HAMLET

Köllő Katalin

Új arcok a sétatéri színpadon

Szabadság / Spektákulum, 2005-12-03

Öt új taggal bővült a kolozsvári Állami Magyar Színház társulata ebben az évadban. Spektákulum rovatunkban sorra bemutatjuk őket, lehetőséget teremtve a közönség számára, hogy megismerkedjenek velük. Mai összeállításunkban Kató Emőkével és Szűcs Ervinnel beszélgetek, mindketten a Szatmári Harag György Társulattól szerződtek Kolozsvárra.

– Amennyire én színészileg követtelek, nem hiszem, hogy panaszkodhattál Szatmáron. Miért jöttél el mégis?

– Szűcs Ervin: Valóban nem panaszkodhattam. De úgy éreztem, hogy elég volt három éven át egy helyen lenni fiatal, kezdő színészként. Úgy gondoltam, színházat kell cserélnem, ahol más stílusú előadások készülnek. Szatmáron más a közönség, másfajta színházat igényelnek, ott a repertoár-színház van hangsúlyosabban jelen. Én pedig szeretnék kipróbálni más dolgokat, mint amit ott csináltam.

– Így hirtelen nem tudom elsorolni, de te vagy a mondjuk tizedik fiatal színész, aki arra vár ennél a színháznál, hogy úgymond „sorra kerüljön", és tudjon bizonyítani. Nem zavar?

– Sz. E.: Nem. Van még időm.

– Ezt csak azért kérdezem, mert valószínűleg többször is egyszerű statisztálással kell beérned, gondolom ezzel tisztában vagy?

– Sz. E.: Ez is megtörténhet. Szívesen vállalom majd. Be is ugrottam már a Kék csodatortába, egy kisebb szerepbe.

– Tudsz-e már valamit arról, hogy mit játszol a következő néhány hónapban?

– Sz. E.: December 12-én kezdjük el a Botrány az operában című darab próbáit, Bokor Péter rendezésében, ebben dupla szereposztásban vagyok egy másik fiatal kollégával. Egyelőre ennyit tudok konkrétan.

– Ti a magánéletben egymáshoz tartoztok, és természetes, hogy mindketten ide szerződtetek. Emőke, te azért nem vagy annyira új ennél a színháznál, hiszen egyrészt itt végezted a színit, másrészt már felléptél a kolozsvári társulatnál.

– Kató Emőke: Igen, először a Koldusoperába ugrottam be, az volt a „mélyvíz", ezután következett a A Lourcine utcai gyilkosság, ebben statisztáltam, végül Vlad Mugur kiosztott az Így van (ha így tetszik) című előadásban is. A főiskola elvégzése után azonban Szatmárra szerződtem.

– Hogy történt az idejövetel konkrétan, megkeresett a színház vezetősége benneteket?

– K. E.: Nem. Mi mindenképpen el szerettünk volna jönni Szatmárról, abban azonban bizonytalanok voltunk, hogy felvesznek-e ide? Megkérdeztük Tompa Gábor igazgatót, és azt mondta, hogy szívesen fogadnak. Ennek rendkívül örültünk.

– És mi történt volna, ha nem vesznek fel? Mi lett volna a következő célpont?

– K. E.: Vannak olyan színházigazgatók, akik egy-egy szerepre hívtak volna. De akartunk alapítani egy úgynevezett magánszínházat is. Egy évvel ezelőtt be is indult Szatmáron, ahol van egy gazdag üzletember ismerősünk, és felkért bennünket egyszer, hogy a kávézójában játsszunk valamit. Ezt követően többször is felléptünk néhányan, műsorokat készítettünk. Később ajánlotta, hogy átalakíttatná az egyik üzlethelyiségét színházzá, de természetesen ezt elég nehéz megszervezni, hiszen nagyon sok mindennel jár egy ilyen kezdeményezés. Mi végül is elszerződtünk ide.

– Tehát fuccsba ment a magánszínház-terv?

– K. E.: Igen, de az ismerősünk azt mondta, akármikor visszamehetünk és ha akarjuk, akkor ő hajlandó áldozni erre. Ez azonban nagy utánajárást és elfoglaltságot igényel.

– Ervin, te milyen szerepeket kaptál Szatmáron?

– Sz. E.: Trofimov voltam a Cseresznyéskertben, nagyobb szerepet kaptam a Portugálban, zenés főszerepem volt az Egy bolond százat csinál című előadásban. Szellemfit játszódtam a Liliomfiban, és felléptem a Szálemi boszorkányokban is. Ezek voltak a lényegesebb szerepek. De voltak verses műsorok, mesejátékok is.

– Voltak tehát lehetőségeid. Mi történik, ha itt nem kapsz nagyobb szerepet, hiába vársz évekig? Nem fogod megbánni ezt a lépést?

– Nem hiszem. Mindenből lehet tanulni valamit. Az természetes, hogy ha itt nem kap az ember szerepeket, akkor tovább áll. De mindenképpen szeretnék itt maradni egyelőre.

– Ha jól tudom Emőke, te vendégszerepeltél Budapesten.

– Igen, a Merlin Színházban. Egressy Zoltán rendezte és írta a darabot, ősbemutató volt. Nagyon jó volt együtt dolgozni például Sinkó Lászlóval, Pogány Judittal, ez számomra jó iskola volt. Úgy érzem, hogy Sinkó volt az az ember, a szatmári színház után, akitől rengeteget tanulhattam.

– Nem kaptál szerződésajánlatot?

– K. E.: Nem, de nem feltétlenül maradtam volna, ha kapok is.

– Ervin, te felléptél máshol Szatmáron kívül?

– Sz. E.: Főiskolás koromban játszottam Csíkszeredában, egy mesejátékban, harmadéves koromban pedig a gyergyói Figuránál, a Helység kalapácsában.

– Emőke, te most épp próbáról érkeztél a beszélgetésre, miben játszol?

– K. E.: Caragiale Elveszett levelében, Tompa Gábor rendezésében, Pripici pópát játszom. Nagyon örülök, hogy kiosztott, persze tudom, hogy nagyjából minden lány benne van ebben a darabban, de ha véletlenül mégis kimaradok, nagyon letörtem volna. Persze tudom, hogy nem kaphatok egyből nagy szerepet, hiszen még nem ismernek, nem tudják, mire vagyok képes, de örülök, hogy kiosztottak, és annak külön, hogy Tompa Gábor az első, akivel dolgozhatok.