HAMLET

Hegyi Réka

A Puck Bábszínház fesztiválarca

Szabadság / Spektákulum, 2005-12-03

Kolozsváron, a nemrég megszervezett Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválján a házigazda szerepét betöltő Puck Bábszínház két előadással mutatkozott be a szakmai közönségnek: a magyar társulat a Piroska és a farkas című Grimm-mese átdolgozását, a román társulat pedig Carlo Gozzi A varázsló és a holló című varázsjátékának adaptációját játszotta. A zsűri az utóbbi produkciót két díjjal jutalmazta (Eugenia Tărăşescu Jianu tervezőt és a varázslót alakító Ovidiu Crişant).

A bábok ünnepe véget ért, a szakmabeliek szétszéledtek, a kolozsvári közönség pedig visszahódíthatja a kis nézőteret, ahol a fesztiválon bemutatott előadásokat is műsoron tartják. Mi először a Piroska és a farkast néztük meg, amelyet a magyar társulat múlt évad végén mutatott be László Noémi dramatizálásában, Varga Ibolya rendezésében.

Klasszikus mesék, így a Piroska műsorra tűzése is mindig közönségcsalogató szándékkal történik: a szülők, nagyszülők és pedagógusok bizalommal viszik a gyermekeket olyan bábelőadásra, amely különösebb meglepetést nem okozhat senkinek. Ha a mese lényeges fordulatai valóban megmaradnak, és ehhez még varázslatos látvány is társul, a siker garantált. Ezt a receptet elég bátor kitérőkkel, de igyekeztek követni a Piroska alkotói is: a főszereplők megjelennek, a történetet a megszokott módon elő is adják, de tulajdonságaik nem végletesen jók vagy rosszak, sokkal hétköznapibb, megszokottabb figurák, mint a mesében. A szereplők listája egy, a bonyodalom szempontjából elhanyagolható, de jópofa kutyával és három, a cselekményt a klasszikus változattól eltérítő nyuszi alakjával bővül.

A kissé hosszúra nyúló bevezető rész, Piroska születésnapja csak arra szolgál, hogy az ismert és kevésbé ismert hősöket megismerjük, illetve hogy kiderüljön az ajándékba kapott piros sapka mágikus tulajdonsága: ha veszély fenyegeti tulajdonosát, színe elhalványodik. Ennek a részletnek a továbbiakban semmi jelentősége nincs: mikor Piroska a Farkassal találkozik, semmi sem történik. Később rózsaszínre változik a kalapocska színe, de akkorra minden összezavarodik, és senki sem veszi észre.

Epaminonda Tiotiu tervező díszletében minden bábhoz egy kisebb-nagyobb, több ajtós doboz is tartozik, amelyet a bábmozgató színészek nyakukba akasztva tartanak, vagy egymásra helyezve őket alakítanak ki különféle tereket a játék számára. A paraván sem megszokott kellék, hanem két létra közé helyezett szerkezetről alácsüngő, színes fényekkel világított, sejtelmes vászon-hurkák – legtöbb esetben az erdőt jelöli, de mögötte, fölötte és előtte is lehet játszani.

A rendező és a dramaturg megpróbálta közelebb hozni hétköznapjainkhoz a mese hőseit. Piroska édesanyja szőke, miniszoknyás táncdalénekes, aki egyedül neveli gyermekét, és butácska dalokat ír kislányának. Nagymama joviális öreglány, zörgő gyöngysorokkal és ódivatú eleganciával. A szakadt Farkas is gitározik, sőt, éhségéről is megfeledkezik, ha megtaníthatja Piroskát is egy-két akkordra. A Vadász elég lassú gondolkodású, piros orra talán azt jelzi, hogy az itókát sem veti meg.

Mint említettük, ebben az előadásban szerepel három nyuszi is. Nem bábok, hanem maszkos színészek. Az erdei focibajnokságra készülnek, butácska rappet táncolnak – kedvesek, de valójában csak annyi a szerepük, hogy elárulják a farkasnak: közeledik Piroska, illetve a vadásznak, hogy a Farkas megette Nagymamát és a kislányt. Kérdés marad, hogy szüksé-ges-e az élénk képzeletű gyermekek számára mindent megmagyarázni, ami egyszerűen csak „így van" a mesében: Piroska találkozik Farkassal, a vadász éppen Nagymama háza közelében jár – nem fontos, a „miért". A nyuszik beavatkozása a történetbe ráadásul sántít: miért nem őket eszi meg a farkas, miért nem lő rájuk a vadász? Az aktualizálás is esetlen, hiszen csak a szülők számára mond valamit az Anyuka vagy a Nagymama külseje.

A mese végén senkit sem kell megbüntetni: a nyuszik jóvátették butaságukat, a farkas megígéri, hogy megjavul, mindenki szeret mindenkit, közös dalolással ér véget az előadás. Akárcsak az anyuka vagy a farkas éneke, ez a Venczel Péter- szerzemény sem fülbemászó, csilingelő dalocska, amit szívesen megtanulna a közönség.

A Piroska és a farkas előadást nézve, újabb kérdés merül fel: ha sem képzőművészetileg, sem újításaiban, de még a bábszínészek teljesítményében sem mutat fel rendkívülit ez a produkció, vajon miért választották be egy rangos, nemzetközi fesztivál műsorába?

***

A román társulat is klasszikus szerző, Carlo Gozzi művét mutatta be a fesztiválon, a Puck Bábszínház igazgatója, Mona Chirilă rendezőnő színrevitelében. Az előadás alapjául szolgáló mű a XVIII. században íródott, azokban az időkben, amikor a népszerű commedia dell’arte fénykora már leáldozott, elsősorban az irodalmi igényű színpadi szövegek elterjedése miatt.

Gozzi varázslatos, sokszor keleti ihletésű meséi és színművei, akárcsak kortársa, Carlo Goldoni, napjainkban ismertebb színpadi szerző alkotásai a commedia dell`arte „ellenében" születtek, mai bemutatásuk mégis akkor hatásosabb, ha a XVIII. század játékhagyományait beleoltják az előadásokba (először Giorgio Strehler rendező folyamodott ehhez a megoldáshoz, a Két úr szolgája színpadra állításakor; azóta sokan követték példáját).

Mona Chirilă rendező ebben az előadásában is arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa: színházban, akár vígjátékot, akár tündérmesét mutatnak be, az előadás akkor jó, ha megtalálhatók benne az ellenpontok is: a kegyetlen, a drámai, a nosztalgia, a borzalom. Mindez érvényes a bábszínpadra is: A varázsló és a holló című mesét commedia dell’arte jelmezeket és maszkokat viselő színészekkel mutatják be csodaszép, törékeny bábokkal (Eugenia Tărăşescu Jianu munkái). A harsány, vidám figurák együtt éreznek az általuk mozgatott bábok szomorú történetében: egy sajnálatos baleset miatt egy gonosz varázsló bosszúból tragédiák sorozatát idézi elő. A feltartóztathatatlan történéseket megállítani nem lehet, minden átok beteljesül, de minden egyes szomorú jelenetnek megvan a vígjátéki ellenpontja.

A közönség soraiban ülve arra voltunk kíváncsiak: mit értenek meg a gyermekek a bonyolult cselekményből. Nagyon jó arányérzékkel az előadás szövegében időnként megismétlik a legfontosabb információkat, hogy azok a kis nézők is figyelemmel kövessék a mese alakulását, akiknek koncentrációs készsége még csak most alakul ki. A legnépszerűbb színpadi figurák mégis azok, akik esetlenségükkel kacagtatják meg őket és így vívják ki együttérzésüket, vagy a Varázsló, aki apró bűvésztrükkökkel hódítja meg őket, és kikacsintásokkal jelzi: nem is olyan gonosz, mint a maszkja.

A román bábosok felszabadult játékörömmel pörgetik az előadást, amelynek alapritmusát a Corina Sîrbu által válogatott pattogó zene is megszabja. Magával ragadó a sok remek bábos megoldás is (például bábszínpadon a kettéhasított sólyom valóban kettéválhat, a holló életre kelhet, és remek poén, ha a császárlányt így sietteti a mesélő: gyere már, babám!).

Néhol fölösleges bohóckodások terhelik a figyelmet, és a hangerő is harsányabb, mint amit huzamosabb ideig megbír a néző füle, de mindezek ellenére A varázsló és a holló olyan előadás, amely megállta a helyét a rangos nemzetközi megmérettetésen. Reméljük, Mona Chirilă rendező majd sok hasonló produkció bemutatását szorgalmazza a Puck Bábszínházban, hogy a műfaj nyerje vissza a neki méltán kijáró figyelmet és csodálatot – kis- és felnőtt nézők sorában egyaránt.

Piroska és a farkas

kapcsolódó írások

Bábok ünnepe