HAMLET

Hegyi Réka

A ruhat eszi az embert

Zsöllye, 2003-00-00

Az abszurd irodalom csillaga régen leáldozott. Beckett, Ionesco és Mrozek néhány klasszikussá avatott darabjával találkozunk még a mai magyar színpadokon, de ezekben nyoma sincs már az ötven évvel ezelőtti polgárpukkasztó magatartásnak és a megkövült formák elleni lázadásnak. Remek előadások így is születnek, gondoljunk csak a kolozsvári A kopasz énekesnőre, A székekre, vagy a Bárka Színház Mulatságára. Nagyon kevés kimagasló rendezői-színészi teljesítményt leszámítva az utóbbi tíz év nem az abszurd visszatérését igazolja, mégis akadnak még fiatal, szárnypróbálgató alkotók, akik abszurd művekkel igyekeznek bizonyítani szakmai rátermettségüket.

Általánosan elfogadott nézet, hogy modern, elvont képet nem nehéz festeni, de annak csak akkor van szellemi értéke, ha létrehozója bebizonyította, csendéletet, portrét és tájképet is tud festeni. Más szóval: a becslés nulladik pontján klasszikus esztétikai szempontok érvényesülnek, az elvont műalkotás csakis akkor érték, ha a feléje vezető úton alkotója pillanatokra megállt tanulmányozni más stílusokat is.

Az alap-lépcsőfokokat nem lehet kihagyni a színházban sem. Csáki Csilla Budapesten tanul, végzős rendező-hallgató. Vizsgarendezései közül csak egy szerepelt a romániai színházak műsorán, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdiójában 2002-ben bemutatott Lüszisztráté, ezért nem tudhatjuk, hányasával ugrotta át a lépcsőfokokat Ionesco kevésbé ismert „áldrámája”, A kötelesség oltárán (Victimes du devoir) felé. Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében van repertoáron, és jóformán egyetlen érdeme a fiatalos lendület, mellyel létrehozták. Nagyon kellemetlen pályájuk kezdetén álló alkotókról (a rendező munkatársai Kis Zsuzsanna dramaturg és Deák Réka tervező, illetve egy, vagy néhány éve diplomázott színészek), de el kell mondani: tévedésnek bizonyult próbálkozásuk. Minden, ami a kis forgószínpadon és körülötte történik erőltetett, nyoma sincs benne annak a játékosságnak, mellyel Ionesco lerángatja közönségét a tudatalattiba, mellyel rábizonyítja az emberiségre, hogy belső, szürreális történések foglya élete végéig, és félelmek (ezek közül legerősebb a halálfélelem) irányítják hétköznapi létét.

Az abszurdban a cselekménynek nincs logikája, a szöveg mégis mértani pontossággal van felépítve, de Csáki Csilla előadása láttán olyan érzésünk támad, hogy nem találta meg darab eljátszásának kulcsát, ehelyett lehetséges helyzeteket talált ki a dialógusokra. Merészen mellőzni Ionesco receptszerű szerzői utasításait, ezért az elhangzó mondatok elveszítik tétjüket, gyakran értelmüket is. Sajnos, nincs meggyőző érve arra, hogy miért nem indul el a szerző által megjelöl úton, illetve miért hígítja a kristályszerkezetet oda nem illő passzusokkal. A helyzetet súlyosbítja, hogy egyik színész sem beszél érthetően (rosszul hangsúlyoznak, hadarnak, és aki nem ismeri a darabot, végérvényesen ki van zárva a játékból. Aki olvasta már, annak is kapkodnia kell a fejét: Bognár Róbert fordítása, amely az előadás alapjául szolgál, például „önkorlátozás politikájáról” szól, míg az előadásban következetesen „elkülönítés politikája” szerepel.

Deák Réka sötétkék rövidnadrágos, selyem blúzos egyenruhába öltözteti a szereplőket. Egy-egy jelzés határozza meg, hogy a négy fiú közül éppen ki a soros Chubert (mellény), a rendőr (zakója poros tisztségviselővé, hivatalnokká degradálja), Madeleine (szoknya és kalap), illetve Nicolas Elcheu és az előadásban vele azonosított Mallot (piros overall) eljátszásában. A kis forgószínpadot egy zöld ajtó és annak folytatásaként egy párnás paraván ossza két részre. Egyik felén Chuberték otthona (csupán két rózsaszínű szék), melybe hívatlanul tolakodik be a rendőr, hogy halára gyötörje áldozatait. A kör másik felében egy szűk „emlékező-kuckó” található, innen kellene elővarázsolja Chubert azt a bizonyos Mallot-t, aki t-vel írja a nevét. A keresett alak pedig ott ül elől, a játéktér bal sarkában, fölismerhető a 58614 számmal ellátott táblácskáról, mely karosszékén fityeg. Ahányszor fölfigyelnek rá, szerepcsere következik, az attribútumok (mellény, zakó, szoknya, overall) gazdát cserélnek, és más-más színész kerül ki a játékból, Mallot székére.

A kötelesség oltárán