HAMLET

Köllő Katalin

Tragédia tragikus hôs nélkül?

beszélgetés David Zinder rendezővel

Szabadság, 2004-12-11

Amint tegnapi lapszámunkban olvashatták, bemutatóra kerül sor vasárnap este nyolc órakor a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az évad soron következő premierje Euripidész Bakkhánsnők című darabja, az izraeli vendégrendező, David Zinder színrevitelében. Mai színházi rovatunkban vele olvashatnak beszélgetést.
Immár harmadszorra dolgozik a kolozsvári színházban. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy szeret itt lenni. De mi ennek az oka?
Két fő oka van. Az egyik, hogy ez a színház, a Tompa Gábor-féle igazgatási módszer szerint nyitott majdnem minden kísérlet iránt. Nem tudok megnevezni egyetlen állami támogatással működő repertoár színházat sem, ahol ehhez hasonló dolgokat rendezhettem volna, mint például a Dybbuk, vagy most a Bakkhánsnők. Különböző térhasználatra van lehetőség, a jól ismert darabok radikális adaptációjára, egyszóval hatalmas ajándéknak tartom ezt a fajta szabadságot. A másik ok a színész "felhozatal", az általam ismert legjobb csapatok közé sorolhatom ezt a társulatot. Ez a másik adottsága ennek a színháznak. Nagy öröm számomra itt dolgozni. Elhivatottság, nyitottság, és óriási tehetség egy helyen.
Mivel foglalkozott amióta utoljára itt járt?
Ez érdekes dolog. Volt egy korai vázlatom a Bakkhánsnőkből, az egyetemen töltött évek alatt számos hasonló műhelymunka-tervem volt. Elkezdtem tehát dolgozni a másodéves színészhallgatóimmal ezen a vázlaton. Hosszadalmas munka volt, megvizsgáltuk a darabot, elemeztük, sőt, színre is vittük. Más címet adtam neki, ugyanis amikor radikális átdolgozást végzek, mint például a Dybbukon is, megváltoztatom a darab címét. A cím valami olyasmi volt, hogy Határok, hiszen a darabban többnyire két ellentétes dolog közötti határról van szó. De végül úgy döntöttünk, hogy meghagyjuk az eredeti címet. Végül is ugyanaz a darab, ugyanazokkal a szereplőkkel, csak az én színpadi változatomban. Szóval, ezzel foglalkoztam az utóbbi időben többnyire, ettől a vázlattól érkeztem el a mostani változatig.
Miért esett ere a műre a választása? Mit akar közölni a mai nézőkkel ezzel a görög tragédiával, amely nagyon szorosan kötődik a mitológiához, és tele van olyan utalásokkal, amelyek a mai közönség számára bizonyára nem elég érthetőek?
A válasz nagyon bonyolult. A legtöbb darabot, amelyet megrendezek, tulajdonképpen valamikor olvastam, és azt mondtam magamban, egy napon ezt meg kell csinálnom. Ezek közé tartozik a Bakkhánsnők is. Ennek több oka is van. Az egyik: sok darab, amelyet rendezek, a szenvedélyt kutatja, mint például ez is. Ez a mű tele van szenvedéllyel, igaz, hogy romboló szenvedéllyel, de jelen van. A másik ok kicsit a történelemhez kapcsolódik. Amikor a vázlaton dolgoztam, láttam egy filmet, teljesen véletlenül, egy iraki faluról, ahol a lakosság nyolcvan százaléka gáztámadás miatt elpusztult, Szaddám Husszein ideje alatt. Persze nem dokumentumfilm volt, hanem játékfilm, de arról a konkrét faluról szólt. Olyan sivárság, pusztulás áradt belőle, ami valahogyan kapcsolódott ehhez a tragédiához. Számos kép megmaradt bennem, amelyet "beledolgoztam" ebbe a darabba. Ugyanakkor, azt hiszem, nagyon sok aktualitás van benne: a Nyugat-Európában az utóbbi időben történő demográfiai változások, a vallási fanatizmus egyre szörnyűbb formáinak a felbukkanása. Ahogy kezdtem belemélyedni, mindinkább rádöbbentem, hogy milyen összetett ez a mű. Egyetlen darab, amely összetettségében, bonyolultságában és ellentétes motívumaiban hasonlítható hozzá, az a Hamlet. Ez a mű számtalan ellentétet állít elénk, és attól függ, hogy hányat akarsz hangsúlyozni. A legfontosabbak például a rend és a káosz, férfi és nő, józanság és őrültség, szexualitás és terméketlenség, a közös és az egyéni, és a lista folytatódhat. Végül az összes görög tragédia közül talán ebben található a legtöbb színházi effektus. Azt hiszem, elég nehéz lehetett abban a korban megvalósítani. Euripidész ezt az utolsó darabját soha nem láthatta színpadon, ő ugyanis száműzetésben volt, amikor játszották. De hihetetlen, hogy mik történnek ebben a darabban, földrengés, tűz, bámulatos, mennyi színpadi hatás van benne. És még valami, ez a mű valamennyire a színházról is szól, ami engem szintén izgat. Egyszóval számos okom volt arra, hogy megrendezzem a Bakkhánsnőket.
A darabban egy adott pillanatban a vadász vaddá, az üldöző üldözötté változik. Sok átváltozás van benne. Fiúgyilkosság történik, amely tulajdonképpen az istengyilkosság megismétlése.
Ez a másik komplexitása a műnek. Ugyanis Pentheusz nem csak fiú, hanem király is. Tehát nem csak fiúgyilkosság történik, hanem királygyilkosság is. De ami megfogott engem, és azt hiszem itt jött be a kapcsolat a filmmel, amit láttam, az, hogy a tettért nem vállalnak felelősséget. Ez főként akkor szembeszökő, amikor elolvassa az ember Dionüszosz sorait, aki azt mondja: apám, Zeusz mondta, hogy így legyen. És ott hagy maga után egy tökéletesen elpusztított várost. Kadmoszt száműzték, nincs király, a város romba dőlve. Ugyanúgy, mint az iraki falu a filmben. Ott maradt elpusztítva. A Lear királyban találtam egy nagyon jó idézetet, amellyel ki tudnám fejezni ezt. Gloster mondja: Amik a legyek / A pajkos gyermekeknek, az vagyunk / Az isteneknek mink; mulatkozásból / Ölnek bennünket. (Vörösmarty Mihály fordítása). Ebben a gyilkossági történetben is valami hasonló van: megölve a gyermeket, a fiút, nincs utód, megölve a királyt, nincs törvény, nincs rend. Théba városa tehát, amely az egyik leghíresebb, legerősebb ókori görög város volt, romba dől. Elpusztul. Ami az átváltozásokat illeti, az a mű másik varázsereje. Számos átalakulás van a darabban, és ezt a lehetőséget nagyon kihasználtam, mert ebben a tekintetben a tragédia hangsúlyosan teátrális. No, meg ott van ez a sok egymásba fonódó téma.
Lehet azt mondani, hogy ez a darab egy szenvedéstörténet?
Sok hasonlóság van. Pentheuszt, akárcsak unokatestvérét, Dionüszoszt, valamint másik unokatestvérét, Akteont, a görög mitológia szerint valamilyen formában darabokra vágták. Hármuk közül azonban csupán Dionüszosz támadt fel. Dionüszosz Zeuszhoz, az istenhez tartozik, akárcsak Jézus, akit megöltek és feltámadt. Igen, bizonyos körülmények között lehet mondani, de Pentheusz nem támad fel. Egyébként ez a legbonyolultabb, legtragikusabb pillanat a darabban, amikor az anya felismeri, nem csak hogy megölte a gyermekét, hanem a kezében tartja a levágott fejét. Nincs tehát feltámadás. Agaué megkérdi ugyan Kadmosztól, az apjától, hogy megtalálták-e testének a többi részét, mire az apja azt mondja, hogy igen, csak a feje hiányzott, amely az anya kezében van, de nem lehet már egybeilleszteni. Ilyen értelemben tehát nem lehet szenvedéstörténetnek nevezni, hiszen nincs feltámadás. Igaz ugyan, hogy a szenvedésről szól, de őrületbe kerget ez a szenvedés. Ami érdekes ebben a darabban, hogy nincs benne tragikus hős.
Tudjuk-e értelmezni családon belüli bosszúállásként?
Nem hiszem. Nem bosszúról van szó, inkább őrültségről. Ezért nincs tragikus hős a darabban, mint már említettem. Pentheusz nem hősies figura, csupán egy bosszantó, arrogáns tinédzser. Nincs hübrisz. Agaué, amikor megöli a saját fiát, őrült. Nem tudsz egy őrültet hibáztatni. A bíróságokon elmezavarra lehet hivatkozni ilyen esetekben, és meg lehet úszni ítélet nélkül. Egyszóval nincs tragikus hős a darabban. Én azonban megpróbáltam tragikus hőst teremteni Agauéból, tragikus figuraként ábrázolva őt, miután felismeri tettét. De Euripidész darabjában ez nincs jelen. Ott senki sem hős.
Az az érzésem, hogy Euripidész megpróbált valamit "üzenni" az isteneknek, vagy talán az akkori városvezetésnek. Létezik-e egyfajta kritika a darabban az Ön véleménye szerint?
Ez a legnehezebb kérdés bármilyen színpadra állításnál. Megfogalmaz-e a darab kritikát az istenek felé, vagy sem? Ha arra gondolunk, hogy a Bakkhánsnőket a minden évben sorra kerülő dionüsziákon adták elő, amelyet Dionüszosz tiszteletére rendeztek, akkor úgy érezzük, hogy minden rendben van, hiszen első díjat nyert. De mai olvasatban, nem hozzákötve az akkori fesztiválhoz, azt hiszem, nem lehet kétségbe vonni a kritika tényét. Másként nem írt volna ilyen, hogy is fogalmazzak, furcsa véget a darabnak. Dionüszosz elvégzi a teendőjét, utána pedig nem érdekli, hogy mi történik, hátat fordít, és elmegy. Azt mondja, nem az én hibám, ne engem hibáztassatok. Hihetetlenül cinikus. Azt hiszem tehát, hogy Euripidész mindenképpen üzenni akart valamit Athén felé, hiszen ő száműzetésben élt akkor. Számos ok miatt ment száműzetésbe Athénból, ezek között volt politikai is. Nem is tért vissza soha. Nem volt jelen még akkor sem, amikor a darabját adták elő. Egyetlen mai modern olvasat sem rukkolhat elő olyan értelmezéssel, amely Dionüszoszt dicsőítené. Lehetetlen. Nincs szó dicsőítésről, éppen ellenkezőképp.
Beszéltünk az ellentétekről, amelyek jelen vannak a darabban. Említette a józanság és őrültség jelenlétét. Összehasonlítható-e ilyen téren a Hamlettel?
Mindkét darab remekmű. Mindkettőnek számos értelmezési lehetősége van. Legalább 16–17-féle Hamlet-változatot láttam színpadon, négy filmet, és mindenik működött. Azt hiszem, azért, mert a darab remekmű, és számtalan olvasat létezhet. Ilyen a Bakkhánsnők is. Olyan gazdag anyag áll rendelkezésre, hogy sok irányba veheti az utat az, aki színpadra viszi. Ilyen értelemben lehet összehasonlítani a két művet. Ugyanis a színházi ember számára végtelen értelmezési lehetőséget adnak. Én egy utat választottam ezek közül, egy nagyon radikális utat, hiszen nagyon az én "változatom" lett, Euripidészre alapozva, de ez természetesen csak egy változat. Még számtalan lehetséges ezen kívül.
Hogyan dolgozott a mostani csapattal?
Már amikor először ide jöttem, Tompa Gábor szerette volna, ha workshopot tartok a társulattal. Én ugyanis kifejlesztettem egy színházi tréninget, a Michael Csehov-féle módszer alapján. Ezúttal megtartottam a workshopot. Hat napon át zajlott a műhelymunka az egész társulattal. Ennek segítségével megalapoztunk egy közös nyelvet, amely nagyon hasznos volt. Ugyanis ez a fajta színházi nyelvezet a test és a képzelőerő kapcsolatára épül. Ez nagy segítséget nyújtott aztán a próbák alatt.
Ezalatt az idő alatt választotta ki a színészeket a szerepekre?
Igen, egy részüket. Ugyanis nem ismertem mindenkit a társulatból.
Amint láttam, gyerekek is játszanak a darabban? Emlékezetem szerint nincsenek gyerekek Euripidész darabjában.
Visszatérek a filmhez, amelyet láttam. A történet egy emberről szól, aki odaérkezik a faluba és árvaházat akar építeni. Megérkezik tehát, és az ott töltött idő alatt nagyon jól összebarátkozik két gyerekkel. A filmben számtalan nagy hatású kép van gyerekekről, akik mindent elvesztettek. Az egyik gyerek a két barátja közül, olyan 10 év körüli, azt mondja neki: sajnálom, hogy engem nem gyilkoltak meg. Amikor megkérdi tőle, hogy miért, azt válaszolja: mert mindenki meghalt, nekem meg nincs miért élnem. Ez nagyon szomorú válasz. És ha a tragédiába torkolló extrémizmusra gondolunk, akkor ennél a képnél jobban semmi sem tudja megmutatni a tragédia mélységét. Ezért vannak jelen gyerekek ebben az előadásban.
Milyen tervei vannak a továbbiakban?
Nem tudom még. Visszamegyek Tel-Avivba, a következő szemeszterben ismét tanítok. Nem tudom. Sok tervem van. De nem beszélhetek egyelőre róluk.

kapcsolódó írások

Modern bakkhanália A Bakkhánsnők színlapja