokat hozna létre?

— Én ennek is látom a lehetôségét, volt is ilyen irányú kezdeményezés, nyilván ez egy nagyon specifikus eset volt, amely ugyancsak hozzátartozott a — mondjuk úgy, hogy — Tranzit-szellemiséghez. Egy antirasszista színházi kísérleti csapatot indítottunk el, amely a Soros Alapítvány kolozsvári fiókjának a támogatásával jött létre, egy egyéves projekt, ahol román és roma fiatalok dolgoztak együtt. Ez nagyon izgalmas munka volt, és azt hiszem fel lehetne tölteni a csapatot magyar színészekkel is, és valami nagyon sajátos együttest létrehozni, amely több nyelven játszana, több kultúrából táplálkozna, persze ehhez is kellenének támogatók, és elkötelezett emberek, akik szívesen csinálnák. Azt hiszem, hogy egy ekkora városban, vagy régióban, mint amilyen Kolozsvár, vagy Erdély, lenne tere bármilyen független színháznak, vagy társulatnak.

Könczei Csilla Tranzit Házas tevékenysége mellett tanít az egyetemen néprajz szakon, de az utóbbi idôben készített néhány dokumentum- és kísérleti filmet is, amelyek nagy sikerrel szerepeltek a különbözô film-fesztiválokon. Bár mostanában kevés ideje jut rá, de, saját bevallása szerint, ezt a fajta tevékenységét nem szeretné abbahagyni.