HAMLET

Hegyi Réka

Bibliai teátrum

Zsöllye, 2003-03-01

Folyó évadban Kolozsváron havonta bemutattak egy-egy előadást az Állami Magyar Színházban. A sok műsoron tartott produkció érdeme lehet a repertoárszínháznak, de a legutóbbi két bemutató (A Téli rege és a Noé bárkája) azt igazolja, hogy a mennyiség a minőség rovására érvényesül. Kevés idő jut a színpadi próbákra; ha valami technikai malőr miatt utolsó héten meg kell változtatni az előadás koncepcióját, félkész alkotás kerül színpadra, mert a bemutató időpontját nem lehet halasztani; a társulat fontosabb színészei minden előadásban játszanak, kimerültek, nem tudnak koncentrálni, és még az sem adatik meg nekik, hogy bemutató után cizellálják szerepüket, mert nyakig benne vannak már a következő bemutató próbáiban.

Az A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája című előadás eklatáns példája a fent vázolt helyzetnek. Bár műfajilag is törés van az “avagy” szócskánál az első rész, a “zenés misztériumjáték” sokkal kimunkáltabb, mint a második, akár külön előadásnak is tekinthető gyermekopera.

A drámai műfajhoz közelebb álló bibliai teátrumot Visky András írta és Selmeczi György zenésítette meg. Nehezen nevezhető színdarabnak, inkább csak színpadi szöveg, mely összefoglalja a Noé előtti bibliai kor eseményeit, jól megfűszerezi négy parasztbibliai történettel, és az Agnus Dei kezdető, gyönyörű kórusművel zárja (ebben a színészek és az operában szereplő 132 gyerekek együtt énekel több szólamban).

Az 1400-as évek végén rögzített Chester Mirákulum alapján íródott 1957-ben Benjamin Britten librettója a Noé bárkája című, 48 perces gyermekoperához. Kolozsváron úgy játsszák ezt a művet (először Romániában!), mintha a 2002-2003-ban íródott Visky-Selmeczi játék (szintén ősbemutató) folytatása lenne: az Özönvíz bibliai történetét jeleníti meg, és ugyanazok a színészek jelennek meg más-más néven, mint akik az első részt játszották.

Az opera szigorú szabályok szerint működik, talán ezért az első rész kedves játékossága már csak egy-egy gesztusban vagy a látványelemekben köszönhet vissza. Nagyon ötletes például Ferencz István és Nagy Endre bárkája, mely a színpad fölött kihúzott kötelekre aggatott-támasztott lécekből építenek a gyerekek, és kedvesek, szellemesek, színesek Emmanuel Pastor és Venczel Attila állatmaszkjai. Jelmezekre már nem lehetett költeni, az opera kezdőképében a gyerekek hétköznapi ruháikban jelennek meg. Az Úrjézus gondolj rám! kezdetű első dalt ugyanolyan felállásban éneklik, mint az Agnus Dei-t -- ez a gesztus összekapcsolja az előadás két részét.

Kapocs a cselekmény kvázi-folytonossága is: az első rész Pásztora (Csíky András), aki az Ószövetség történeteit Noé születéséig úgy foglalja össze, hogy bevonja a játékba híveit is, eljátszatja velük a helyzeteket és irányítja a cselekményt (tehát totum factum), a második részben az Úr szerepét játssza. Az improvizációs játékban részt vesz minden korosztály, a tanítást hallgató családok játsszák a bibliai nemzetségeket, a feketébe öltözött asszonyok pedig, a templom “varjai” a mulatság kedvéért levetik öreg gönceiket, és tarka ruháikban történeteket mesélnek (parasztbiblia), ezeket a közösség fiataljai tehetségük szerint be is mutatják. Könczei Árpád remek néptánc-motívumokat talált az első részhez, melyek néhol táncszínházi elemekként funkcionálnak, tehát mesélik a cselekményt, máshol pedig humorosan illusztrálják a szöveget. Selmeczi György zenéje is játékosan viszonyul a szöveghez, mintha párbeszédet folyatna a színpadon megjelenített tanításokkal. A zenészek szerves részét képezik az előadásnak: a gyermekszereplők kíváncsian vonulnak a zenekari árok szélére, hogy meglessék, hogyan jön létre a hang, de tudomást vesznek róluk a parasztasszonyok is, figurájukat jóformán csak abból teremthetik meg a színésznők, ahogyan a karmesterhez viszonyulnak.

A második részben sok az üresjárat, és nem lehet az opera sajátosságaira hárítani minden statikus jelenetet. A koreográfiának sincs folytatása, pedig Britten operája “megbírt” volna az első részre rímelő humoros gesztust. Ebben a részben a 132 gyerek összjátéka lenyűgöző, az apró esetlenségek alig tűnnek fel, és kellemes meglepetés az is, hogy a kolozsvári drámai színészek remek énekesek.

A vasárnapi iskola avagy Noé Bárkája